Szabadon távozhatott a Polgárról érkezett daru – 2016.04.27

 
 
 

Kedden egy utolsó átvizsgálás után véglegesen is gyógyultnak nyilváníthattuk a 3 hete, Polgár térségéből mérgezéses tünetekkel beérkezett fiatal darut. Tünetei elmúltak, mozgáskoordinációja, életereje visszatért.

Délben,  a Hajdúnánási Rendőrkapitányság képviseletében megmentői adhatták vissza szabadságát.

 

Fotógaléria:

 

A fiatal madarat Polgár mellett legeltetés közben találta meg egy juhász. A bozótosban vergődött. Más, közvetlen elérhetőség híján a rendőrséget értesítette, akik rögtön a helyszínre siettek.
IMG_0195
A madarat kiszabadították a bozótosból, majd biztonságba helyezték. Diszpécser szolgálatukon keresztül pedig értesítették kórházunkat. A megbeszélt helyszínen találkoztunk az életet mentő rend őreivel, és átadták a madarat.

A hortobágyi Madárkórházba érkezése után rögtön el is kezdődött az újdonsült páciens kezelése. A vizsgálatok során egy véletlen, villanyvezetéknek való ütközésen túl felmerült növényvédő-szerek által okozott mérgezés gyanúja is. Szaruhártyája sárgás, ami májbántalmakra következtet, széklete pedig elhalásos bélgyulladás tüneteit mutatja. Első kezelését, klion tabletta és infúzió formájában bekerülésekor már megkapta.

A daru (Grus grus) Magyarországon védett, eszmei értéke 50.000 Ft. Európai állománya alig haladja meg a 100.000 párt.

Fotógaléria:

Ismét madarat mentett a rendőrség!Ismét madarat mentett a rendőrség!Az elmúlt napokban a média által is sokak számára ismertté vált a berettyóújfalui rendőrkapitányság áldozatos munkatársai által mentett bölömbika története. (http://madarpark.hu/megmentettek-a-fokozottan-vedett-madarat-2016-04-04/)Tegnap ismét hasonló esetre került sor, ezúttal a Hajdúnánási Rendőrkapitányság rendőrei mentették meg egy daru életét.A fiatal madarat Polgár mellett legeltetés közben találta meg egy juhász. A bozótosban vergődött. Más, közvetlen elérhetőség híján a rendőrséget értesítette, akik rögtön a helyszínre siettek. A madarat kiszabadították a bozótosból, majd biztonságba helyezték. Diszpécser szolgálatukon keresztül pedig értesítették kórházunkat. A megbeszélt helyszínen találkoztunk az életet mentő rend őreivel, és átadták a madarat.A hortobágyi Madárkórházba érkezése után rögtön el is kezdődött az újdonsült páciens kezelése. A vizsgálatok során egy véletlen, villanyvezetéknek való ütközésen túl felmerült növényvédő-szerek által okozott mérgezés gyanúja is. Szaruhártyája sárgás, ami májbántalmakra következtet, széklete pedig elhalásos bélgyulladás tüneteit mutatja. Első kezelését, klion tabletta és infúzió formájában bekerülésekor már megkapta.A daru (Grus grus) Magyarországon védett, eszmei értéke 50.000 Ft. Európai állománya alig haladja meg a 100.000 párt.Teljes cikk fotógalériával:http://madarpark.hu/ismet-madarat-mentett-a-rendorseg-2016-04-08/

Közzétette: Hortobágyi Madárpark – 2016. április 8.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Hattyúk a jég fogságában

  • Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt je[...]
  • Tájkép csata után

  • Megrázó képsorok láthatók a közösségi média oldalain darvak tömegeinek pusztulásáról. Mint a mohácsi csatatér. Koráb[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Néma tavasz

  • A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pén[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]