Elengedés – 2016.03.24

Mindent elengedtünk.

Bár szeretjük őket, de nem birtokolni akarjuk.

            Az ősz és a tél folyamán bekerült betegeink gyógyulásuk után még a kórház vendégszeretetét élvezték, amíg a téli hideg időjárás és a táplálékhiány vonuló társaikat Afrikában tartja, az itt maradókat pedig megválogatja.

A hozzánk északabbról telelni érkező, vagy az erdőkből a lakott településekre húzódó karvalyok ez alól kivételek. Stressz érzékenységük miatt a fogságban tartásuk veszélyes, és jellemző sérülésük, az általában ablaknak repülés miatt történő agyrázkódás gyors gyógyulás esetén nem igényel tartós kórházi ellátást. Az ilyen betegeket pár nap megfigyelés után szabadon engedtük. A zsákmányállatok: apró madarak, gerlék, esetleg galambok télen is foghatók számukra.

Szabadon engedett karvalyaink:

            Az ölyvek a téli hótakaró, majd a mostani belvíz miatt partosabb részekre költözött, és a mezőkön alig fogható pockok, mint fő táplálékbázisuk hiánya következtében a természetben legyengülhetnek. Nekik általában csonttörésekből, mérgezésekből, vagy áramütésből gyógyulva jobb volt a Madárpark nagyröpdéjében telelni, addig is gyakorolni a túlélést a sasok és gólyák között, mint a szabadban versengeni a táplálékért. De a tavasz érkeztével már február végétől engedtek el az arra jelentkező látogatóink vagy az őket megmentő emberek ölyveket egy héten át folyamatosan, összesen 11-et, hogy a márciusi fészekfoglalás idejére már saját területükön, revírjükben lehessenek. Egy Karácsonykor Pécelről hozzánk került, szárnytörött öreg hím héja, és két szintén szárnytörés miatt műtött barna rétihéja gyógyulásuk után ugyancsak szabadon bocsátásra került.

Szabadon engedett ölyveink:

Ugyanez vonatkozik a gólyákra. Őket március 15-én, és az azt megelőző napokban engedtük szabadon, összesen 15-öt, hogy az ebben az időszakban Afrikából visszaérkező társaikkal azonos eséllyel induljanak a fészekfoglalási versenyen. Nem az erősebb, a nagyobb, hanem az elszántabb tudja megszerezni és megtartani a fészket. Ahogy annak idején egy hazáját védő magyar honvéd több hódítóval is felért, a sajátját minden élőlény hatékonyabban védi meg. Így esett, hogy a nagyröpdében évekig bitorolta egy tartósan sérült gólyapár az ugyancsak röpképtelen rétisas pár fészkét, ahol a gólyák fiókákat is neveltek, egészen mostanáig, amikor a sasok visszaszerezték a fészket.

Március 15.-én szabadon engedett gólyáink:

Akiket nem engedünk el:

            Két pár rétisasunk is fészkelni kezdett: a régebbi besenyszögi és pécsi szárnysérült sas mellett a karbofurán mérgezésből kétszer is meggyógyult, immár ivarérett Bogyó és a műlábas Luca is párba állt.

            Nem akarunk megtartani egyetlen gyógyult betegünket sem azért, mert megszerettük. Igyekszünk őket úgy tartani, hogy ne ismerjék az embert. Ne szeressék meg, ne bízzanak benne, mert ez nem jó nekik. Mert minden bajt, sérülést, betegséget, mérgezést az emberi jelenlét okoz a természetben. Ha elhiszik, hogy az ember jó, akkor a legnagyobb bajt hozzuk rájuk: az embert. Ezért ha mégis megszelídül, elvadítjuk, ahogy Bogyóval is tettük. Bogyónak kivételesen mégis jó volt, hogy szituációsan szelíd maradt. Amikor nagy bajban volt, mert elengedése után halálos mérgezést szenvedett, az ember közelségét kereste, és másodjára is szerencséje volt: elfogadta a nem is neki való táplálékot. Ez meghányatta, és megszabadult a méreg nagy részétől, ami megmentette az életét. Vajon lesz-e harmadjára is ekkora szerencséje, hogy mérgezés után hozzánk kerül? Elengedjük-e azt a sast, amely életre szólóan párba állt egy elengedésre alkalmatlan, féllábú sassal?

Bogyó és Luca:

            Erről szóló új, 40 perces dokumentumfilmünket egyelőre „Bogyó visszatér” címmel küldtük meg a Hír Tv-nek és az MTV-nek, ahol április 20-tól tűzték műsorra. Kérjük kedves olvasóinkat, ha kifejezőbbet, érdeklődést jobban felkeltő, „művészibb”, jobb hangzású címet adnának a filmnek, küldjék el javaslatukat a madarkorhaz@gmail.com címre! A beküldők között a film DVD lemezét sorsoljuk ki.

            A film három köztársasági elnökünk: Göncz Árpád, Schmitt Pál és Áder János támogatásával készült. Hálásan köszönjük nekik a sasok nevében! Göncz Árpád életének egyik utolsó gesztusaként nyújtott támogatásával nagyon nehéz anyagi helyzetéből segítette ki alapítványunkat.

 

Dr. Déri János

Madárkórház Alapítvány állatorvosa

A film előzetese itt tekinthető meg:

Megérkezett készülő filmünk első trailere!:)Címe: Bogyó visszatérElső bemutató április 20.-án a Hír Tv-n!:)

Közzétette: Hortobágyi Madárpark – 2016. március 21.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Madármentő képzések

  • Légy Te is madármentő! Szívesen csatlakoznál önkénteseink közé? Vagy csak érdekel, mit tehetsz, ha sérült madarat ta[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Hajdúnánáson lövik a gólyát

  • A Sólyom utcában. Elit környék, vállalkozók, 40-50 éve ott lakó, egymást ismerő, becsületes, tisztességes emberek lakna[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]