Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ha a rab gólyát kérdezzük, akkor rab akar maradni. Mi úgy gondoljuk, hogy nem ő tudja jobban. Mi akarjuk jobban tudni, és úgy intézzük, hogy legyen szabad, mert nekünk az tetszik jobban. És nekünk van igazunk. Mert mi magyarok vagyunk és azt tanultuk-örököltük felmenőinktől, hogy a szabadság a legfontosabb. Belénk ivódott. Annak ellenére, vagy pontosan azért, mert az utóbbi évszázadokban ez nem nagyon adatott meg népünknek. Amit elveszít az ember, az a legfontosabb, a legdrágább, amiért akkor harcol a legelszántabban, ha már nincs meg. És harcol akkor is, ha reménytelen. És nem engedünk a 48-ból, nekünk ne mondják meg mások, hogy hogyan éljünk, mit csináljuk, és mit nem. Ez a magyar mentalitás.
De hogy is merem gondolni, hogy a rab gólya nem akar változtatni? Mert tudom, mert látom, 30 éve tapasztalom. A most, március 15-16-17-én szabadon engedett 43 gólya közül e sorok írásakor pár nap elmúltával 26 még itt van a nagyröpde tetején, ahová láthatóan visszakívánkoznak. Itt tartja őket a csoporthatás, az itt maradottak csoportja, a délután 4-kor való etetés, a kényelem, és a megszokás. Mint a galambok, melyek inkább megfogatják magukat a macskákkal, de ott lebzselnek a röpde mellett, ahonnan szabadon lettek engedve. De ők galambok, melyek tudvalevő, hogy visszajárnak oda, ahol otthon érzik, érezték magukat. És ha ez utoljára a Madárpark egyik röpdéje volt, akkor oda. Ezért nem itt engedjük őket el, hanem máshol, ahol pár hét szokatás után, ha ott maradnak, nem baj. Háziállatok, erre szelektálták őket. De a gólyákat nem akarjuk háziállatokká nevelni, ami pedig nagyon könnyen megesik, mint teszik ezt más amatőr madármentők merő jószándékból, akik télen etetik őket, így nem is mennek el, és még a fészket is megépítik helyettük, alkalom adtán még a kaját is a fészekbe hordják! Amikor az erre hivatott valódi szakemberek ezt nem helyeslik, akkor jön a hőzöngés. Azután, amikor a házi gólyát leüti az áram, elüti az autó, és ha elvonul, – mert a többiek azért elviszik, – lelövik egy arab országban, vagy ha mégis eljut Afrikába, megeszik a bennszülöttek, nem jön vissza, akkor jön az ajvékolás, hogy akkor inkább el sem kell engedni.
A gólya magyar madár. Nemzeti ünnepeinken, március 15-én érkezik és augusztus 20-án távozik. Nemzeti érték. Hungarikum. (Na még nem egészen az, de azon vagyunk, pályázat van rá.) A nemzeti érzésünk a szabadság elsőrendűsége miatt arra késztet, hogy mint minden más mentett vadmadarat, így a gólyát is – nem a valamikori magyar sorson kesergő Tompa Mihály Gólyához címzett verse, vagy Arany János A Rab gólya szegett szárnyán panaszkodva, hanem sokkal inkább – Petőfi szemével látjuk: …”úgy tekintem én a gólya madarat, mint egyetlen valót, mely egy átálmodott szebb korból fennmaradt.”
Tudjuk, hogy a legnagyobb kincs a szabadság, és rá kell vezetni rab gólyáinkat, hogy értékén kezeljék azt a kötelezettséget, amelyet genetikai kóddal beléjük vésett az evolúció, és azt a lehetőséget, melyet adunk nekik. Ébredjenek rá, hogy jobb szabadon szárnyalni, mint rabigában senyvedni. Ezért azok számára, melyek fizikailag alkalmasak, repülni, táplálkozni, magukról gondoskodni tudnak, azon túl, hogy nem szelídítettük meg őket, egy olyan felkészítő tréninget biztosítunk, mely amellett, hogy megtanítja nekik az emberi civilizáció okozta ártalmak elkerülését, rávezeti őket a szabadság utáni vágyra. Ezt úgy érjük el, hogy módszeres zaklatással kellemetlenné tesszük az ittlétüket, és megcsillantjuk a kiharcolt szabadság megérdemelt értékét. Amelyik nem beletörődik, hanem szabadulni akar az emberi környezetből, az elektromosság, a sasok és a látogatók mellől az ismételt hajkurászás után a megfogásból, és sikeresen elrepül a röpdébe, ahol már nincs zaklatás (egy ideig, mert később mégis van), akkor az utolsó próba a szabadon engedés, amikor legtöbbjük világgá repül. Egy részük, amiknek nincs otthonuk, ami várná őket, azok visszajönnek és egy darabig a környéken bandáznak. Van, amit visszafogunk, ha szükséges: ha hagyja magát. Őket további felkészítés után majd hónapok múlva, legkésőbb augusztus 20-án engedjük megint szabadon.
Volt két pár fiatal, melyet a korábbi évek gyakorlata és a kedvező tapasztalatok szerint nem itt, hanem Halmajon engedünk szabadon pár hétig helyben bezárás, odaszokatás után, hátha ott maradnak, és fészket raknak ott, ahol korábban is volt fészek, de ahonnan eltűnt a gólya.
Különös színfoltja volt a mostani ünnepnek, hogy a 43 fehér gólyán kívül egy fekete gólya is visszanyerte szabadságát, melyet Jakab Ádám Hortobágy polgármestere és Fülöp Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója közösen engedett el. Őket követték unokám és munkatársaim gyerekei által, és az előre bejelentkezett vendégek által elengedett gólyák. Mind elszálltak, felköröztek. Végül az egyik ősszel hozzánk került darut engedte el Bihari Dániel munkatársunk, mely azonnal északnak fordulva, tundrai hazája felé tűnt el a horizonton. Egy másik fiatal darut húsvétkor a tervek szerint Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója enged szabadon.
Dr. Déri János
Összefoglaló videó a szabadon engedésekről:
