Országosan lövik a madarakat – 2 nap alatt 6 lőtt beteg a Madárkórházban

 
 
 

A kijárási korlátozások, az otthonmaradás, és az ebből kifolyó tehetetlenség sok esetben elfojtott agressziót válthattak ki. Legalább is ezzel tudjuk magyarázni az utóbbi időben sokszorosára növekedett, illegális légpuska használatot. A korábbi években mindössze havi rendszerességgel fordultak meg lőtt esetek a hortobágyi Madárkórházban. Az utóbbi hónapokban ez heti 3-4 esetre nőtt, míg az elmúlt 2 napon pedig 6 db lőtt áldozatot láttunk el. Köztük védett, nem védett de még fokozottan védett fajok is voltak. Fehér gólya, barna rétihéja, dolmányos varjak, örvös galambok és még sorolhatnánk. Nem egy elkövetőről van szó, az ország különböző területeiről származnak az áldozatok. Érkeztek Budapestről, Szekszárdról, és Debrecenből is.

Az esetek nagy a polgári használatban elterjedt, 4,5 mm-es szoknyás légpuskalövedék volt a madarakban, melyeket lakott területen belül találtak el, tehát a természetkárosítás mellett lakott területen belüli illegális fegyverhasználat, valamint állatkínzás bűntette is felróható a tetteseknek.

A Madárkórházban tegnap éjfél után pár perccel értek véget a műtétek, melynek során a 6 legfrissebb áldozatból eltávolítottuk a lövedékeket, és a rendőrségi feljelentéshez csatolandó bizonyítékokként félre tettük.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján úgy gondoljuk, hogy jelen esetben nem csak természetvédelmi, de jelentős erkölcsi és társadalmi problémát is jelentenek a szomorú események.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Hattyúk a jég fogságában

  • Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt je[...]
  • Tájkép csata után

  • Megrázó képsorok láthatók a közösségi média oldalain darvak tömegeinek pusztulásáról. Mint a mohácsi csatatér. Koráb[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Néma tavasz

  • A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pén[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]