Gólyák szabadon engedése
Március 15-én, a közel 20 éves gyakorlat szerint kokárdával engedtük el az átteleltetett gólyákat. Pontosan 20-at. Ez Hortobágyon már hagyomány, azzal, hogy nemzeti színű szalagot teszünk rájuk, mi így tiszteljük meg az ünnepet, A szalag leesik róluk, amint elrepülnek, mert cellux-szal rögzitjük a tollukhoz, így nem akadnak be vele sehova, és nem is kerül méltatlan helyzetbe nemzeti szimbólumunk. Ez a gólyáknak mindegy, de nekünk nem. Az Önkormányzat ilyenkor megkoszorúzza a hortobágyi Csárda falán a Petőfi emléktáblát, mert a költő egyszer itt járt, és írt is egy verset a csaplárosnéhoz. A neve viszont összefonódik a Szabadságharccal. Március 15. különleges nap. De mi köze van a gólyák elengedésének e nevezetes dátumhoz? Nagyon is sok. A forradalmak tavasszal kezdődnek. Julius Caesart is március idusán ölték meg. Nem véletlenül. A gólyák tavasszal érkeznek. És éppen március idusán. Ennek közös oka van: a hormonok, melyek emberben-állatban ilyenkor szabadulnak fel az indulatokkal együtt. Ha tovább benn tartanánk őket, akár egy nappal is, a röpdében is kitörne a forradalom. Mint ahogy az elengedésre alkalmatlanok között is történik. Évek óta együtt tartott, nem repülős feketerigók hímjei is ilyenkor ölik meg egymást, ha nem figyelünk oda eléggé. Ezért ezek szabadon engedése az időjárástól függetlenül nem kegyetlenség, hanem előrelátáson alapuló döntés, természeti szükségszerűség.
A Madárkórház Alapítvány minden madarat csak abban az estben enged szabadon, ha előtte megvizsgáltam, és a szabad életre alkalmasnak találtam. Akkor is megvizsgáljuk őket, ha korábban már teljesen egészségesek voltak, és teljes mértékben felkészültek a szabad életre, mind fizikailag, mind mentálisan, és csak a kellő időt kellett kivárniuk a tél elmúltáig, mert az utolsó pillanatban, akár a befogáskor is megsérülhetnek. Mindig van olyan gólya, melyet az utolsó vizsgálatkor itt tartunk, vagy elengedés után valamiért visszafogunk.
A fehér gólyák esetében két nagyobb kibocsátás szokott lenni egy évben, augusztus 20-án és március 15-én. Ennek egyik oka, hogy a fehér gólyák legkésőbb szinte egyszerre augusztus végén, az Észak-alföldön pontosan augusztus 20-án indulnak útnak. Ennek is oka van, nem véletlenül esik a nyárbúcsúztató országszerte erre a napra, mert tudjuk, hogy általában ez az utolsó igazán meleg nyári nap, mely után már másnap egy északi hidegfront elfújja nyarat.Ilyenkor van alkalom utoljára önfeledt ünneplésre, az új kenyértől kezdve az Alkotmányig. István királyunk egész világon augusztus 15-i halálát követő augusztus 16-i megemlékezése helyett nálunk szentté avatásának emlékére pont ezért mégis erre az évszakváltó jeles napra tették az ünnepét. A gólyáknak pedig ez az utolsó lehetőségük a felszálló légörvényekben termikelni, hogy szárnycsapás és energiaveszteség nélkül vitethessék magukat a széllel Dél felé.
Március idusán pedig megérkeznek, bármilyen időjárási körülmény is fogadja őket, hiszen tavaszi vonulásukat nem a hazai időjárás befolyásolja, hanem a telelőhelyeken történő komplex változások, és a fentebb írt hormonális robbanás. Idén március végén lehűlés és havazás is történt hazánk nagy területén. Azért döntöttünk mégis a gólyák szabadon engedése mellett, mert ismerve a faj vonulási stratégiáját, tisztában voltunk vele, hogy a zordabb időjárás ellenére is meg fognak érkezni a gólyák hozzánk. Ez így is történt, hiszen Hortobágyra március 15-én az Afrikában telelő gólyák közül a Délibáb köz, Sarkadi út és a volt Hortobágyi Fogadó fészkeibe is megérkeztek a madarak. Szintén megérkezett egy tíz éve a malomházi vadasparkban színes gyűrűvel megjelölt egyed is, ami eddig Hortobágyon nem került szem elé. Ezek a vadon élő gólyák sokkal rosszabb kondícióban, egy hosszú út után vészelték át a március végi zord időjárást. De nem csak Hortobágyon, hanem az egész országban hasonló volt a helyzet, a hazai állomány jelentős része a havazás előtt érkezett vissza. A közhiedelemmel ellentétben a fehér gólya teljesen jól bírja téli hideg időjárást. Nem azért vonulnak el mert hideg van, hanem azért, mert a táplálékbázisuk gerincét képező kétéltűek, hüllők, rovarok, férgek és puhatestűek télen nem találhatóak meg, mert számukra tényleg hideg van. Több mint húsz éves, és több ezer gólya átteleltetése során szerzett tapasztalataink alapján a gólyák akár infralámpás kinti melegítés, akár fedett, időjárástól védett, fűtött hely biztosítása mellett is, ha tehetik, inkább az időjárásnak teljesen kitett, kinti kifutót és röpdét választják.
A téli hideg ellen fokozott táplálás esetén mindenféle zsírréteg nélkül is belső fűtéssel hatékonyan védekeznek. A költöző madarak egy részénél őszre felrakódik egy bizonyos zsírtartalék, sőt a ludak mája még el is zsírosodik, melynek nem a hőszigetelésben, hanem a folyamatos repülés miatti energiatartalék miatt van szerepe azoknál a fajoknál, melyek nagy távolságokat erőből repülve nem érnek rá táplálékot keresni vonulás közben. A gólyák valamennyi vonuló madárhoz hasonlóan az őszi északi és a tavaszi déli, „böjti” szeleket kihasználva sodortatják magukat, de ők nem erőből repülnek, hanem a termikeket kihasználva, a vitorlázó repülőkhöz hasonlóan szárnycsapás nélkül vitetik magukat a széllel. Ezért el sem fáradnak nagyon, és nem gyengülnek annyira le, mint éjszakánként erőből ezer kilométereket repülő társaik. Ha nincs szél, vagy termik, nem repülnek, hanem táplálkoznak. Ott tartanak pihenőt, ahol van mit enni-inni. Ezért csak azokat a gólyákat teleltetjük beltéri fűtött helyen, melyek egészségi állapota ezt szükségessé teszi. Ilyenek pl. a lábműtött, és abból teljesen felgyógyult gólyák, de a műtét miatt a lábuk keringése esetleg nem teljesen tökéletes, és ezért elfagyhat. A kinti röpdékben teleltetett gólyákat az időjárás függvényében két-háromszoros mennyiségű táplálékkal látjuk el. A tapasztalatok szerint, ha fokozatosan szoknak hozzá a kinti hőmérséklethez, és van megfelelő táplálék, belső és külső hőszabályozásuk működik, a hidegnek semmilyen káros hatása nincs rájuk nézve, még a tollal nem borított lábukra sem, mert annak tökéletes vérkeringése a laikusok aggályaival ellentétben mínusz 20 fok alatt is megvédi őket minden fagyási sérüléstől. Csak azok a gólyák remegnek egy darabig a hidegben, melyeket melegből, fokozott táplálás és szokatás nélkül engednek ki a szabadba. De ha ők választhatnak, minden esetben a szabad, nagy teret és a fészek őrzését választják a hideg ellenére is. A hormonok, és a szabadság, a szabad mozgás iránti igény erősebbek az időjárásnál.
A Magyar Madártani Egyesület felmérése szerint az utóbbi időkben egyre gyakrabban fordul elő, hogy egyes gólyák nem repülnek Afrikába. Ahol megtalálják a táplálékot, vagy folyamatosan etetik őket, a hideg ellenére is simán áttelnek. Az elengedés előtt egyeztettem a Magyar Madártani Egyesület részéről Orbán Zoltánnal az egyesület szóvivőjével is, aki szintén azt a tájékoztatást adta, hogy jeladós gólyák többsége is megérkezett hazánkba. Az alapítványhoz március második felében három bejelentés érkezett legyengült fehér gólyával kapcsolatban, ami megegyezik a többi év átlagos bejelentéseinek számával.
Ezek a mentett gólyák az egy hetes táplálékhiányt az afrikai út után is közepes kondicióban vészelték át, sérüléseik inkább a minden áron való befogásból adódtak, egyikük emiatt el is hullott! A tapasztalat szerint egy felnőtt gólya egy-két hetet, egy sas egy hónapot is simán kibír étlen-szomjan. A keselyűket pl.hetente egyszer etetik mentőhelyeken. Ezt a hozzánk bekerült belső vérzés gyanús gólyáknál 3-4 napos etetés-itatás nélküli nyugalmi fázis biztosításával ki is használjuk. A márciusi télben fészküket őrző hím gólyák ha éheztek is, egyáltalán nem akartak táplálékot keresni, fontosabb volt számukra az otthon biztosítása az egy-két hét múlva megérkező párjuk részére. Ez nem jelenti azt,hogy nem fogadták el az ingyen kaját, de anélkül sem lett volna semmi bajuk. Nem ez volt a helyzet a kisebb testű, kevesebb energia tartalékkal bíró énekes madarakkal, melyek bizony lesoványodva tömegesen pusztultak el a hidegben.
A teleltetett gólyák tartásuk alatt csekély mértékben, de megszokják az ember közelségét. Még akkor is, ha a látványkórházban az egyirányú átláthatóságot biztosító fóliázott üveg mögött lábadoznak, és nincs tudomásuk az emberi jelenlétről. Az úgynevezett vadító röpdében való gyakorlatozás, és az onnan való befogás után a sok látogató között elengedett gólyák (és más madarak is) viszont kézből elengedve kapnak egy olyan impulzust, ami számukra szándékosan nem kellemes, de arra készteti őket, hogy visszanyerjék természetes vadságukat, és az embertől biztonságos távolságot tartsanak. Sok éves tapasztalat, hogy amelyeknél ez kimarad, nem állnak tovább, hanem a madárpark közelében maradnak. A kórházunkból szabadon engedett gólyák közül az ivarérett, korábban már máshol fészkelő egyedek többnyire azonnal visszatérnek fészkükhöz, az első fészkelők a közelben próbálnak fészket foglalni, mely során az ugyan akkor megérkező vad gólyákkal kell vetélkedniük. Ők, és a még ivaréretlen fiatalok ahogy ősszel, úgy tavasszal is a park körül maradnak még egy-két hétig, és etetésükről gondoskodunk, illetve ha valamelyik egyedet úgy ítéljük meg, hogy mégsem teljesen alkalmas a szabad életre, akkor azt vissza tudjuk fogni. Amelyiket meg lehet fogni, mert hagyja magát, azt meg is kell, mert nem vadult el eléggé, és néhány ilyen feldobós gyakorlat után sokszor változik a helyzet, de egy részük minden igyekezetünk ellenére mint háziállat marad a parkban. Különösen így van ez a kézből nevelt gólyákkal, melyeket nem lehet mindig teljesen elvadítani az embertől. Ezért, ha tehetjük, inkább adoptáljuk őket vad, vagy földön fészkelő gólyákhoz. Amint repülősek lesznek, jön a villanyoszlopról leszoktató túlélő röpde, utána a parkban fészkelő 10 pár vad gólya és fiataljai tanítják meg nekik, hogy hol és hogyan kell táplálékot szerezni, bogarászni. Bár itt nincsen üntyümpüntyüm, cukiskodás és lakásba bejárás, helyette gólyaiskolában vad társaikkal együtt nevelkedve kiképzés van, és túlélésre való felkészítés, egyfajta gladiátor képzés, a nem megfelelőket nem hagyjuk, hogy kiselejtezze a természet. Őket befogjuk és háló alatt tatjuk, nehogy elkóborolva, vagy elvonulva rossz szándékú emberek, afrikai bennszülöttek zsákmányai, vagy gyilkos villanyoszlopok áldozatai legyenek.
Más a helyzet azokkal, melyeket valahol ott akarunk tartani valamiért. Leginkább azért, hogy oda szokjanak, sőt, oda fészkeljenek. Ezeket nem az elvadító, hanem a repatriáló, azaz visszahonosító módszerrel engedjük el. Ez azt jelenti, hogy az elengedés helyén egy szokató röpdében tartjuk őket több héten át, ahonnan kilátnak és megbarátkoznak a környékkel, vágynak a látóterükben elhelyezett fészekre, megszokják, hogy ott mindig van táplálék, és ha kinyitják a röpde ajtaját, akkor onnan ki-be járva, a táplálékra visszatérve helyben maradnak, mert ezt akarjuk. Ezért ilyenkor nincs zavarás, nincs sok ember, nincs hajkurászás és erőszakos befogás, feldobás, hanem finom bánásmód és etetés. Ezzel a módszerrel megfészkeltettünk már gólyákat olyan helyeken, ahol évtizedek óta nem fészkelt gólya, mint pl, Szőnyben, ahol 25 év után ugyan arra a plébánia kéményére rakott fészket, ahol valaha is volt gólyafészek, vagy pár éve Dömösön egy madármentőnél, és most a Balmazújváros határában lévő Virágoskút tanyán, az ismert biogazda, Rózsa Péter birtokán. A módszer hátránya, hogy ha az egyébként szemlátomást jó eredményeken felbuzdulva, ugyan azon területen folyamatosan sok madár kerül így repatriálásra, mint pl. a HNP Górési Ragadozómadár Repatriáló Állomásán, ahol a budapesti állatkert az összes gyógyult mentett madarát elengedi, akkor néhány faj, vagy konkurens madarak feldúsulása, túltelepítése miatt egymást zavarják, vagy konkrétan megeszik. Amíg ez ki nem derült, mi is ott engedtük el a madarainkat, de azóta technológiát váltottunk. A gólyákat egy ideje ők sem ott engedik szabadon, mert az ott maradó csoport ott tartja a vonulásra alkalmasakat is.
A márciusban elengedett fehér gólyák az egész telet a szabadban töltötték, a hideghez is jobban hozzászoktak, és sokkal jobb kondícióban kerültek elengedésre mint vad társaik, illetve etetésükről mindaddig gondoskodtunk míg végleg el nem hagyták a park területét. Abban az esetben, ha gondoskodunk a madarak megfelelő táplálékáról, akkor a tél, illetve a hó nem okoz különösebb gondot a madaraknak, ezért úgy ítéltük meg, hogy a fehér gólyákat nyugodtan ki lehet engedni a szabadba, főleg úgy, hogy a röpdében maradt egyedeknek is ugyan azt a tavaszi telet kellett átélniük, csak egy kerítéssel körbe zárt területen.
A napsütéses órák számának emelkedésével a külső hőmérséklettől vagy az esetleges havazástól függetlenül is a szaporodásért felelős hormonok megindulnak bennük, és ivari tevékenységet, ezzel együtt fészek rakó, fészek foglaló ösztönt, és ehhez társuló agresszivitást hívnak elő, mely a röpdén belül fokozott vetélkedéssel, akár súlyos sérülésekkel járó verekedéssel járhat. Mivel a március 15. után bent tartott gólyák ennek fokozottan ki vannak téve, bent tartásuk rájuk nézve veszélyes, elengedésük viszont fentiek betartása mellett aggálymentes, és véleményünk szerint szükséges. Az ekkor elengedett gólyák között kevesebb a fészekért való vetélkedés miatt a sérülés, a későn elengedett, ivarérett, és saját fészkét esetleg már abban letojt tojást elszántabban védő gólyától visszafoglalni próbáló gólya viszont súlyos sérülésekkel járó, sokszor halálos kimenetelű küzdelembe bocsátkozik. Ezért fontos a naptári időpontok tartása gólyáéknál, a piros betűs ünnepekre való tekintettel is, hiszen ezek is, mint a Karácsony, vagy a Húsvét is magasabb természeti törvényekhez igazodnak.
Dr. Déri János
állatorvos
