Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Az én állattörténetem

Egy ifjú története egy csodás nyárról:

Egy nyár mely nagyon megváltoztatta az életemet, egy nyár, amely elképesztő kalandokat nyújtott számomra. Még emlékszem meleg nyári nap volt mikor kaptam az e-mailt, ami tájékoztatott arról, hogy részt vehetek az Ifjú Kócsagőr programban. A hír halottán nagyon boldog lettem és vártam a napokat, amikor elkezdhetem a munkám. Az első munkanapom gyöngybagolygyűrűzéssel zajlott templomtornyokban, akkor láttam életemben először gyöngybaglyot és épp az egyik fiókát jelöltük meg, amikor hírtelen a huncut jószágvédekezésképp könnyített magán, ami persze majdnem lábszáron talált. A mentorommal összenéztünk és nagyot kacagtunk. A nap végén boldogan és fáradtan mentem haza és már aznap vártam a következő akciót a terepen. Meglátogattunk egy parlagi sas fészket is amiben egy kis sas fióka lapult, gyönyörű kék szemmel figyelt ránk amint meggyűrűzik. Persze a tojó se volt távol a magasból figyelt ránk és a fiókájára. Aznap még emlékszek gólyafészkeket is ellenőriztünk és hát mit mondjak nem volt valami jó az idei költés. Párnappal ezek után a baktalórántházai erdőben hőscinért és szarvasbogarakat kerestünk. A mentorom egy fontos megbízatással ruházott fel, mégpedig azzal, hogy keressek szarvasbogár és hőscincér kitin vázakat. Hűen neki láttam és egy jó hárommaroknyi páncélt találtam. Megelégedve indultunk a következő célpontunkhoz, amik egy mentésre szoruló gólya fiókák voltak. A helyiek szerint nem tudtak repülni, de mihelyst be akartuk őket fogni az egyik nyomban elrepült és ravasz módon csak harmadjára sikerült befognunk. Ahogy teltek a napok egyre több kalandban vehettem rész és még a Tiszán is leevezhettem. A folyón kora reggel indult az akció és, mikor vízre helyeztük a kenut megkezdődött a felmérés az ottani partfalak és élőlények után. A szakasz körülbelül 30km-es volt, de sok érdekes madárfajjal és szitakötővel találkoztunk. Bevallom őszintén másnap az evezés után az ágyamon meg se bírtam moccanni, akkora izomlázam volt, de még ez sem vette el a kedvem. Volt egy szakasz a programban, amikor hosszú ideig itthon voltam, de nem panaszkodom, mert a helyi erdőkben természetfotókat készítgettem. Majd az otthon tartózkodásom ideje alatt egy reggeli napon épp a kávémat iszogattam, amikor hírtelen nagyapám beszaladt az ajtón és ezt mondta:”Gyere fiam gyorsan, mert egy bagoly beszorult a két kerítés közé!” Érdekesnek tartottam, hogy egy éjjeli madár mit keres kint nappal a kerítés között. Hamar felkaptam a papucsom és kiszaladtam nagyapám után, aki megmutatta hol található a mentésre szoruló jószág. Mikor már pontosan láttam a madár elhelyezkedését meg nagyon messze voltam tőle, de mikor közelebb értem rájöttem, hogy nem bagoly, hanem egy barna réti héja szorult be két drótkerítés közé. Ezzel csak annyi gond volt, hogy nem a mi területünkön volt, hanem a szomszédén. Szaladtam tehát papucsba a szomszédhoz, hogy bemehetnék e kiszedni szegény jószágot. A jó lelkű szomszéd elképedve hallgatta a sztorim és beengedett. Annyit mondott, hogy:”Ahhh most már értem, miért voltak a tyúkok megkergülve egésznap.” Ezen elmosolyodtam és nyomban a kerítés mellé álltam, amikor hírtelen ráeszméltem, hogy nincs nálam megfelelő kesztyű a madár kiszabadításához. Azonnal szaladtam megint a szomszédhoz, aki távolról figyelte mit is akarok csinálni. Adott egy kesztyűt es neki láttam kiszabadítani. Mikor széthúztam a két drótot láttam, hogy súlyosabb a helyzet, mint ahogy én hittem. Ugyanis egy nagyon huncut drótszem teljesen átfordult szegény állat szárnyában. Mivel nem tudtam kiszabadítani muszáj volt nehéz és komplikált döntést hoznom. Egy csípőfogó segítségével levágni a sérült madarat a kerítésről. A madár nem volt valami nyugodt és segítőkész, de sikerült kiszabadítani. Mikor hazavittem a madarat azonnal szóltam anyának, hogy tárcsázza a mentorom, hogy van nálunk egy sérült barnarétihéja. Sajnos ő nem tudott érte jönni, de szólt másnak hogy vegye át a madarat. Pontosan tájékoztattak, hogy tegyem bele valami dobozba, míg kiérnek, de nem mertem. Féltem, hogy a madár azzal a kiálló dróttal a szárnyában nagyobb kárt tenne magában, ha dobozba teszem és csapkodni kezdene. Nem gondoltam volna, hogy hosszú ideig kell tartanom szegény állatot, de végül is csak 2 és fél óráig fogtam a kezemben hűen. Egyszer kétszer meg is csípett, talán csak háláját akarta kifejezni, hogy megmentettem, habár elég fájdalmasra tervezte a „Köszönömöt”. Mikor megérkeztek szegény jószág már nagyon unott engem. Átvették és elszállították, majd este a Facebook előtt ülve láttam újra a mentett héját, akit egy helybeli szabadított meg a dróttól és még ráadásul ismertem is az illetőt. Egyből elgondolkodtam rajta, hogy lehet jobb lett volna egyből oda vinni a jószágot, de ami megtörtént az megtörtént. A videón jó volt látni miként száll fel újra a héja és ez örömmel töltött el. Majd újra megkezdődtek a túrák és egy közeli rétre látogattunk el sziki bagolylepkét keresgetve, aminek nem tulajdonítottunk nagy reményt mivel korai lett volna látni a lepkét. Csaptunk egy óriási kört a réten megnéztük a mérges dajkapókot is és tisztelettel távoztunk az otthona közeléből, mivel nem voltunk szívesen látott vendégek nála. A kocsihoz tartottunk visszafele mikor a mentorom hírtelen észrevett egy sziki bagolylepkét, amiről megállapítottuk, hogy frissen kellhetett elképesztő volt, hogy láthatunk egyet a rajzás ideje előtt. Rengeteg fotót készítetünk róla és boldogan álltunk tovább. A rét után egy erdőbe látogattunk, ahol lékvágásokat ellenőriztünk. A lékek felmérése után a hazaúton még a terepen találtunk egy óriási hangyabolyt, amit közelebbről is szemügyrevettünk. Méretaránykent mellé álltam, míg a mentorom fotót készít a bolyról. A hangyák hűen támadták a lábban és én férfiasan beismerem, hogy kislányhangon sikítozni kezdtem mivel nem volt valami csábító az a több ezer feldúlt hangya a lábamon. Mikor elkészült a fotó fútában takarítottam lefele a lábamon elesett hangyakatonákat. Mentorom és én egy percnyi csendes megemlékezést tartottunk az elesettek emlékére, majd egymásra nézve kacagásba fakadtunk ki. A kaland után haza igyekeztünk és meghívtam egy kávéra, aminek köszönhetően a jó melegben mindketten leizzadtunk. Mikor eljött a nap, hogy számot adjak az eddig tanult tudásomról, megvallom nagyon izgultam, de végül előadtam a kis powepointos előadásom. Nem jutottam tovább az igaz, de nem is az volt a fontos számomra, hanem a kaland és az, hogy rengeteg állattal és növényfélével megismerkedtem, de ami fontosabb, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik hűen védelmezik a természetet és örülök, hogy részt vehettem egy ekkora élményben. Habár a hangyák és a barnarétihéja még a mai napig is pikkel rám, és várják a visszavágót ellenem, ami nem fog megismétlődni, mert semmi esélyem ellenük. Ennyi volt a kis történetem nem vagyok más mint egy ifjú, aki csodás kalandokat élt át egy nyár alatt.

Csorba Csaba