Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

A házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) a madarak osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez és a légykapófélék (Muscicapidae) családjához tartozó faj. Európa nagy részén, a Brit-szigeteken és Skandináviában csak délen fészkel. Ázsiában Kínáig, körülbelül a Sárga-folyóközépső lefolyásáig terjed költőterülete. Kis foltokban fészkel Északnyugat-Afrikában is.

Talán ennek a kis veréb méretű madárnak a neve a leginkább találó és lényegre törő a magyar nyelvben. Házi, mert szinte egész életét házak vagy épületek körül tölti. Háztetőn, kéményen, antennán, vagy más kiemelkedő ponton énekel. Költ kőbányákban, szőlőhegyeken, falvakban és városokban. Rozsdafarkú, mert már a fiataloknál is megfigyelhető az élénk rozsdavörös farok, de a hím és a tojó farka téli és nyári tollazatában is élénk rozsdavörös.

Nyáron a hím feje és melle matt fekete, háta sötétszürke, szárnyfoltja fehéres. Hasa világosabb szürke. Tollazata ősszel világosabb, szárnyfoltja alig látszik. A tojó tollazata barnásabb.

Az idős hím Európában koromfekete, feltűnő fehér szárnyfolttal, a fiatal, első nyarát élő hímnek nincs fehér szárnyfoltja, (némelyeken egy halvány, vékony csík látható). A teste színe változó, sokszor olyan szürkésbarna, mint a tojó, mások szürkésfeketék, mint az idős hím. Az első téli tojó feje és teste kormos barnásszürke, egyértelműen sötétebb a kerti rozsdafarkú tojónál.

Testhossza 13-14,5 centiméter, szárnyainak fesztávolsága 23-26 centiméter, farkhossza 13-19 centiméter, testtömege 13-19 gramm. Karcsú testű, egyenes tartású madár, rozsdavörös farkát sűrűn rezegteti. Elég félénk, ideges mozgású, táplálékát gyakran felröppenve szerzi meg.

Hangja: egyenes, kissé éles „fiszt” fütty, amelyet gyakran türelmetlenül ismételget. Ha nagyon izgatott finoman csetteg is hozzá: „fiszt, tek-tek-tek”. Hangos énekével gyakran már az első hajnali fénysugarat üdvözli valamilyen magas vártáról. Éneke ált. 4 részből áll: néhány füttyel és azonos hangmagasságú trillával kezdődik, majd 2 mp-es szünet következik, azután egy furcsa, reszelős hang, majd néhány rövid füttyel fejezi be a strófát.

Ha nem akarsz lemaradni videóinkról, iratkozz fel youtube csatornánkra!

A költőhelyeken a hímek jelennek meg először és nyomban kialakítják a revíreket, tulajdonképpen területet foglalnak. Az öregebb példányok gyakran a korábbi fészkelő helyre térnek vissza. A tojók néhány nappal a hímek után érkeznek. Párba állás után ők választják ki a fészek helyét. Csak a tojó épít, fali üregbe, gerendára, üres füstifecske fészekbe, tág szájú mesterséges (C típus) odúba. A költést követő napokban a hím hordja a táplálékot, melyet a tojó etet meg a fiókákkal. Később már mindkét szülő etet, a legsűrűbben a kora reggeli és a késő délutáni órákban. Az 1-2 napos fiataloknak naponta 80-100, az 5-13 napos fiókáknak akár 380 alkalommal is visznek eleséget. A fészekalja általában öt tojásból áll, és kirepülésig fel is nevelik a kikelt fiókákat. A fiatalok 14-17 napos korukban hagyják el a fészket, ilyenkor szinte még alig tudnak repülni. Sokuk végzi a macskák prédájaként ebben az időszakban. Mivel nagy rovarpusztító és egy évben akár kétszer, háromszor is költhet, így érdemes megtelepíteni mesterséges odúval, vagy akár egy eresz alá szegelt deszkával a ház körül, mert nagyon hasznos segéd a kertben. A rovarok mellett ősszel már szívesen fogyasztja a megérett bodza termését is. Enyhe teleken akár át is telel, ilyenkor az áttelelő rovarokat, meg nem fagyott kisebb bogyókat fogyasztja.

Gyakran kiemelkedő ponton ülve les zsákmányára, de a talajon ugrálva is táplálkozik. Néha repülő rovarokat is fog. A Gellért-hegyen Schmidt Egon őszi időszakban gyakran látta, amint fatörzsekről kapták le az ott mászó rovarokat. A budapesti magas épületeken fészkelők az egész költési időszakban gyakran odafent tartózkodnak, az utcákra, terekre nem szállnak le. Zsákmányukat az épületeken, tetőteraszokon szerzik. A fiókák táplálását Dr. Rékási József Pannonhalmán vizsgálta. Az életkor növekedésével emelkedett a bogarak és csökkent a hártyásszárnyúak és a lepkék aránya. A 6-10 napos, első költésbeli fiókák táplálékát a vetési pattanóbogár, és az áprilisi cserebogár lárvája, valamint a mezei tücsök jellemezte. A 11-14 napos fiókák táplálékában a gabonafutrinka, a májusi cserebogár, a széles szipoly és a sároshátú bogár volt a leggyakoribb . Őszi vonulása idején a fekete bodza bogyóit fogyasztják, a novemberig maradó példányok gyakran a gyalogbodzára járnak. Balatonalmádi környékén 1988 novemberében a kanadai som termését fogyasztották.

Vonulás: Az első példányok csaknem mindig hímek, többnyire márciusban érkeznek vissza telelőhelyükről. Kedvező időjárás esetén a tavaszi vonulás korábban is kezdődhet. Az őszi vonulás ideje szeptember-október (november). Jellemző, hogy szeptember második felében a hímek újra énekelnek. Kis számban akadnak áttelelők is. A nálunk fészkelők feltehetőleg Dél-Európában telelnek.

A költőhelyeken először a hímek jelennek meg és nyomban kialakítják a revíreket. Az öregebb példányok gyakran a korábbi fészkelőhelyekre térnek vissza. A tojók gyakran néhány nappal a hímek után érkeznek. Párba állás után ők választják ki a fészek helyét. Csak a tojó épít, sziklafal alkalmas résébe, fali üregbe, gerendára, üres füstifecskefészekbe, tág szájú mesterséges fészekodúba. A viszonylag nagy fészek építése 6-8 napig tart. Anyaga növényi részek, fűszálak, gyökerek, a csészét tollakkal, szőr és gyapjúszálakkal béleli. Egy részletesebben megvizsgált áprilisi fészek 3-4 cm-es szőlővenyige darabkákból és annak háncsából, fehér libatop szárrészeiből, kukoricabajuszból, mohából, levelekből, damil- és lószőrszálakból, tollakból állt .

Ha tettszett, ossza meg másokkal is!