Így telt a nemzeti ünnep a madárkórházban

Fotó: Konyhás István
 
 
 
Fotó: Konyhás István

15 éves hagyományainknak megfelelően idén is gólyák szabadon engedésével ünnepeltük  a Március 15.-ei nemzeti ünnepet. A gólyák – mint igazi magyar madarak – pontosan e napon érkeznek vissza Afrikából, és így a madárkórházban ápoltak is egyenlő eséllyel foglalhatnak velük fészket.

A tavaly, afrikai útjukig meg nem gyógyult, de azóta már egészséges madarak röpdénkben teleltek át. A 12 fehér gólya mellett 1 fekete gólyát  1 egerészölyvet és 1 nagy liliket is útjára indítottunk. Az alkalomra való tekintettel a madarak is kaptak kokárdát, melyet természetesen úgy rögzítettük, hogy az elengedés pillanatában, de legkésőbb az első szárnycsapások után leessenek, hogy ne zavarják a madarakat további életükben.

2019 március 15 - gólyák szabadon engedése

A madárelengedéseken kívül sok más színes program várta látogatóinkat. A hétvége folyamán a madárkórházban nem csak hazai fajokkal lehetett találkozni. Mind a három napon megtekinthető volt egzotikus kisállat bemutatónk, ahol szó szerint testközelből lehetett megbarátkozni óriáskígyókkal, madárpókkal, szakállas agámával, siklókkal, óriáscsigákkal, óriáscsótányokkal, és más egyéb, nem minden nap látott élőlényekkel. Az állatok szelídek voltak, nem bántottak. Lehetőség nyílt arra is, hogy látogatóink megérintsék, megsimogassák, vagy akár a nyakukba is vegyék őket.

2019 március 15 - kisállatbemutató

A naponta kétszer megtartott ragadozómadár bemutató főszereplői szintén külföldi, hazánkban fel nem lelhető madarak voltak. Villámot, az Észak-Amerikában honos harris hawk-ot a gyermekek is kézre hívhatták, Szirát, az igencsak barátságos afrikai uhut pedig kézre is vehették.

2019 március 15 - ragadozómadár bemutató

A kicsiket pedig egész nap kézműves foglalkozás várta, ahol mindenki megfesthette saját magának az égetett cserépből készült madaras, vagy épp mókusos hűtőmágnesét.

2019 március 15 - kézműves foglalkozások

Az RTL Klub híradójából:

A TV2 Tények műsorából:

Az M1 Híradóból:

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Vörösnyakú lúd

  • Mikulásmadarat hozott a Mikulás. El is engedte a Madárpark vizén. Pár perc után elrepült. A vörösnyakú lúd (Branta r[...]
  • A Karacsun vándora

  • Nem Karácsonykor, és nem kerecsent, hanem Mikuláskor és vándorsólymot röptettünk. A két nemes ragadozó hasonlóan előkel[...]
  • Csúcsszezon csúcsán

  • Amit ezen a címen minden évben leírtunk, most is szó szerint igaz: Csak akkor írogatok, ha nagyon kell. Mert nem érü[...]
  • Madármentő képzések

  • A július 22-23-i pécsi képzés után, amit a PTE Orvosi Karán a PTE meghívására tartunk, tovább folytatódnak madármentő k[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Visszatekintés

  • (Öreg néne őzikéje több hónapos küzdelem után elvesztette törött lábát, de a MediLend humán Gyógyászati Segédeszközök f[...]
  • Vörösnyakú lúd

  • Mikulásmadarat hozott a Mikulás. El is engedte a Madárpark vizén. Pár perc után elrepült. A vörösnyakú lúd (Branta r[...]
  • A hattyú hálája

  • Ha szavazásra bocsátanák, hogy melyik az esztendő legbarátságtalanabb, leginkább „nem szeretem” hónapja, a november tor[...]
  • A Karacsun vándora

  • Nem Karácsonykor, és nem kerecsent, hanem Mikuláskor és vándorsólymot röptettünk. A két nemes ragadozó hasonlóan előkel[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]