Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Meseország

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy Meseország. Ebben a híres-neves Meseországban igazi sztárok éltek. Ez már csak azért is bizonyos, mert manapság is minden ember kisded korától kezdve jól ismeri őket!Az én történetemet is ők ihlették!

Verőfényes tavaszi nap volt. A virágok illatoztak és madarak füttye hallatszott az erdő minden kis szegletében, amikor épp nagymamámhoz tartottam egy kosár almával, amiről még akkor nem is sejtettem, hogy…

Sétáltam, sétáltamegyszercsak elém ugrott az egyik vaskos bokorból egy lógó fülű nyuszi, s ezt kiáltotta élces hangon:

-Hová, hová Petronella?

-Nagymamámhoz sietek a mézeskalácsházába. Tudjátok, minden nap meglátogatom!

-Elkísérhetünk?

-Miért ne?

S ekkor a bokrok közül egy egész medvesereg cammogott ki, hogy elkísérjenek utamon.

Sajnos azonban ezt a beszélgetést a farkas, aki a gonosz boszorkánynak volt hű szolgája, tisztán hallotta. Szaladt is, hogy elújságolja a hírt gazdájának, aki éppen egészségügyi sétát tett az erdő mélyén.

-Kedves gazdám! Képzeld csak el, mit hallottam,amíg délután az erdőben bogyót gyűjtögettem… – mondta loholva a gonosz ordas farkas.

-Mit? Mondd már te haszontalan!

-A szépséges lány, a nyuszi és a medvesereg a mézeskalácsházban élő nagymamához tartanak…

-No, akkor mit sertepertélsz még mindig itt? Siessünk oda! Meg kell előznünk őket!

Már több órája gyalogoltak, seprű híján, amikor egy nagyot jajgatott a boszorkány.

-Jajjj! Ez a fránya cipő, hogy feltörte a sarkam, pedig nézd, nem is akármilyen, hanem Puma márkájú!

-Nenyavajogj boszi! Látod ezt? Az enyém Adidas. Ez igenis minőség!

-Nézd, ott szalad valaki az úton!

-Hol? Hol?

-Ott ni, te vakegér!

-Aha, már látom.

S hirtelen elsuhant mellettünk Juliska, aki Petronella szomszédja.

-Ha keres a szörny, mondjátok azt, hogy nem láttatok.

Közben megérkezik a szörny.

-Nem láttátok erre futni Juliskát?

-Te ki vagy? Egy szörny?

-Nem látod, hogy boszorkány vagyok?!

-Öö… Arra ment.

-Na gyere farkas, folytassuk utunkat a mézeskalácsház felé! Nem maradhatunk le!

S ekkor siettükben felcsillant előttünk a mézeskalácsház cukormázas fénye. Pechükre a nagymamát hiába keresgélték, nem volt odahaza. A boszorkány varázsgömbjébe tekintve látta, hogy nagyi éppen a TESCO-ban vásárolgat. Gondolták lustábbak ők annál, mintsemhogy egy ilyen hosszú utat megtegyenek, inkább megvárják a nagymamit kényelmesen. Potyaleső kedvvel nézegették addig a hűtőszekrény tartalmát, de nem sok jót találtak maguknak, hiszen nagyika vega volt. Elszenderedtek a hóhányók a nagymama kényelmes, dunyhás ágyikójában, majd felébredve látták, hogy a nagymami otthonában tüsténkedik. Éppen aránctalanító krémeket pakolgatta ki csörgő nejlonszatyrából mézanyó, amikor ráijesztett a boszorkány és a farkas. – Mi sem természetesebb, hogy elmaszkírozva.

-Túl korán jöttél kis unokám, még nem vártalak! Máskor később érsz ide.

A boszorkány azonbanmár réges-régen kieszelt egy cselt…

-Gyere mama, látom kifárasztott a vásárlás, feküdj le a szobádban!

-Igazad van kicsikém, megyek és lefekszek.

A nagymamám bement a szobába, a boszorkány pedig kulccsal rázárta az ajtót. Ekkor megszólalt a farkas:

-Gyere boszi a nappaliba, most kezdődik a Dundi Valentina.

Én, a nyuszi és a hét medve az édes kis házhoz értünk.

-Nézzétek, a házban mécsvilág!

-Az ajtó tárva!

-A kémény füstöl!

-Ki lehet bent?

-Tán egy manó?

-Vagy egy lidérc?

-Tán egy sárkány!

-Én mondom ez szörnyű rosszat jelent! Éreztem egész nap a csontjaimban.

-Nagy ég bizony ez rossz jel!

-Mit tegyünk?

-Lopózzunk oda!

-Igen! Halkan lépegetve gyerünk oda! Kövessetek! – Mondta a nyuszi.

Csst!

Csst!

Csst!

A reccsenésre megjelenik az ajtóban a boszorkány,puskával a kezében.

-Befelé mindenki, mert lő a mamám!

A medvék, én és a nyuszi bevonultunk a házba és a boszorkány minket is bezárt. Kuka eközben elbújt egy terebélyes bokor mögé. A boszorkány észrevette a kosárban lévő szebbnél szebb piros almákat és a farkasokkal együtt falatozni kezdtek a különleges lakomából.

-Csodálatos, gyönyörű almák, látod farkas?

-Valóban nagyon szépek és kívánatosak!

-Gyere, lakomázzunk ebből a különleges finomságból!

A harmadik harapás után azonban mindketten heves köhögésbe kezdtek azután pedig hirtelen csend lett…

Megijedtünk a hirtelen csendtől, s ordítozni kezdtünk.

-Segítség! Segítség!

-Siess, Kuka hozz segítséget!

Kuka sietett, hogy segítséget hozzon, és ekkor Ludas Matyiba és társaiba; vagyis a vadászba, Hófehérkébe és Jancsiba botlott.

-Te ki vagy?

-Hát nem ismeritek meg? Ő Kuka. Születésétől kezdve nem tud beszélni, de soha nem is próbált. – mondta Hófehérke.

Vajon mit kereshet itt?

-Rémültnek tűnik az orcája, és a kezével integet. Biztosan azt akarja, hogy kövessük!

-Menjünk!

-De hova?

-Kuka mutatja az utat! Ne értetlenkedj már Jancsi! – Persze Hófehérke nem sejtette, hogy Jancsi tudatalattija diktálja neki, maradjon minél távolabb attól a bizonyos mézeskalácsháztól.

Mikor Kuka és a felmentősereg a házhoz értek, megdöbbenve vették észre a földön fekvő halottakat. Majd a házhoz siettek és kiengedték a bajba jutottat.

-Kik ezek és mi történt itt?

    Elmeséltem hogyan jutottunk bajba, milyen zavaros napunk volt… S mivel a történet vége happy end lett, – mint azt már megszokhattuk – hogy megünnepeljük, megettük a mézeskalácsház felét, a többit pedig otthagytuk az utókornak emlékbe. Azóta is velünk van tele minden valamirevaló meséskönyv!

Biró Petronella