Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

A bíbic elnevezés igazából egy hangutánzó szó, ezért számos nyelvben hasonlóan, vagy ugyanígy hívják.

A bíbic, régi népi nevein libuc, kibic, klíbicz (Vanellus vanellus) a lilealakúak (Charadriiiformes) rendjébe, ezen belül a lilefélék (Charadriidae) családjába tartozó faj.

Igen feltűnő, fekete-fehér alapszínű, bóbitás madár. Feje változó mértékben elöl, és a szeme alatti csíkban fekete, hátrább fehéres. Mozgatható fekete bóbitája igen hosszú, tollból tevődik össze, gyakran kettő, vagy több részre hasadt. Szárnya széles, lekerekített, a fényben leginkább zöldesen, s némelyütt bíboran és kéken csillogó. Csőre meglehetősen rövid. A torok csak nászidőszakban fekete, egyébként fehér. Hasa fehér, szárnyalja halvány gesztenyevörös. Kisebb nemi és fiatal-felnőttkori különbségek mutatkoznak: A hím főleg kontrasztosabb, fehér “mellénykéje” feltűnőbb, illetve bóbitája jóval hosszabb, a fiatalhoz vagy a tojóhoz viszonyítva. A fiókák rejtőszínűek, hasuk piszkossárga, hátuk világosbarna alapon sötéten foltozott. Ennek köszönhetően zsombékosban elbújt bíbicfiókát igen nehéz fölfedezni.

Átlagos testhossza 28–33 centiméter, szárnyfesztávolsága ehhez képest meglehetősen nagy, 67–87 centiméteres. A bíbicek kb. 140–320 grammot nyomnak.

A bíbic különféle rovarokkal, pókokkal, csigákkal, gyűrűsférgekkel táplálkozik, amelyeket rövid, hegyes csőrével kap el, miközben kimért léptekkel halad az alacsony vízben vagy a fűben. Magányos madár, de táplálékban gazdag helyen több példány is összegyűlhet. A faj rövidtávú vonuló, késő ősszel-kora télen kisebb csapatokban indul útnak, és már kora tavasszal hazatér. A magyar bíbicek elsősorban az Atlanti-óceán partvidékén és Északnyugat-Afrikában telelnek.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

A vándorlásból visszatérő bíbicek előszeretettel keresik fel régebbi költőhelyeik környékét. Kutatások szerint a hímek 80%-a monogám (egynejű, csak egy tojóval párosodik) és 20%-a poligám (többnejű, több tojóval is párosodik). A poligám hímeknek van egy elsődleges és egy másodlagos párja, mindkét nőstény egy-egy fészekaljat költ ki a hím területén. A nőstényekre egyáltalán nem jellemző a poliandria (többférjűség), ennek gyakorisága 1% alatt van. Jobbnak bizonyulnak a poligám hímek a sikeres fészkek számában. Úgy néz ki a másodlagos nőstények maguk választanak olyan párt, aki már korábban párzott, s nem kényszerből, a még nem párzott hímek alacsony száma miatt. Az elsődleges és másodlagos tojók között lényeges különbség (pl. testtömeg, sikeres fészkek száma) nincsen, egyenrangúak. Egy nagyobb területen több pár is fészkelhet, de sosem túlságosan közel egymáshoz, ugyanis a bíbic territóriumot tart fönn fészke körül. A territórium mozaikos, mivel a fészekrakáshoz, és a fiókák neveléséhez más-más körülmények szükségesek.

A párzás igen érdekes és ritualizált:

A hím többször ismétlődő gyors, magas, mégis öblös hangsorozatot hallatva, lassú szárnycsapásokkal, meredeken fölfelé emelkedik, vadul körözni kezd, még följebb szárnyal majd észveszejtő sebességgel, szó szerint mint egy kamikaze, ide-oda csavarva szárnyait lefelé húz, s közben hallani lehet, ahogy a levegőt hasítja. De mielőtt még benyesődne a földbe lelassít és ívesen leszáll. Izgatottan, kimerevített bóbitával a tojó irányába rohan. A hím a tojó közelében jobbra-balra tipeg, kaparja a földet, mintha fészket építene, gyakran káka, vagy sás szárát kapja fel, és azt oldalra vagy maga mögé veti. Van amikor egymás körül futkároznak, együtt repülnek. A tojó hajlandóságát a kopulálásra (párzásra), reszelő, recsegő hanggal jelzi.

A fészek egy talajba kapart, száraz fűszálakkal bélelt mélyedés, amelybe minden esetben 4 terepszínű (barnás-olajzöld) tojás kerül. Az évi egy költés után a kotlás kb. 24 napig tart, majd a kisebb rovarokkal etetett fiókák öt hét alatt repülnek ki. A hím hősies védekezése ellenére a fiókák több, mint harmada a ragadozók vagy a természeti csapások áldozatául esik. Ha a fészekalj elpusztul, egy-vagy két pótköltésre kerülhet sor.

Bámulatos éberségével sok bosszúságot szerez a vadászoknak. Pontosan megkülönbözteti, hogy melyik emberben bízhat, melyiktől kell félnie. Pásztorokkal és földművesekkel bizonyos baráti viszonyt tart fenn; a vadászt ellenben olyan aggodalmasan kerüli, hogy azt hinné az ember, hogy ismeri a puskát. A kellemetlen tapasztalatot sohasem felejti el. Az a hely, ahol valamelyik társa szerencsétlenül járt, évekig emlékezetes marad számára. Engesztelhetetlenül gyűlöl minden ragadozó állatot, de egyszersmind nagy bátorságot, sőt vakmerőséget tanúsít velük szemben. Megtámadja a ragadozó madarakat, sirályokat, gémeket és gólyákat, amelyek repülés közben nem tudnak neki ártani. De a nálánál jobban repülő szárnyas ragadozókat óvatosan kerüli.

A bíbic gazdasági jelentősége hazánkban számottevő, mert rengeteg rovart, csigát, gilisztát pusztít. A rovarok közül megemlítendők a legelőrontó tücskök és sáskák, a jószágot kínzó sokféle rovarok álcái, az csigák közül azok, amelyek a jószág sokféle élősködőjének a gazdaállatjai, mint pl. a májmétely, úgyhogy a bíbicet a leghasznosabb madaraink közé kell sorolni. A bíbicnek ezt a rendkívül nagyjelentőségű hasznos tevékenységét már a régi madárvédelmi törvény is kifejezésre juttatta azzal hogy a föltétlenül egész éven át védendő madarak sorába iktatta.

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. Magyarországon védett, eszmei értéke 50 000 forint.