Gólya élet
Tavaly ilyenkor megírtam, hogy mi a tennivaló a fészkelni nem tudó gólyákkal. A Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai írásom minden szavával egyetértettek és megosztották a HNP közösségi oldalán. Mások nem, de nekik legyen kék a fű. A helyzet azóta nem változott, továbbra is vannak fészkelni tudó és nem tudó gólyák.
Azok a gólyák, amik tudnak, mert már megértek rá, és megtanulták, mert gyakorolták, azoknak megy, és vannak tojásaik is, melyeket kikeltetnek és fiókáikat felnevelik. Amiknek még nem megy, azoknak a gólyabarát csoportok kiharcolják, hogy kapjanak ők is kész fészket, ahová természetesen beletojják tojásaikat a már ivarérett, de nem tenyészérett gólyagyerekek.
A populációt azonban a fészket minden klimatikus, és ki tudja milyen szükséghelyzetben is felépíteni és megvédeni tudó, utódaikat minden körülmények között felnevelni képes érett gólyapárok genetikai anyagát öröklő, és viselkedési mintáit megtanuló utódok tartják fenn.
És ez nem minden évben azonos módon történik. Nálunk sem. A korábban fészkelni akár földön is tudó, de magáért kiállni már nem annyira akaró gólyák fészkeit a már több, mint 20 éve a kéményen fészkelő és eddig velük békében élő gólyák elhordták, és beépítették a sajátjukba. Idén először. Ők tudják, miért. Így járt évek óta földön fészkelő 5 tartósan sérült gólyapár a gólyakertben az ablakom alatt, és nem is lett tojásuk, de így járt Csacsogó, a 25 éve itt földön fészkelő, áramütés miatt csonkolt szárnyú egerészölyvünk, és Sába, a máshol 20, nálunk 12 éve földön fészkelő pusztai sas, akiktől nemcsak a fészekanyagot hordják el a gólyák, hanem az ételt is a macskák, mert hagyja.
Mert tudja, hogy jut is, marad is. Ha van fészek, ha nincs, ha van étel, ha nincs, a tojások jönnek és vannak, mint minden évben. Most egy hónappal később. Ha klímaváltozás, ha nem, ha februárban volt márciusi idő, ha nem, nem úgy, ahogy évtizedek óta, nem márciusban tojták meg a tojásaikat, hanem most, április közepén.
Ez van a Nagyröpdében is. Tavaly még csak 7 egyedi tojásos gólyafészek volt, most 8. De a gallyakat a fészkekből valamiért itt is begyűjti az egyik domináns gólyapár, méteres magasságú fészkébe beépítve a többiekét, nem hagyva nekik semmit. De a tojások jönnek, mi pedig adjuk és kábelkötegelővel rögzítjük a gallyakat, hogy ne ezen múljon a szaporulat. De vajon miért ez a fészekanyag biztosítási kényszer, és miért ez a konkurenciaharc, amikor évtizedek óta megvoltak egymással ugyanazok a szereplők ugyanazon feltételekkel a röpdében és a kertben is? Ezt ők tudják, érzik, és biztosan igazuk van. (Ha később kiderül az ok, tájékoztatni fogjuk olvasóinkat erről is.) Mi azért igyekszünk biztosítani a tárgyi feltételeket, legyen az fészekanyag, vagy takarmány. Azért, mert ők már nem élhetnek szabadon, mert hiányzik a lábuk, szárnyuk, csőrük, egyik szemük, vagy ha meg is van, de nem tökéletes, életük végéig segítségre szorulnak. De a harc megvan, mint a természetben, itt is uralkodik a farkastörvény: aki kapja, marja.
És van is minden fészekben rekord mennyiségű tojás.
Mi itt segítünk nekik, itt bent, mert rászorulnak. És segítünk kint is, ha rászorulnak. De nem minden gólya szorul rá, hogy akkor is kapjon két méter átmérőjű fészket, ha még nem tud fészkelni. Több millió éve az egyméteres fészek vált be folyamatosan, mert abba nem kap bele a szél és nem borítja ki őket olyan könnyen, (a kisgólyák úgysem állnak fel addig, amíg nem nőttek ki a szárnytollaik, nem járkálnak a fészekben, amíg nem tudnak repülni). Így alkotta meg őket a természet, mert így biztonságos.
Kapjanak viszont fészket, jogi és gyakorlati védelmet is azok a gólyák, melyek tudnak és akarnak is fészket építeni a leglehetetlenebb helyre is, csak valamilyen indokolt okból nem tartható meg a fészek ott és akkor, ahová rakták, vagy ha esetleg leveri azt az áramszolgáltató, vagy elzavarják őket a gólyát nem szerető emberek.
Az egészséges, ivarérett, tojásrakásra és fiókanevelésre kész egyedek meg tudják építeni maguknak a fészket. Adjunk nekik esélyt rá!
Dr. Déri János
