Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Kedves olvasóink, támogatóink!

Elkezdődött egy újabb év. Pontosan úgy, ahogyan a tavalyi végződött, a különbség tulajdonképpen csak a dátum. Minden más változatlan. Semmi nem jó, de legalább minden rossz. Egyszerűbb így. Zsörtölődni, morgolódni, mindenbe belekötni, elméleteket gyártani. Gondolkodni semmi esetre sem kell, főleg nem a közösségi oldalakon. Olvasni, szöveget értelmezni is felesleges, hiszen „majdénmajdazttudom”, nekem ne mondja meg senki. Ugyanis valaki mondta valakinek, aki látta, hogy hallották. Ezen vitázni kár. Ha oltat az a baj, ha nem oltat az a baj. Ha nyitunk az a baj, ha nem nyitunk az a baj. Maholnap egy éve játsszuk ezt a kis csiki- csuki valóságshowt, aminek a tétje nem kicsi. Pusztán emberéletek. Annak, aki érti, ez mit jelent. Bezárunk, kinyitunk, bezárunk. Valamikor újra kinyitunk. Mindeközben országunk polgárai szépen egymást marják, az is jobb, mint a semmi alapon. Természetesen kizárólag online. Hiszen, ott a kedves felhasználó lehet a kanapékutatótól a hős magyar anyáig bármi. Elhitethet bárkivel bármit, seperc alatt össze lehet vágni egy videót, vagy egy fotót, hadd rettegjen, aki bedől neki.(Itt egy megjegyzést azért óvatosan teszek, hiszen láttam már fecskendőt és tűt eleget.

A narancssárga rész a fecskendőn esküszöm nem a kupak, hanem a tű kónusza. Van belőle kék színű, sőt barna is és lila is. Mérete válogatja. ) Mindezek felett természetesen könnyedén elszárnyalhatnánk, mindenki mást érez, máshogy gondolkozik. Nem a mi dolgunk. Viszont, amikor a tisztelt „szakértő”, néhanap nyomdafestéket is alig tűrően, hangot ad a privát véleményének, a mi bejegyzéseink alatt, azon azért elgondolkodunk.

Hiszen azt sem tudja tulajdonképpen, mit csinálunk, mindezt miért, de az biztos, hogy nem jól tesszük. Akármelyik bolygón se. Erre mit lehet mondani? Azt, hogy nem! Nem fogjuk az örök vadászmezőkre küldeni a beérkezett sérült madarat, azért, mert eltörött a szárnya és szenved. És lelőni sem fogjuk, ami mostanában nagyon szokássá vált, rengeteg lőtt madár érkezik hozzánk. Az elkövetők nem tudjuk, mit akarnak kompenzálni azzal, hogy lövöldöznek, de ettől nem lesznek bátrabbak, erősebbek. Emberek sem. A beérkezett páciens pedig idegen helyen van, nem látott még embert közelről. Nem a fájdalom, inkább a félelem számára a legrosszabb. Műtét után kipiheni magát egy sötét dobozban. Ezután bekerül a társai közé, eszik, barátkozik, gyógyul tovább. 3 hónap múlva ugyanolyan lesz, mint a többi madár. Szabad, merész és erős, akinek semmi se fáj. Ezért vagyunk itt. Nem megölni, gyógyítani. Természetesen mélységesen sajnáljuk, ha oda nem illő, témába nem vágó kommenteket törlünk a posztjaink alatt. Ja, nem. Lehet menni a google tudással máshová, az internet végtelen. A politikai célzatú hozzászólásokat sem tudunk díjazni, nekünk ahhoz mi közünk? Megmondjuk őszintén: Semmi! És igen, be kellett zárnunk a Madárparkot a látogatók elől novemberben ismét, tudomásul vettük, ez van. 

Amit elkezdtünk folytatjuk, gyógyítunk tovább így is. Pontosan ugyanolyan lelkiismeretesen, sok évnyi tapasztalattal, szakértelemmel. A madarakat fogadjuk, akárhonnan, akárki hozza is. Nekünk mindegy, hogy van-e a madármentőn sapka. Ha van, de egyszínű, akkor egyszínű. Ha pomponos, akkor pomponos. Ha sztaniolsapi, akkor sztaniolsapi. Tudta, mit kell tennie! Beteg madarat hozott.  Segíteni jött, életet mentett. Nem a kanapén ülve, mindent jobban tudva okoskodott. Nem. Idehozta a sérült madarat.  Ott volt a karjában pokrócba csavarva. A madármentőn pedig maszk volt, szabály szerint. És, ha jól emlékszem, nem volt rajta sapka.

Németh Mónika