Vadlibázás
Kardoskút, Biharugra, Hortobágy, Tata, Fehér-tó, ha ezeket a neveket hallom így egymás után, szinte biztos, hogy a vadlibák késő őszi vonulása jut eszembe. Szomjas László, Nagy Jenő és a többiek beszámolója a századelőről, amikor több százezer libáról beszéltek egy-egy fő vonulási helyről. Ma már mi, madarászok örülünk, ha egy szép tízezres csapatot látunk egyben, vagy a százezerhez közelítő számot tudunk összeszedni egy szinkronszámlálás során. Hortobágyon november végéig elég szép számmal lehetett libát látni darvakkal vegyesen. Majd egy hirtelen jött hidegfront és havazás délebbre vitte őket szinte egy nap alatt. Nem volt ez máshogy Tatán sem. A november közepén tartott szinkronszámlálás eredménye összesen 30 200 vadlúdról számol be a térségből. A tatai Öreg-tavon 24 ezer, a naszályi Ferencmajori-halastavakon 6 200 vadlúd éjszakázott. Szinte valamennyi ritka faj a távcső látómezőjébe került. 22 tundraludat, 19 vörösnyakú ludat, 2 kis liliket, 1 apácaludat és 1 örvös ludat sikerült találni a tömegben. Előkerült még 1 bütykös ásólúd és 1 vörös ásólúd is, melyek rendszertanilag ugyan nem ludak, de nevükben hordozzák a lúd nevet és viselkedésükben is rájuk hasonlítanak.
Miért pont V alakban?
Brit kutatók igazolták azt a korábbi sejtést, hogy a vándormadarak energiát takarítanak meg azzal, ha V alakban repülnek.
A szövetséges bombázó repülők pilótái állítólag már a második világháború alatt észrevették, hogy üzemanyagot spórolnak meg, ha a kötelék V alakban repül. Modern vadászrepülőgépeknél ki is számították, hogy körülbelül 18 százalékos üzemanyag-megtakarítás érhető el, ha egymáshoz közel, V alakban repülnek. Ez azonban csak rögzített szárnyú repülők esetén érvényes, a madaraknál ennél bonyolultabb a helyzet, mivel szárnycsapásokkal haladnak előre a levegőben.
A repüléshez szükséges felhajtóerőt az hozza létre, hogy a szárny felső felületén gyorsabban áramlik a levegő, mint az alsón. Így a környező álló levegőhöz képest a szárny körkörös légáramlást hoz létre, amely a felső felület fölött hátrafelé, az alsó felület alatt előrefelé áramlik. A szárnyak hegyénél azonban örvény alakul ki, amely csőszerűen nyúlik hátrafelé a madár mögött. Saját szárnymozgását a vezérmadáréhoz hangolva a követő madár ki tudja használni az örvény által létrehozott felhajtóerőt, így kevesebb energiát használ a repüléshez.
Eddig azonban nem állt rendelkezésre olyan kísérleti adat, amely bizonyította volna, hogy a madarak képesek a szárnymozgásuk ilyen kifinomult összehangolására. Ebben ért el áttörést egy brit kutatócsoport. Steven Portugal (The Royal Veterinary College, Hatfield) és munkatársai a tarvarjú (Geronticus eremita) repülését tanulmányozták. A tarvarjúk vándorlásuk folyamán gyakran repülnek V alakban. A kutatók saját tervezésű adatrögzítő készüléket erősítettek 14 tarvarjúra, hogy tanulmányozhassák a madarak viselkedését az alakzatban repülés közben. A berendezések pontosan mérték minden madár testhelyzetét és a szárnycsapás dinamikáját.
Az eredményeiket a Nature-ben közlő kutatók megállapították, hogy az egymást követő madarak úgy helyezkednek repülés közben, hogy szárnyuk belső része az előttük haladó madár által keltett felhajtó zónában legyen, pontosan úgy, ahogy azt korábban megjósolták. Ehhez nemcsak a testhelyzet pontos szabályozása, hanem a szárnycsapási fázis megfelelő összehangolása is szükséges.
Noha a megfigyelések tökéletesen egybeesnek az elméleti előrejelzésekkel, több kérdés még nyitva maradt. Ilyen például az, hogy pontosan mennyi energiát is takarítanak meg a madarak a V alakban repüléssel. Ez majd az anyagcsereráta pontos megméréséből derül ki a további kutatások folyamán.
Konyhás István
