Újabb, szabálytalanul kihelyezett csapda fogott védett madarat.

 
 
 

Természetkárosítás-, állatkínzás- és orvvadászat bűntette történt. Egy egerészölyv szárnyára csapódott a fűrészfogakkal ellátott vas. A madár túlélte, de csúnyán megsérült.

Január 11.-én este a Madárkórház Alapítvány nagyrédei önkéntes madármentőjéhez, Nagy Attilához érkezett a bejelentés, miszerint Kápolna mellett az erdőben egy egerészölyvet találtak csapdába szorulva. A csapda rögzítve volt, a bejelentők pedig többszöri próbálkozás ellenére sem tudták kiszabadítani a madarat. Éjjel erős volt a talajmenti fagy, így a madár reggelre elpusztult volna, ha nem kap azonnali segítséget. Attila azonnal a helyszínre sietett, kiszabadította a madarat, majd magához vette. Otthonában stabilizálta az állapotát, majd másnap reggel elszállította hortobágyi Madárkórházba.

A madár mindkét szárnya sérült. Bal kéztőcsontjai szilánkosan törtek, valamint a csapda fogai a jobb és a bal szárnyon mind a bőrt, mind pedig az izmokat csúnyán roncsolták. Műtétje komplikált és hosszú lesz. Ennek ellenére van remény a felépülésére.

A szabálytalanul kihelyezett csapda ügyében alapítványunk az illetékes hatóságokhoz fordul.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Rétisas - Újra szabadon

  • Elengedtük. Menni akart, nem is akartuk, nem is lehetett visszatartani. Húsvét vasárnap én engedtem el, itt a Madárpark[...]
  • Saskörforgás

  • „Síri csend a Madárparkban. A kapu zárva, mindenki marad otthon. Gyerekzsivaj helyett viszont gyakori a gólya kelepelés[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Rétisas - Újra szabadon

  • Elengedtük. Menni akart, nem is akartuk, nem is lehetett visszatartani. Húsvét vasárnap én engedtem el, itt a Madárpark[...]
  • Saskörforgás

  • „Síri csend a Madárparkban. A kapu zárva, mindenki marad otthon. Gyerekzsivaj helyett viszont gyakori a gólya kelepelés[...]

Betegeink

  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]