Támogatás az Aegon Magyarországtól

 
 
 

Július végén megérkezett az Aegon Magyarországnak és munkatársainak a rengeteg felajánlott adománya! A dobozhalomban mintegy félmilliós értékben mind olyan eszköz lapul, ami mindennapi munkánkat segíti. Fecskendők, infúziók, kötszerek, csupa hasznos holmi. Köszönjük még egyszer! Az Aegon Magyarország mintegy 25 évvel ezelőtt határozta meg a társadalmilag fontos ügyek támogatási filozófiájának irányvonalait, amelyeket azóta következetesen végig is visz. Céljuk az olyan programok, kezdeményezések felkarolása, amelyek kevésbé részesülnek állami támogatásban. Kiemelten segítik a kulturális projekteket, ezen belül is a kortárs művészeteket, az oktatással, képzéssel kapcsolatos kezdeményezéseket, valamint részt vállalunk karitatív jellegű segítségnyújtásban is. A támogatott művészek, szervezetek és intézmények köre természetesen időről időre változik, igazodva a vállalati struktúrához, valamint az üzleti célokhoz. Az Aegon Magyarország társadalmi felelősségvállalási tevékenysége számos elismerésben részesült: megkapta a NIOK „Az év adományozásban élenjáró gazdasági szervezete” díját, a Fehér Rózsa díjat, a Summa Artium „Kortárs művészetért” díját, a Kreatív különdíját, stb. Most mi is köszönjük támogatásukat!

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Vörösnyakú lúd

  • Mikulásmadarat hozott a Mikulás. El is engedte a Madárpark vizén. Pár perc után elrepült. A vörösnyakú lúd (Branta r[...]
  • A Karacsun vándora

  • Nem Karácsonykor, és nem kerecsent, hanem Mikuláskor és vándorsólymot röptettünk. A két nemes ragadozó hasonlóan előkel[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Galamb csapda

  • A városi galambok jelenléte és ennek megosztó megítélése időről-időre felmerül. A napokban a médiában is szerepelt, hog[...]
  • A madarak viselkedése az etetőn

  • A címet olvasva megkérdezhetnék: - Miért, tényleg viselkednek? Igen, de legalábbis különböző magatartásúak. A madáretet[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]