Tags archives: madárdalok
Adó 1 %, hogy repülhessen!
Madárkórház Alapítvány
Adószám: 18557899-1-09
Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868, Takarékbank
Levélkampányaink során használt adományozói bankszámlaszám: 59900029-10004359
Adománya a 2011. évi CLXXV. törvény értelmében adómentes!Ugye ön is gyönyörködött már a magasban szárnyaló madarak látványában?
Őket is érheti betegség, baleset. Ők is szorulhatnak segítségre.
A hortobágyi Madárkórház Alapítvány 1999 óta közhasznú civil szervezetként sérült, védett madarak ellátásával, gyógykezelésével foglalkozik.
Az ország minden részéből érkeznek sérült, beteg, védett-fokozottan védett madarak, melyek / túlnyomórészt sebészeti/ állatorvosi ellátása, utókezelése és teljes gyógyulása után, a jelenlegi feltételek között, mintegy 40%-ban visszavadításra kerülnek, ezután szabadon engedjük őket. Eme arány nem csak Európában egyedülálló, de világviszonylatban is kimagasló. Mindezt támogatásokból, Adó 1% felajánlásokból tesszük, amihez ön is hozzájárulhat.
Az alapítvány által 2002 nyara óta működtetett Madármentő Kiállítás Hortobágy egyik érdekes turisztikai látványossága. Létrehozásával a Madárkórház tevékenységét megismerni akaró, állatbarát és természetkedvelő érdeklődők, óvodai-iskolai csoportok, szakemberek igényeit igyekszünk kielégíteni.
Látványkórházunkban egyirányból átlátható, hangszigetelt üvegablakokon át a látogatók betekinthetnek a lábadozó madarakhoz és a műtőbe is, végignézhetik a gyógyulás folyamatát. Meggyőződésünk, hogy a látogató szembesülve a sokszor jóvátehetetlen vagy csak nagyon nagy erőfeszítések árán gyógyítható, emberi felelőtlenség miatt történt károkozás következményeivel, megváltoztatja a szemléletét, és igyekszik másokra is hatni. A természetvédelmi mozgalmakhoz hasonlóan, próbáljuk kicsit természetszeretőbbé tenni az embereket. Fontos számunkra a környezettudatos nevelés, hogy a gyermekek szeressék a természetet, és vele együtt ismerjék meg és védjék a madarakat.
Bankszámlaszám:
HU50 59900029-10001868, Takarékbank
Levélkampányaink során használt adományozói bankszámlaszám: 59900029-10004359
Online támogatás bankkártyával:Támogasd erőfeszítéseinket bankártya segítségével az Adjukössze.hu felületén!
Hogy rendelkezhet adója 1%-áról?
Postai úton:
A következő linkről töltse le rendelkező nyilatkozatunkat: http://madarpark.hu/wp-content/uploads/2023/02/22EGYSZA.pdf, melyet kitöltve postai-, vagy személyes úton május 20.-ig juttasson el a területileg illetékes NAV irodába.Onine, ügyfélkapun keresztül:
Tudta, hogy a rendelkező nyilatkozatot már nem csak nyomtatott formában adhatja le? Nem kell kinyomtatnia semmit, és nem kell elmennie a postára sem. Online pár perc alatt rendelkezhet adója 1+1%-áról. Akár otthonról is. Nem kell igazodnia munka- és nyitvatartási időhöz sem. Határidő természetesen itt is van, ahogy postai úton, itt is 2023 május 20-ig nyújthatja be rendelkező nyilatkozatát. Alábbi videónk segítségére lesz a kitöltésben: https://youtu.be/p5rj1ZdB4jE Lépések:- Keresse fel a NAV e-SZJA oldalát az alábbi linken: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login
- Kattintson a Belépés gombra!
- A megjelenő felületen adja meg az Ügyfélkapu hozzáféréshez szükséges felhasználónevet és jelszót!
- Bejelentkezés után megjelenik az adóbevallás ellenőrzésére és az adó 1+1 százalékos nyilatkozat leadására szolgáló felület.
- Ne felejtse el ellenőrizni adóbevallását sem! Amennyiben van befizetendő tartozása, szintén május 20-ig be kell fizesse! Ha nem érkezik meg időben az összeg, úgy 1+1% felajánlását is tárgytalannak tekinti a NAV.
- Kattintson a Nyilatkozom gombra!
- A megjelenő felületen nyissa le a kis nyíllal a rendelkező nyilatkozatot!
- Az adóazonosító jelét a rendszer automatikusan kitölti.
- Amennyiben szeretné, hogy kilétét mi is megtudjuk, pipálja ki a hozzájárulok mezőt, majd adja meg nevét, levelezési- és e-mail címét! Ha névtelen támogatónk szeretne maradni, úgy az adatok kitöltése nem kötelező.
- Görgessen lejjebb a „Rendelkezés civil kedvezményezett részére” – feliratig! Az első mezőbe írja be adószámunkat: 18557899-1-09! Ezután kattintson bárhová a lapon, és az adószám alatt megjelenik szervezetünk neve: Madárkórház Alapítvány.
- A második mező kitöltésével egy Ön által választott egyházat, vagy technikai számmal rendelkező, kiemelt költségvetési előirányzatot támogathat, adója egy másik 1%-ával. Ebbe a mezőbe írja be a kedvezményezett technikai számát!
- Végül a narancssárga Mentés gombra kattintva mentse az adatokat (ez nem egyenlő a nyilatkozat leadásával)!
- A felugró ablakban kattintson a Rendben gombra!
- Ezután kattintson a képernyő alsó részén lévő, Tovább a beadásra gombra!
- Ezután lehetősége van újra átnézni a nyilatkozatot, illetve a rendszer üzenetekkel jelzi, ha valamit nem megfelelően töltött ki (illetve a leadási határidőre is figyelmeztet). Ha követi a fenti lépéseket, nincs más teendője, mint a Beadás gombra kattintani.
- A rendszer visszajelzést ad arról, hogy sikeresen leadta az adó 1+1 százalékáról szóló nyilatkozatot.
Amennyiben átutalással támogatna minket, a Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet Hortobágy, Petőfi tér 1. alatt fiókjában vezetett HU50 59900029-10001868 számú bankszámlán várjuk az adományokat, melyről kérés esetén számlát, illetve adó igazolást adunk. Ehhez az adományozó nevét, címét, adószámát, vagy adóazonosító jelét kérjük a 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6. alatti címünkre elküldeni!
A támogatás költségként elszámolható vagy az adóalapból közhasznú célra, a vonatkozó jogszabályok szerint magánszemélyeknél az adomány 30%-a, az adó 50%-áig, társaságoknál a teljes adomány az adó 20%-áig leírható.
Látogasson el hozzánk!
Madárkórház Alapítvány- Címünk: 4071 Hortobágy, Petőfi tér 2/c
- Telefon/Fax.: 0630/9-435-494, 0652/369-181
- Honlapunkon, vagy blogoldalunkon tájékozódhat az aktualitásokról!
- Adószámunk: 18557899-1-09
Támogatásával hozzájárulhat, hogy a sérült madarak újra repülhessenek!
- támogassa őket adó 1 % nyilatkozatával!
- adományokkal!
- a gyógyításhoz szükséges eszközökkel!
- fogadjon örökbe madarat!
- legyen az önkéntesünk!
- legyen madármentő!
Tovább:
Örökbefogadás - Önkéntes munka - Támogatóink - Partnereink
Friss híreink:
Fecskekatasztrófa
- Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]
A gyerekek szíve, lelke, keze munkája
- „Nem minden napi adománygyűjtés a Madárkórházban. A hosszú hétvége során, buzgó kisasszonyaink kis keze által készített[...]
25 éves a Madárkórház Alapítvány
- 25 évesek lettünk! Várunk szeretettel minden támogatót, szimpatizánst a Madárkórház Alapítvány 25. születésnapi ünne[...]
Felajánlás fiatal gólyák repatriálására
- A Madárkórház Alapítvány hortobágyi Madárparkjában 22 éves tapasztalattal működtetett röpdékben három lépcsős felkészít[...]
civil szervezetek nyilatkozat 1 nyomtatvány a 1 nyomtatvány egy szazalek 1 felajánlása egyház adószám 1 százalék egyház 1 százalék nyomtatvány 1 adószámok adószám alapitvany nonprofit szervezetek non profit szervezetek közhasznú alapítványok alapítványi adószámok alapítvány adószám közhasznú szervezetek segítő alapítványok alapítványok támogatása alapítványok adószáma alapítványok nyilvántartása alapítványok listája 1 alapítványok bejegyzett alapítványok állatvédő alapítványokalapítványok adószámai önkéntes programok alapítványok jegyzéke alapítványok adatai nonprofit szervezetek listája 1 alapítvány alapítványok működése mentők 1 százalék nonprofit felajánlás nonprofit szervezetek adószáma madár mentés vadmadárkórház felajánlás madárkorház adószám madármentők adószám vadmadárkorház adószám vadmadárkórház adószám mme magyar madártani egyesület magyar madármentők alapítvány
vadmadárkórház Adó1 ragadozó madár vadmadár önkéntes szervezetek szja 1 százalék egy szazalek 1 szazalek alapítványi adószámok 1 felajánlása 1 rendelkező nyilatkozat egy százalék nyilatkozat alapítvány adószám alapítvány adószáma egy százalék nyomtatvány civil szervezetek támogatása 1 százalék egyház 1 százalék nyomtatvány alapítványok adószáma civil szervezetek listája
személyi jövedelemadó 1 százalék civil szervezetek nyilvántartása civil szervezetek fogalma civil szervezet fogalma 1 nyilatkozat nyomtatvány 1 adószámok önkéntes programok közhasznú alapítványok listája kedvezményezett technikai száma rendelkező nyilatkozat minta madár mentés 1 -os nyilatkozat nyomtatvány civil szervezet kereső 1 rendelkező nyilatkozat minta vadmadárkórház 1
állat madár gyógyítás rendelkező nyilatkozat Hortobágy madármentés adószám 1 repül alapítvány gyermek egyházak 1 természetvédelem állatvédő civil szervezetek szja 1 civil szervezet ragadozó madár vadmadár szja 1 százalék egy szazalek 1 szazalek
alapítványi adószámok 1 felajánlása 1 rendelkező nyilatkozat alapítvány adószám alapítvány adószáma 1 százalék egyház 1 százalék nyomtatvány alapítványok adószáma állatvédő alapítványok 1 adószámok önkéntes programok rendelkező nyilatkozat minta madár mentés, Mályi Madármentő Állomás, Mályi Természetvédelmi Egyesület
civil szervezetek nyilatkozat 1 nyomtatvány a 1 nyomtatvány egy szazalek 1 felajánlása egyház adószám 1 százalék egyház 1 százalék nyomtatvány 1 adószámok adószám alapitvany nonprofit szervezetek non profit szervezetek közhasznú alapítványok alapítványi adószámok alapítvány adószám közhasznú szervezetek segítő alapítványok alapítványok támogatása alapítványok adószáma alapítványok nyilvántartása alapítványok listája 1 alapítványok bejegyzett alapítványok állatvédő alapítványokalapítványok adószámai önkéntes programok alapítványok jegyzéke alapítványok adatai nonprofit szervezetek listája 1 alapítvány alapítványok működése mentők 1 százalék nonprofit felajánlás nonprofit szervezetek adószáma madár mentés vadmadárkórház felajánlás madárkorház adószám madármentők adószám vadmadárkorház adószám vadmadárkórház adószám mme magyar madártani egyesület magyar madármentők alapítvány