Sérült daru a Madárkórházban – 2015.10.08

DaruTegnap kaptunk egy bejelentést, hogy Balmazújváros határában egy daru fekszik az egyik szántóföldön. Azonnal útnak indultunk, hogy segítsünk rajta. Az út megadott kilóméteréhez érve meg is lett a fiatal, első afrikai útjára tartó madár. Egy villanyvezeték alatt feküdt, feltehetőleg annak ütközött neki. Helyszíni vizsgálat alapján bebizonyosodott, hogy áramütést szerencsére nem szenvedett, viszont jobb lábszára sajnos súlyosan roncsolódott, több darabra is tört.

Visszaérkezve a Madárkórházba elkészültek a röntgenfelvételek, ami alapján el is kezdődött a hosszadalmas, egyszerűnek nem mondható műtét. A csontarabokat először csontvelőűr-szegzéssel  „felfűztük ” egy orvosi fémpálcára, majd egy külső keret (fixateur externe) segítségével a helyükön rögzítettük őket. A beavatkozás sikeresnek mondható, a gyógyulás viszont, mint minden hasonló esetben a madáron, és a biológián is múlik.

Pillanatnyilag kórtermünkben lábadozik. Bízunk benne, hogy rendben összeforrnak a csontok, és egyszer majd ő is megláthatja Afrikát.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Lájkolj a madarakért!

  • Most Rajtad a sor! Egy like-al 7,5 milliót nyerhetsz kedvenc szárnyasaidnak! Nagylelkű felajánlás részesei lehetünk [...]
  • Daruvonulás - 2023

  • A hortobágyi puszta csodával felérő őszi látványossága a Daruvonulás. Október elejétől november közepéig itt pihenn[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Sasengedés

  • A sas a madármentés csúcsa. Nagy, szép, és ritka. Elengedése kiváltság, különleges, ritka, megtisztelő lehetőség. Nem m[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]