Segítsük a fecskéket! Íme néhány jó tanács:
Műfészek kihelyezés
A füsti és molnárfecskék fészekanyaga szó szerint az út pora – amennyiben az kellő mennyiségű vizet kapva sárrá válik. A jelentős részben aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedett városokban nem csak a műfészkek felszerelése ajánlott, hanem mesterséges sárlelőhelyeket is kell biztosítani. A műfészket a fecskék által kedvelt helyekre, ereszek alá, épületek falára célszerű tenni. Egyre több a tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy érdemes a rendes fészekmagasságtól lejjebb rakni pár centivel az alapot, mert a madarak még úgyis hordanak rá sarat. A molnárfecskék az épületek külső részére, ereszek alá általában telepesen fészkelnek. rendszeresen betömik a „gyári” nyílást is és inkább felette, vagy egy kicsit arrébb maguk építenek hozzá bejárónyílást a fészekalaphoz.
Ha mesterséges fészekalapot vásárolunk és szerelünk föl a fecskéknek, azzal segítjük a költést!
Hová és hogyan szereljük föl? Ereszek alá, épületek falára a rendes fészekmagasságtól pár centivel lejjebb, mert a fecskék még úgyis hordanak rá sarat.
Ha zavaró az ürülék, egyszerű „fecskepelenkával” védekezzünk, ami lehet akár egy falra szerelt deszka is!
Fecske fészek higiénia
Protocalliphora azurea, Proctocalliphora falconi. Ezek madarakon élősködő, vérszívó lárvákból fejlődő légyfajok, melyek a madarak fészkébe petéznek. Szabó Ildikó balmazújvárosi biológia tanár 2009-ben írt cikkében hívta fel a figyelmet emiatt elhullott füsti fecskefiókák szárnya alatt felfedezett vérszívó légylárvákra. A kikelt legyet is ő figyelte meg és azonosította. Insecticide 2000 spray-vel eredményesen gyógykezelte a még élő fiókákat és meg is előzte a további ártalmat. Érdekes megfigyelése, hogy ugyan abban a fészekben több fészekalj is érintett volt, míg más közeli fészkek nem. Valamiért odaszoknak ezek a legyek. Ezek az emberi mozgás által leginkább zavart fészkek voltak, ahonnan a kotló madár is többször leugrott. Ezért javaslom a még üresen álló fecskefészkek átvizsgálását, és amelyikben esetleg előző évről ott maradt, mumifikálódott fecskehulla van, melyet a fecskék nem tudnak kidobni, hanem ráalmoznak, azt ki kell takarítani, és a spray-vel befújni. Igaz, hogy ez csak egy időre öli és riasztja a legyeket, de nem ártunk vele és több, mint a semmi. Ezt a költések között is érdemes megtenni. Ha jelen van a kékes, vagy zöldes színű légy, vagy a lárvák a fészekben, akkor a fiókákat is szükséges 3-4 naponta rendszeresen kiszedni, átvizsgálni és lefújni. Más rovarölőt ne használjunk, mint tiszta piretroid hatóanyagút, mert a madarak nagyon érzékenyek minden másra.
5 dolog, amivel könnyebbé tesszük az életüket:
1: Meleg időben a madarak is nehezebben jutnak vízhez. Helyezzünk ki itatót, a legjobb, ha esővizet gyűjtünk benne. Nyílt terepre tegyük ki, a bokroktól messzebb, és takarítsuk rendszeresen!
2: Szereljünk fel műfészkeket! Hová? A füstifecske a kapualjakat, garázsokat, pajtákat szereti és déli oldalon fészkel. A molnárfecske az épületek keleti és nyugati oldalán, az eresz alatt.
3: A fecske könnyebben jut fészeképítő-anyaghoz, ha a kertben kialakítunk egy sárgyűjtőt! Mesterséges pocsolya, ahol a fecske fürödhet és sarat is gyűjthet. Itt a szúnyoglárvák is jól érzik magukat, és a kikelő szúnyogokkal a fecskék táplálékbázisát gazdagítjuk.
4: A fészekhez más is kell: száraz fűszál, gallyak, akár állati szőrszálak. Fűnyírás után hagyjunk meg valamennyit a lenyírt fűből! A kutyánk, macskánk fésülése után is tegyünk ki szőrszálakat: ez mind hasznos a fészeképítő madaraknak.
5: Mellőzzük a szúnyogriasztó, rovarirtó vegyszerek használatát! Ha kiirtjuk a rovarokat, elvesszük a fecskék táplálékát, ha pedig mérgezett rovart fogyasztanak, az károsítja őket.
Videó a természetes hatású, de mesterséges fecskefészek építéséről: