Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

A vadon élő állatok sérülései faji jellegzetességekkel élőhelyekhez és időszakokhoz kötődnek. Ilyenek az áramütés, a mérgezés és a baleseti sérülések. Korábban, mintegy 20-30 évvel ezelőtt a lőtt sérülések száma is számottevő volt, mely a médianyilvánosság hatására mára teljesen visszaszorult. Ugyanezen okok miatt a szándékos mérgezések is csökkenőben vannak, de azért még  rendszeresen előfordulnak.
A vadmadarak közül a ragadozók sérülései a közülük leggyakoribb egerészölyvek tekintetében ugyan ezek, a rétihéják és baglyok főként baleseti sérüléseket szenvednek, a vörös vércsék esetében majdnem kizárólag áramütés, a karvalyok ablaknak, -falnak,- kerítésnek repülnek, a sasok főleg mérgezés és vezetéknek repülés miatt sérülnek. De esetükben mindezek mellett jellemző a revirharc, azaz a fészkelőhely környezete, és a táplálkozóhely birtoklásáért vívott szezonális küzdelem a fajtársakkal. Főleg a hímek vesznek részt benne, míg a tojó a fészekben ténykedik. A hímek jellegzetes sérülése a szárny középső szakaszának érintettsége, mely a röpkészség elvesztéséhez vezethet.

A dunaföldvári rétisas idén tavasszal revirharc során sérülhetett. Eltörött a felkarcsontja, melyet nem aznap, de még frissen megoperált dr. Túri Árpád kollégám. A műtét mintaszerűen sikerült, a röntgen felvételen úgy illeszkednek a velőűrszegzéssel rögzített csontok, hogy tanítani lehetne. Hozzánk került tartásra és utókezelésre, de nem akart összeforrni. Kívülről nem látszott semmi, a bőr gyulladás mentes volt, de varrat szedésnél szétnyílt. Alatta a csont törvégeinek találkozásánál semmilyen gyógyulási folyamat nem indult meg. Szétszedtem, és kiderült, hogy a csont belsejében, a velőüreget szőrös penészgomba telepek lepték el. Antibiotikum kezelés velejárója, ritkán, de előfordul.

Kitakarítottam, jóddal alaposan kitöröltem, felkarcsontról lévén szó, mely légzsákot rejt magában, ami kapcsolatban van a tüdővel, ezért folyadék, oda nem adható, ami maradéktalanul kimoshatná a gombatelepeket és a spórákat, melyek nagy valószínűséggel a légutakba is bekerültek, ahonnan vissza fertőzhetik a csont belsejét. Így is lett. Bár gomba ellenes kezelés mellett fokhagyma etetés is volt, melynek az allicin nevű, nagyon hatékony gombaölő hatóanyaga a légutakon kiválasztódva ott fejti ki a hatását, ahol az egyébként vérellátással nem rendelkező légzsákokba csak inhalációval juttatható be gyógyszer, májustól novemberig hatszor kellet a műtétet megismételni, kisebb elhalt csontrészeket eltávolítva, hogy a maradó csontok összeforrva repülésre alkalmassá váljanak. A napi-másnapi átkötéseknek és az ehhez tartozó befogásoknak, lefogásoknak a sas nem örült, és azóta is gyanakvással tekint rám, ha meglát. Nem minden ok nélkül. Ha a vele együtt tartott másik sas a következő, megfogásra kerülő páciens, akkor is felveszi azt a púpos, nyakát lefelé és előre nyújtó védekező-fenyegető pózt, ahogy a sasokat régebbi képeken, szobrokon ábrázolják, és eh-eh-eh-eh figyelmeztető hangon fejezi ki méltatlankodását. Akkor is, ha sasnyelven az intim kedveskedést kifejező sp-sp-sp-sp hanggal próbálom megnyugtatni. Ha ő következik, nem áll ellent, hagyja magát, de a méltatlankodásnak hangot kell adni, kikéri magának, mert ő mégiscsak egy rétisas, a madarak királya, akivel nem lehet csak úgy bármit megtenni. Neve nincs, csak dunaföldvári mellékneve, és egy négy jegyű száma, hogy ne kötődjünk egymáshoz, hiszen el akarjuk engedni.

Szelídkének van neve, noha ő is várományos a szabadon engedésre. És ő sem szelíd már annyira, mint amikor fiatal asszisztensünk, Emese elnevezte. Azért volt szelíd, mert nem volt más választása. Amikor bekerült Pünkösdkor, mozdulni sem tudott, így enni sem. Én etettem kézből haldarabokkal. Normál esetben egy enni nem akaró, vagy nem tudó ragadozó kényszeretetése (tömése) két emberes: az egyik lefogja, a másik kifeszíti a csőrét és csipesszel letolja a begyéig a húst, különben kirázza a szájából. Egy idő után együttműködően elfogadja, és elviseli, sőt előnyben részesíti az önálló evéssel szemben. Valahol a fióka korából megszokott szülői gondoskodásra emlékszik vissza, és akár több éves, felnőtt sas létére is szinte elvárja az etetést. Először így csináltuk, mert nagy, és veszélyes, és sose lehet tudni. De két nap múlva éreztem, láttam rajta, hogy fogja hagyni egyedül is, ahogy már más sasokkal is szoktam. Az akkor csak hason feküdni tudó, de csípni, és egy lábbal akár markolni is képes madárnak egyik kezemmel a felső csőrkáváját „felső madárfogással” nyitottam ki, és a csőrének megfelelő méretű, egyben lenyelhető apróhalat fejjel előre tettem mélyen a szájába. Nem csípett, nem karmolt, hagyta. Lenyelte, és 15 másikat is ugyanúgy. Legközelebb már a kezemből vette el a halat. Hagyta, hogy sérült lábát tornáztassam. Ő svéd gyűrűs három-négy éves tojó, akit áramütés, revírharcból eredő sérülés, mérgezés, vagy akár mindhárom egyszerre érhetett. Az egyik szárnya belső oldalán az alkar lágyszövetét teljesen megették a nyüvek, izom nem maradt, bőr sem. Csak a csupasz alkarcsontok erek, idegek, inak és némi hártya. Egy helyen még ki is lyukadt. A sebet fedni, varrni nem lehetett, nem volt mit mihez. Ez lehetett áramütés miatt, vagy más sérülésből. Az áramütésre jellemzően az ellenoldali lába is érintett, viszont olyan görcsben volt, melyet a rovarirtó- vagy csávázószer mérgezés okoz, de ott is volt sérülés a lábszáron.

Az összemaréknyi nyüvet erős vízsugárral lemostuk, Insecticide 2000 spray-vel befújtuk, a sebeket elláttuk, Kék Lukáccsal és jódkáli kenőccsel bekentük, később Vagotyllal, Pantenol spray-vel kezeltük, felfekvésre való gézlapokkal fedtük, bekötöttük, naponta lézereztük, mágneseztük, még a kötésbe is mágnest tettünk. A görcse markoló lábujjait kifeszítettem, és Leukoplaszttal normál helyzetben a csüdjéhez rögzítettem. Egy hét múlva felállt, egy hónap múlva lehetett varrni a szárnyán a lukat, két hónap múlva kezdte használni. Bárki elaltatta volna azonnal, vagy amputálta volna a szárnyát. Most repdes a nagyröpdében.

Könyökös már most is repdes, de nem elég jól. A 10-es kórteremben ül az ablakban. Viszonylag szűk hely, de itt könnyű megfogni a kezelésekhez. Ő a Duna-Dráva Nemzeti Parkból jött. Ott hónapokig rehabilitálódott egy közepes röpdében, spontán gyógyult felkartörés után. A röntgen szerint a felkar a könyök közelében tört, ahol egészen kis eltéréssel, mintegy 7-8 fokos szögben forrt össze. Ez viszont elég ahhoz, hogy a könyökízületét jobban terhelje és az ízület rendszeresen beduzzad. Víztiszta sárgás, alvadó ízületi nedvet tudtam leszívni belőle korábban 2 naponta 2,5 ml-t, most már hetente csak 1,5 ml-t. Helyére szteroidot fecskendezek, ami csökkenti a gyulladást és gátolja a termelődést. A leszívás fontos, mert a túl sok folyadék feszíti az ízületi tokot, és fájdalmat okoz, a tű beszúrása Lidocain spray helyi érzéstelenítéssel nem kéne, hogy nagyon fájjon, a leszívással meg is könnyebbül, de nem szereti a beavatkozást. A megfogás külön szakértelmet, és gyakorlatot igénylő veszélyes akció merítőhálóval és vastag bőrkesztyűvel, igazi birkózás az 5-6 kg-os, egy méter testhosszú és 2,35 cm szárnyfesztávú sassal. Másodéves tojó. Nagy, erős, és agresszív. Nem tűr meg más sast maga mellett. Fentieket mind kipróbáltuk összerakni vele, hogy ne unatkozzanak, de bántotta őket. Karácsonytól kikerül a nagyröpdébe, mert nagyon menne, bent már egyre jobban töri magát.

Bogyó, a karbofuránnal kétszer mérgezett, 7 éves, hím rétisas azóta van a 9-es kórteremben, amióta párja, Luca, a műlábas tojó rétisas a nyáron májdisztófiában, vagyis a májat tartósan károsító, folyamatos toxikus ártalom miatt elpusztult. Bogyó véréből is kimutatta a labor a májkárosodás jeleit, ezért májvédő kezelést kap, ami máriatövis kivonat (Legalon, vagy Silimarin) és Ursofalk kapszula arányos része apró halakba rejtve, melyet nem szeret. Van egy több éve fennálló lábgyengesége is, mely bizonytalan érkezést eredményez leszálláskor az ülőfára, és sokat pihenteti egyszer egyik, máskor másik lábát, mely melegebb, mint a másik. Oka ismeretlen, sem anatómiai, sem élettani eltérés nem mutatható ki semmilyen fizikális, képalkotó, vagy laborvizsgálattal. Egy másik, két éve elpusztult, szintén karborurán mérgezett, Bogyó 2 nevű rétisas, évek múltán jelentkező hasonló tüneti, és szintén negatív vizsgálati eredményei alapján a tudomány számára eddig ismeretlen, nagyon késői idegrendszeri tünetként leírható lábgyengesége teljesen megegyezik most Bogyó tüneteivel. Bogyó éveken át csak a kimutatott májelégtelenség miatt kapta a kezelést, de most egy olyan indián gyógyító által készített, gyógynövényeket tartalmazó, idegrendszert stimuláló keveréket kap, mely Észak-Amerikában több hasonló tüneteket mutató fehér fejű rétisason segített. Ezt a gyógyszert szintén nem szereti, olyannyira, hogy halakba rejtve sem eszi meg. Ezért szintén felső madárfogással nyitott csőrébe kell behelyezni a preparált halakat. Ez etetésnek számít, ami kellemes lenne, de az utána következő kellemetlen izgalmi hatást összefüggésbe hozta a beavatkozással, ami az irántam érzett bizalom kockázatával jár.

Fenti sasokat őhozzá is betársítottuk, de elették előle a preparált halakat, és igyekeztek ledominálni, ami jelen állapotában nem kívánatos, ezért inkább egyedül van. Nem gyógyul, de nem is romlik, ami már jó jelnek számít. Akinek van ötlete a további kezelésre, szívesen fogadjuk.  

  Dr. Déri János