Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

A honfoglalás kori és az azt megelőző időszak magyar és avar régészeti emlékein, sőt a közép ázsiai griff ábrázolásokon is visszatérően egy stilizált, de egyértelműen sólyom alak az égbe ragadó szent madár, mely szárnyain, tollatlan csűdjén, és a csőrének „sólyom fogán” is látszik. A fején a fülek, vagy„bóbita” a ma is használt ázsiai solymász sapka által meggyűrt tollak képe. A solymászatot Európába behozó őseink kedvelt vadászmadara lehetett, mint ahogy ma is ő az első számú sólyom az arab világban. Azért nem a mienk, hanem inkább a kazahsztáni alfaj, mely nagyobb és tényleg szebb. Nem lehet véletlen Európa más népeinél való elnevezése (faukon sacré, saker), mely szent, felkent, királyi jelentésű. Mivel fő tápláléka az ürge, mely ugyan a mi kultúránkban kevésbé királyi eledel, de nyílt, löszös, pusztai, alföldi élőhelyet kedvel, és tőlünk nyugatabbra azért sem fordul elő, mert ott ilyen területek már nincsenek, ezért ott nincs ürge, így kerecsen sincs. Egy ideje már nálunk is alig van ürge, de a közben a 60-as években szinte kihalt, majd 20 éve ismét elszaporodott kerecsen ma már főleg galambokon él. Az európai állományának jelentős része most is nálunk fészkel, ezzel a magyar- és európai természetvédelem egyik ikonikus faja. Ő van az 50 forintoson. Védelmét az EU komoly támogatásokkal segítette, elsősorban az áramütés okozta veszélyeket sikerült visszaszorítani a fészkelő helyein lévő villanyoszlopok madárbaráttá tételével, ugyanakkor a nagyfeszültségű hálózat tartóoszlopain elhelyezett költőládákban sikeresen szaporodott, olyannyira, hogy visszafoglalta egykori fészkelő területeit az egész országban. A 2000-es évek elején majd 300 pár fészkelt, azt mondják a szakértők, sokkal több revir már nem is fért volna el hazánk mai területén. Határainkon túl is terjeszkedni kezdett a Partium és Délvidék felé. Felmerül a kérdés, hogy egy olyan gyakori madár, mely a honfoglaláskor is szinte minden nagyobb fán fészkelt, hogyan lehet egy nép totemállata, és a történelem során mindig értékes fejedelmi ajándék? Erre válasz a kerecsen és az északi vadászsólyom elterjedési területének határán honos nagy termetű altáji kerecsen, mely az ujgur – magyar rokonság elméletének megfelelő elterjedésű, mindig ritka és fenséges madár, melynek szépségéről, erejéről, bátorságáról, röptéről, gyorsaságáról arab solymászok ódákat zengenek, megjegyezve, hogy olyan ritka, hogy még senki sem látta! Ez annyiban igaz lehet, hogy az Altájt ez ügyben megjárt Balázs István ornitológus barátunk kutató csoportja sem találta, pedig ha ott lett volna, biztos észrevették volna. Az alfaj bizonyára létezik, sőt, nálunk is előfordult az itt vendégeskedő szovjet csapatok repülőtereinek őrzésére szolgáló állományban lévő solymászmadarak között, mert egy tőlük származó, annak mondott példányát magam is láttam a HNP górési állomásán a 90-es években. Erről a hol volt, hol nem volt turulról Bogyai Frigyes solymász barátomnál bővebb információ található.

A kerecsen hazai állománya az utóbbi években valamiért összeomlásnak indult, azt mondják már csak mintegy 50 pár fészkel. Ennek oka lehet a vándorsólyom északról délre való terjeszkedése, mely a sziklai fészkelő helyekről a fákra áttevődve, valamint ugyanazon elektromos tartóoszlopokon való fészkek foglalásával már szintén elérte az 50-es fészkelő pár számot, ami örvendetes, de a kerecsen populációdinamikája nyilván lehetővé tette ezt valamiért.
A kerecsen ettől függetlenül mindig ritka vendég a Madárkórházban. 34 éves pályafutásom alatt, a több, mint 10 ezer betegből alig 5-6 alkalommal volt hozzá szerencsém. Fejből emlékszem valamennyire. Egy repülőgépnek ütközöttet kezeltünk vagy 20 éve, a légcsavar kitépte a farkát, vagyis szakszerűbben a kormánytollait. Rövid sebkezelés után hosszú vedletést követően engedtük szabadon. Azután volt két szárnytörött, melyeket műtöttünk, és a HNP górési állomására kerültek. Az egyik tenyészmadár lett, a másik ott elpusztult valahogy. Azután volt egy elütött, többszörösen, súlyosan sérült, melyet nem tudtunk életben tartani, és egy áramütött, mely mindkét szárnyát elveszítette. Ez is elpusztult Góréson, most kiállításunkon van kitömve. Azután egy másik, kétes kórjóslatú áram ütöttet hosszú, de eredményes kezelés után húsvétkor engedtünk szabadon pár éve.

És most van itt egy idei fiatal, melyet most készülünk elengedni. A környéken lévő ismert fészekből repülhetett ki, és egy közeli tanyán került kézre legyengülve. Talán még sohasem vadászott, jobb szárnyával kissé gyengébben húzott, amikor megreptettük a kórház folyosóján. Mivel az áramütést nem zárhattuk ki, annak megfelelő kezelést is kapott. Pár hét alatt felerősödött, és a túlélő röpdében gyakoroltattuk a villanypásztoros villanyoszlopokon, sasokkal, ölyvekkel, gólyákkal együtt. Amíg a nevelt, és elengedésre felkészített vércséinkkel tettük ugyanezt, behoztuk egy kórterembe, nehogy megegye őket, és addig ürge helyett egerekkel bevadásztattuk. Ezután még kell jó néhány kör a kisröpdében a gólyákkal együtt, mert nem elég erős a röpte, utána némi vadítás, és reméljük, hogy mehet útjára. Elengedését az őszre tervezzük, vegyenek részt rajta, mert nem mindennapi eseménynek lehetnek tanúi! Sólymot repíteni királyok kiváltsága, királyi sólymot pedig csak áhítattal nézhet földi halandó.

Dr. Déri János