Miért van most különösen nagy szükségünk az 1%-ra?

 
 
 

Mert igencsak rászorulunk. Mert mi vagyunk az első és legnagyobb madármentőhely az országban. Mert mi teszünk madarakért a legtöbbet.

Mert nemcsak mentünk, hanem gyógyítunk, kórházat tartunk fenn, a betegek rehabilitációját, a szabad életre való felkészítését, elvadítását Európában egyedülálló módon, az ország legnagyobb röpdéiben végezzük úgy, hogy a szabadon engedett gyógyult betegeink teljes értékű tagjai legyenek a természetnek, és ne kerüljenek újra bajba. Amelyeket nem tudunk szabadon bocsátani, mert tartósan sérültek, azokat életük végéig „panzióztatjuk” megfelelő életkörülmények között, és ha fogságban szaporodnak, utódaikkal gazdagítjuk a természetet.

Mert bár ingyen gyógyítunk, de attól még nekünk pénzbe kerül. Sok pénzbe.

Azért adja nekünk az 1%-át, most is, mert nincs annyi pénzünk. Amennyi van, azt mind elköltjük a madarak mentésére, gyógyítására, a kórház fenntartására, és megelőzésre, szemléletformálásra. Ha kétszer ennyi lenne, azt is elköltenénk ugyanerre, mert sosem elég.

Mert a Madárkórház Alapítvány egy nonprofit civil szervezet, és mint olyan, semmilyen állami, vagy önkormányzati támogatást nem kapunk. Közadakozásból esetenként pár 100, vagy pár 1000 Ft csekken befizetett adomány érkezik, mely összességében azért jelentős, de legjelentősebb az 1 %, mely csak a működési költségek felére elég. Mindez az adományokkal, és a belépőjegyekkel együtt a működés fenntartására futja.

Alaptevékenységünk a madárkórház működtetése, mely nagyságrendekkel drágább, mint egy családi mentőhely fenntartása. A kórtermek fűtöttek és légkondicionáltak, szűrt levegő jön be és hőcserélőn át az is megy ki, magasabb higiéniai előírásokkal, ahol a napi többszöri takarítás és fertőtlenítés elengedhetetlen, és az elfolyó víz veszélyes hulladék, melynek kezelése, elszállítása drága. A röntgen, műtő, labor, gyógyszerraktár, megint más kategória, mind higiéniai, mind veszélyes hulladék termelés szempontjából, és fenntartásuk akkor is drága, ha kevés a forgalom. És a forgalom nem kevés, hanem egyre nő. A korábban, tizenöt évvel ezelőtt tervezett kapacitással évi 2-300 madár helyett ma már évi 2-3000 beteget látunk el itt, és további 2-3000 madarat látnak el mentőállomásaink, önkénteseink országszerte.

Idén is jöttek váratlan kiadások, mint január-februárban madárinfluenza miatt kétszeres rezsi-, műszer-, berendezés- és munkaerő költséggel működtetett karantén, és más mentőhelyek, állatkertek emiatt nem fogadnak mentett madarat, mi akkor is állunk rendelkezésre.

A Corona vírus miatt idén is teljes egészében elmaradt eddig a turisztikai bevétel, amely nemcsak önmagában veszteség, hanem a látogató forgalommal együtt a támogatásokat és az 1 %-os felajánlásokat is generálta, melynek csökkenése további, és sokkal jelentősebb kiesés.

A megemelkedett létszámmal, több rezsi és több fenntartási költség mellett jelentősen megnőtt a takarmányozással kapcsolatos üzemanyag és munkaerő költség. Ugyanis a ragadozóknak és a gólyáknak keltetőben lefojtott, selejt naposcsibét elegendő mennyiségben kapunk, ráadásul ingyen, de el kell érte menni bérelt teherautóval a nyugati határszélre, 450 km-re. Ez havonta 100 000 Ft plusz költség. Havi két és fél tonnát etetünk fel. Közelebb pénzért sincs ennyi. Saját szükségleteinken felül a kismadarakat otthon nevelő önkénteseinket ellátjuk lisztkukaccal, melyre heti 10 liter fogy, heti 35 ezer forintos költséggel. Emellett felhasználunk és osztogatunk jelentős mennyiségű szúnyoglárvát, naposcsibét, halat, és a magevőknek mázsaszámra búzát, kukoricát, kölest és napraforgót is.

A költségek úgy csökkenthetők, hogy nem bérlünk, hanem veszünk teherautót, hűtőkocsit, mellyel olcsóbban és higiénikusabban, frissebben tudjuk a takarmányt szállítani. Egy használt hűtőkocsit 4 millióért szereztünk be.

A múlt heti nyitáshoz nekünk is fel kellett készülnünk, légtechnika idei szükséges felújításának ráfordítása 6 millió Ft, melyet a madarak érdekében most kell megcsinálni, nem várhatunk pályázati lehetőségre. Bár tavaly a bevételeink is növekedtek, de nem olyan mértékben, amennyivel az ezzel kapcsolatos kiadásaink. Az idén eddig teljesen elmaradtak a bevételek, és – bár e héten megnyitottunk – az évi 20-22 ezer látogató jelentős része, és mondhatjuk, hogy a nagyobbik része hiányozni fog. Nemcsak a belépőjegyekből, valamint az itt átélt személyes élmények hatására indíttatott adakozási szándékból származó bevétel elmaradása, hanem az önkéntes munka, és az a tudatformálásból, madármentési ismeretekből, a megelőzést segítő társadalmi hatásának elmaradásából származó természetvédelmi kár, részünkre többletmunka és ezzel további többletköltség adódik.

A fogadott madarak száma az utóbbi 20 évben tízszeresére emelkedett, a rezsi és a bérköltség szintén, a bevétel viszont csak a másfél szerese, melyet turisztikai szolgáltatással, támogatásainkat virtuális örökbeadással igyekszünk növelni. Ezzel együtt – ahogy már évek óta – ma is ugyan az a helyzet, hogy a tervezett felújításokra, konkrétan a Madárpark 1120 méter hosszú, elhasználódott pallóútjának 8 milliós faanyag helyett 3 milliós téglaburkolatra való cseréjére, a kutyák és ragadozók elleni védelmet biztosító villanypásztor 300 ezres, és a 30 kamerás megfigyelő rendszer 6 milliós, valamint a Látványkórház légtechnikájának szintén 6 milliós költségére azóta sincs elég pénz, mert az ezekre számolt amortizáció állagmegőrzési értékét a rezsire költöttük. Madármentő kisbuszunk 450 000 km-rel már három éve megadta magát, motorfelújítására milliós nagyságrendet jósol a szerelő, Újat venni nincs pénz, javítani sem, egy bontott motort keresünk bele, talán fél millióból kijön, Addig is dolgozóink saját járműveikkel mentik a madarakat.

Ezért kérjük, hogy 1 %-os felajánlásukkal támogassák alapítványunk munkáját és ezen keresztül az ég madarait! Hogy mire költjük, azt bemutatjuk a látványkórházban és a Madárparkban.

Kérjük, látogassanak el hozzánk, és győződjenek meg róla saját szemükkel! Most már lehet!

(Természetesen védettségi igazolvánnyal.) Nézzék meg a műtőnket, és azt a küzdelmet, amely helyett bárhol máshol elaltatják azokat a madarakat, melyeket mi rehabilitálunk! Nézzék meg a kórtermekben lábadozókat és azok fokozatos felkészítését a szabad életre a három fázisú röpdékben, ismerjék meg azokat a ritka fajokat, melyeket máshol nem láthatnak ilyen közelről, érezzék a szárnysuhogásukat az arcukon és engedjék őket saját kezűleg szabadon!

Tisztelettel és köszönettel:

Dr. Déri János

Hogy rendelkezht adója 1%-áról 5 perc alatt akár most rögtön? Az alábbi videó és leírás segít Önnek:

Lépések:

  1. Keresse fel a NAV e-SZJA oldalát az alábbi linken: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/#login
  2. Kattintson a Belépés gombra!
  3. A megjelenő felületen adja meg az Ügyfélkapu hozzáféréshez szükséges felhasználónevet és jelszót!
  4. Bejelentkezés után megjelenik az adóbevallás ellenőrzésére és az adó 1+1 százalékos nyilatkozat leadására szolgáló felület.
  5. Ne felejtse el ellenőrizni adóbevallását sem! Amennyiben van befizetendő tartozása, szintén május 20-ig be kell fizesse! Ha nem érkezik meg időben az összeg, úgy 1+1% felajánlását is tárgytalannak tekinti a NAV.
  6. Kattintson a Nyilatkozom gombra!
  7. A megjelenő felületen nyissa le a kis nyíllal a rendelkező nyilatkozatot!
  8. Az adóazonosító jelét a rendszer automatikusan kitölti.
  9. Amennyiben szeretné, hogy kilétét mi is megtudjuk, pipálja ki a hozzájárulok mezőt, majd adja meg nevét, levelezési- és e-mail címét! Ha névtelen támogatónk szeretne maradni, úgy az adatok kitöltése nem kötelező.
  10. Görgessen lejjebb a „Rendelkezés civil kedvezményezett részére” – feliratig! Az első mezőbe írja be adószámunkat: 18557899-1-09! Ezután kattintson bárhová a lapon, és az adószám alatt megjelenik szervezetünk neve: Madárkórház Alapítvány.
  11. A második mező kitöltésével egy Ön által választott egyházat, vagy technikai számmal rendelkező, kiemelt költségvetési előirányzatot támogathat, adója egy másik 1%-ával. Ebbe a mezőbe írja be a kedvezményezett technikai számát!
  12. Végül a narancssárga Mentés gombra kattintva mentse az adatokat (ez nem egyenlő a nyilatkozat leadásával)!
  13. A felugró ablakban kattintson a Rendben gombra!
  14. Ezután kattintson a képernyő alsó részén lévő, Tovább a beadásra gombra!
  15. Ezután lehetősége van újra átnézni a nyilatkozatot, illetve a rendszer üzenetekkel jelzi, ha valamit nem megfelelően töltött ki (illetve a leadási határidőre is figyelmeztet). Ha követi a fenti lépéseket, nincs más teendője, mint a Beadás gombra kattintani.
  16. A rendszer visszajelzést ad arról, hogy sikeresen leadta az adó 1+1 százalékáról szóló nyilatkozatot.

Hálásan köszönjük, tollas betegeink nevében is, hogy adója 1%-ával támogatja erőfeszítéseinket!

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Rétisas - Újra szabadon

  • Elengedtük. Menni akart, nem is akartuk, nem is lehetett visszatartani. Húsvét vasárnap én engedtem el, itt a Madárpark[...]
  • Saskörforgás

  • „Síri csend a Madárparkban. A kapu zárva, mindenki marad otthon. Gyerekzsivaj helyett viszont gyakori a gólya kelepelés[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Mentsük meg a fecskéinket!

  • A világon jó néhány fecskefaj él, a szakirodalom szerint 74 fecskecsalád – Hirundinidae és 80 sarlós fecskecsalád – Apod[...]
  • Rétisas - Újra szabadon

  • Elengedtük. Menni akart, nem is akartuk, nem is lehetett visszatartani. Húsvét vasárnap én engedtem el, itt a Madárpark[...]

Betegeink

  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]