Miért kérjük most is az 1%-ot?

Fotó: Déri Balázs
 
 
 
Fotó: Déri Balázs

               Azért, mert nincs elég pénzünk. Amennyi van, azt mind elköltjük a madarak mentésére, gyógyítására, a kórház fenntartására, és megelőzésre, szemléletformálásra, melyet a Madárpark visz el. Ha kétszer ennyi lenne, azt is elköltenénk ugyanerre, mert sosem elég.
Mert a Madárkórház Alapítvány egy nonprofit civil szervezet, és mint olyan, semmilyen állami, vagy önkormányzati támogatást nem kapunk. A madarakat ingyen gyógyítjuk, erre költjük az alapítvány pénzét, hogy ezt megtehessük. Sem jelentősebb hazai, sem külföldi támogatónk nincs. Legnagyobb támogatónk a Hungarocontrol Zrt. évi 3 milliós bevételt jelent, a többi közadakozásból esetenként pár 100, vagy pár 1000 Ft csekken befizetett adomány, mely összességében azért jelentős, de legjelentősebb az 1 %, mely csak a működési költségek felére elég. Mindez az adományokkal, és a belépőjegyekkel együtt a működés fenntartására futja, fejlesztéseket uniós pályázatokból tudtunk megvalósítani.

Fotó: Konyhás István

Működésünk stabil, tervezhető, betervezzük a várható 1 %-ot és a turisztikai bevételt, még az adományokat is, ismerjük a szokásos és tervezett kiadásokat, de nincsenek jelentős tartalékaink.
Alaptevékenységünk a madárkórház működtetése, mely jóval drágább, mint egy mentőhely fenntartása. A kórtermek fűtöttek és légkondicionáltak, szűrt levegő jön be és hőcserélőn át az is megy ki, magasabb higiéniai előírásokkal, ahol a napi többszöri takarítás és fertőtlenítés elengedhetetlen, és az elfolyó víz veszélyes hulladék, melynek kezelése, elszállítása drága. A röntgen, műtő, labor, gyógyszerraktár, megint más kategória, mind higiéniai, mind veszélyes hulladék termelés szempontjából, és fenntartásuk akkor is drága, ha kevés a forgalom.
Mindezek ellensúlyozására igyekszünk minimális költséggel működni, dolgozóink a diplomás minimálbért kapják, önkénteseink igazolt költségtérítést. Magam is önkéntesként, ingyen dolgozom a kórházban, mert hatósági állatorvosként van közszolgálati munkaviszonyom, ezért megtehetem, hogy munkadíjat nem számolok fel, tiszteletdíjat senki nem kap, hiszen ezekre nincs pénz, és nincs is olyan partnerünk, aki elfogadná. Nincsenek kapcsolt vállalkozások, ahol eltűnik a bevétel, mindenről az alapítvány ad számlát, legyen az belépőjegy vagy üdítő, és minden bevétel bent marad, de elfogy az közvetlenül a madarakra magától is. Ezt, az 1 % elszámolásával kapcsolatban a NAV már több, mint 10 éve évente ellenőrzi, és eddig mindig mindent rendben találtak.
Ha jönnek váratlan kiadások, mint pl. lényeges változások a takarmány beszerzési lehetőségekben, lényegesen több beérkezett madár, akár határon kobzott csempészett énekesek elhelyezése okán, emiatt több költséget jelentő önkéntes, vagy harmadéve madárinfluenza miatt kétszeres rezsi-, műszer-, berendezés- és munkaerő költséggel működtetett karantén, akkor is fogadjuk a madarakat.

Fotó: Déri Balázs

Ilyenek mindig vannak és alkalmanként eljutunk odáig, hogy elfogy a pénz, és késedelmesen, vagy kölcsönökből fizetjük a számlákat. Ez a kialakult gyakorlat szerint saját családi kasszánk terhére megy, és folyószámlám jelentős mínuszba megy át…
Az alapítvány mérlege nyilvános, és letölthető az Igazságügyi Minisztérium oldaláról, ahol a korábbi évek mérlegei mellett a 2017-es év mérlege és közhasznú jelentése van fenn, mert a 2018-os május 31-én esedékes, de a számok ismeretében nem sokban különbözik a korábbiaktól. Aki nem járatos a mérleg és közhasznú jelentés értelmezésében, annak egy kis segítség:
Az alapítvány vagyonát képezik az uniós pályázatok segítségével létrehozott ingatlanok, mint a Madárpark, a Látványkórház, az Oktatóközpont, a szállás és a labor épületének és berendezésének amortizációval csökkentett értéke, a követelések (kintlévőségek), a meglévő pénzeszközök (értékpapír, bankszámla, pénztár) és az évi bevétel.
Bevételeink évek óta hasonlóak, és kiadásaink a bevételeknek megfelelően alakulnak, mivel addig tudunk nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér. A 2018. évben bevételünk legnagyobb része magánszemélyek adójának 1 %-ából, kisebb része adományból, és adományként kezelt, és annak is könyvelt turisztikai (belépőjegy, ajándéktárgy és szállásdíj) forgalomból származik.
Kiadásaink mintegy 70 %- a madarak gyógyítását, gondozását, ellátását, beszállítását, beszerzéseket, és a megelőzést, tudatformálást szolgáló szolgáltatási költség: rezsire, fenntartásra, takarmányra, üzemanyagra, gyógyszerre, munkaruha, szerszám, tisztítószer beszerzésekre, telefonra, internetre ment.
A kiadások 20 %-át a madarak ellátását, fenntartást, működtetést szolgáló személyek díjazása, személyi jellegű költségek, munkabérek, és azok közterhei, és önkéntesek foglalkoztatásának költségeire fordítottuk.
A ráfordítások 10 %-át pedig az alapítvány működési költségeire: épület, eszközök, gépkocsik karbantartása, valamint kiadványainkra, postaköltségre és reklámra fordítottuk, mely utóbbi a csekken befizetett támogatásokból be is hoz ugyanennyit, melynek eredménye a tájékoztatás, szemléletformálás, társadalmi szerepvállalás, ami a megelőzést szolgálja, és sokkal eredményesebb, mint a kórházi gyógyítás.
2016-tól nem volt pályázati bevétel, viszont 10 dolgozóval, 71-ről 265-re nőtt önkéntes létszámmal, több rezsi és több fenntartási költség mellett jelentősen megnőtt a takarmányozással kapcsolatos üzemanyag és munkaerő költség. Ugyanis a ragadozóknak és a gólyáknak keltetőben lefojtott, selejt naposcsibét elegendő mennyiségben kapunk, ráadásul ingyen, de el kell érte menni bérelt teherautóval a nyugati határszélre, 450 km-re. Ez havonta 100.000 Ft plusz költség.

Fotó: Moldován Lívia

Havi két és fél tonnát etetünk fel. Közelebb pénzért sincs ennyi. Saját szükségleteinken felül a kismadarakat otthon nevelő önkénteseinket ellátjuk lisztkukaccal, melyre heti 10 liter fogy, heti 35 ezer forintos költséggel. Emellett felhasználunk és osztogatunk jelentős mennyiségű szúnyoglárvát, naposcsibét, halat, és a magevőknek mázsaszámra búzát, kukoricát, kölest és napraforgót is.
A korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a beérkező madarak száma, a befogóktól mentett és gazdásított galambokkal pedig jóval meg is haladta. Valamikor 2-300 madárról indultunk, mely a Madárpark megnyitásával és működésünk ismertebbé válásával 2006-ban évi 4-600-ra emelkedett. Ezek bevételt nem generálnak, de költséget igen. Együttműködő partnerünk, a Mályi Természetvédelmi Egyesület a 2015. évi 232 helyett 2016-ban 402 madarat küldött, 2017-ben 612-t, 2018-ban már kevesebbet hagyott itt, de ambuláns ellátásra, műtétekre heti 2-3 alkalommal hozza őket. A szentesi Madármentő Állomásunk 2017-ben 178-at, 2018-ban     285-öt, nem beszélve a további 10 nagyobb kapacitású, és további 32 partnerünktől beérkező betegekről, melyekkel együtt összesen 2355 madár fordult meg nálunk. Ezek gyógykezelése, elhelyezése, tartása jelentős többletköltséggel jár. Nem is fér el több, ezért amit lehet, más madármentő központokba, mentőállomásokra, és önkéntesekhez irányítunk. Szándékaink szerint csak azokat fogadjuk, melyek olyan műtéti kezelést, kórházi ellátást igényelnek, melyet máshol nem kaphatnak meg. Fogadunk viszont minden tartósan sérültet, vagy arra esélyes beteget, melyet máshol elaltatnának, hogy mentsük az életét és elfogadható életminőséget biztosítsunk nekik. Bár az ország legnagyobb mentőhelyén, másfél hektáros területen, 32 röpdében mérettől függően 3-400 madarat tudunk egyszerre elhelyezni, befogadó képességünk véges, és mindig teltház van. Ezért a tartósan sérültek egy részét más mentőhelyekre, és azokat fogadó állatkertekbe helyezzük ki, vagy magánszemélyeknek örökbe adjuk, hogy csökkentsük a zsúfoltságot és a költségeket. Így pl. megállapodásunk szerint a Hortobágyi Nemzeti Parkból is csak a sürgősségi ellátást igénylő betegeket kapjuk, és bemutatható, tartósan sérült madarakat helyezünk ki a HNP Hortobágyi Vadasparkjába, a BNP egri mentőállomására, valamint a pécsi, miskolci érdi állatkertekbe. Így 2018-ban a beérkezett 1309 madár közül 481-et engedtünk mi szabadon, 107-et egészségesen kiadtunk partnereinknek repatriálást követő elengedésre, 212 további ápolt közül 153 tartósan sérült maradt, 59 lábadozik. A madarak beérkezéséről és kikerüléséről jegyzőkönyv készül, melynek összesítőjét számítógépen napra készen tartjuk nyilván és két hetente megküldjük a természetvédelmi hatóságnak.

Fotó: Déri Balázs

Eredményeinkre büszkék lehetünk, mert más mentőhelyeken, ahol a bekerült madarak többségét mentett, de nagyrészt egészséges fiókák alkotják, a túlélés éri el az 50 %-ot, nálunk a jobbára súlyosan sérültek elengedési aránya majdnem annyi (40-45 %), a tartós túlélés pedig 65-75%. De a legnagyobb eredményünk nem a megmentett madarak száma, hanem annak az évi 20-22 ezer látogatónak, akik eljönnek hozzánk, és ahova mi jutunk el kiállításokon a 100-150 ezer érdeklődőnek, lapunk 12 ezer olvasójának és 77 550 internetes követőnknek az állat- és természetszeretete, akikre szemléletük formálásával, és ismereteik bővítésével hatással vagyunk! Velük, és a munkánkat híradásokból, előadásainkból, filmjeinkből ismerőkkel való együttgondolkodás a megelőzést szolgálja, melynek jelentős eredményei vannak. Ha a kórház és a Madárpark működtetése többe is kerül, mint egy pár százas kapacitású mentőhely családi körben való ellátása, melyet mi is így kezdtünk valamikor, ezek az eredmények bőven megtérülnek, és teszünk azért, hogy máshol is így legyen. Évek óta segítik munkánkat kitanított követőink, és egyre többen jelentkeznek, akik szeretnének madármentéssel foglalkozni. Meghirdetett képzéseinken közülük 265 fő vett részt.

Fotó: Déri Balázs

Ahonnan a madarakat kapjuk, az egész országból önkénteseinktől, mentőállomásoktól, nekik az elsősegély nyújtás gyógyszer-kötszer és pár napos takarmányozási költségen felül állatorvosi, szállítási és szervezési költségek merülnek fel, melyet igyekszünk részben, vagy egészben átvállalni, gyógyszereket, takarmányt, vagy annak költéségét biztosítva azok számára, akik önerőből nem tudják megoldani. Szentesi madármentő Állomásunk már rendelkezik hatósági engedélyekkel, korábban csak mentési szállítási feladatokat ellátó tiszaföldvári, nyíregyházi és két budapesti mentőállomásunk engedélyeztetése folyamatban van. A megnövekedett betegszám és többnyire műtétre szoruló esetek miatt tervezzük egy pesti ambuláns rendelő berendezését is.
Két madármentő kocsink állandóan úton van, diszpécser központunkban két további munkatársunk egész nap telefonon fogadja a segélyhívásokat, és közvetítjük a madarakat, évente országosan mintegy 5-6000-et valamelyik mentőhelyre. Ez egyre több feladatot és költséget jelent. A fogadott madarak száma az utóbbi 20 évben tízszeresére emelkedett, a rezsi és a bérköltség szintén, a bevétel viszont csak a másfél szerese, melyet turisztikai szolgáltatással, támogatásainkat virtuális örökbe adással igyekszünk növelni. Ezzel együtt – ahogy már 2017-ben is leírtuk – ma is ugyan az a helyzet, hogy a tervezett felújításokra, konkrétan a Madárpark 1120 méter hosszú, elhasználódott pallóútjának 8 milliós faanyag helyett 3 milliós téglaburkolatra való cseréjére, a kutyák és ragadozók elleni védelmet biztosító villanypásztor 300 ezres, és a 30 kamerás megfigyelő rendszer 2 milliós, valamint a Látványkórház légtechnikájának 3,5 milliós költségére azóta sincs elég pénz, mert az ezekre számolt amortizáció állagmegőrzési értékét fentiekre költöttük. Madármentő kisbuszunk 450 000 km-rel megadta magát, motorfelújítására milliós nagyságrendet jósol a szerelő, Újat venni nincs pénz, javítani sem, egy bontott motort keresünk bele, talán fél millióból kijön, Addig is dolgozóink saját járműveikkel mentik a madarakat. Terepjárónk is 20 éves, szintén 400 000 km-rel, még megy, de annyira elhasználódott, hogy 50 km-nél messzebb nem merünk vele elindulni. 20 éves röntgenünk is tönkrement, fél éve dolgoznak rajta a szerelők, de nem boldogulnak vele. Még működő használtat lehetne ugyan kapni, de a mai igényeknek megfelelő digitális röntgenre tíz milliós nagyságrendet kéne költeni. Műszereink nagy része is amortizálódott. madármentő kiállításunk preparátumai is károsodtak a látogatóforgalom miatt, felújításuk 3 milliós nagyságrendbe kerül. Sok mindent megoldottunk pályázatok segítségével, de ezekre jelenleg nincs más lehetőség, ezért kérjük Önöktől a támogatást, és fenntartásukra az 1 %-ot!
Hogy mire költjük, azt bemutatjuk a látványkórházban és a Madárparkban. Kérjük, látogassanak el hozzánk, és győződjenek meg róla saját szemükkel! Nézzék meg a látványműtőt, és azt a küzdelmet, amely helyett bárhol máshol elaltatják azokat a madarakat, melyeket mi rehabilitálunk! Nézzék meg a kórtermekben lábadozókat és azok fokozatos felkészítését a szabad életre a három fázisú röpdékben, ismerjék meg azokat a ritka fajokat, melyeket máshol nem láthatnak ilyen közelről, érezzék a szárnysuhogásukat az arcukon és engedjék őket szabadon!

Tisztelettel és köszönettel:
Dr. Déri János
igazgató

Fotó: Déri Balázs

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Hattyúk a jég fogságában

  • Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt je[...]
  • Tájkép csata után

  • Megrázó képsorok láthatók a közösségi média oldalain darvak tömegeinek pusztulásáról. Mint a mohácsi csatatér. Koráb[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Néma tavasz

  • A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pén[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]