Madártani érdekességek június, júliusban

finn_darufioka_DSC_9200A madarak jelölése hosszú fejlődésen ment keresztül az első, szalaggal megjelölt fecskétől a műholddal követett vércsékig. A telemetriás adatgyűjtés annak ellenére, hogy nagyon korszerű, még gyerekcipőben jár, és nagy baja az, hogy madárfajra lebontva a több ezer vagy tízezer vonuló madár közül alig egy-kettőre tudnak a kutatók ilyen eszközt felhelyezni. Így annak ellenére, hogy nagyon sok érdekes, hasznos információt szolgáltat, statisztikai alapon tudományos értéke csekély. Jelenleg a leghatékonyabb és legnagyobb tudományos értékű adatsort még mindig a színes gyűrűs jelölés adja. Ezzel a több évtizede tartó munkával a daru vonulási útjait sikerült a legjobban feltérképezni eddig. A gyűrűket általában 45-70 napos korában teszik fel a kutatók a fiókára. A daru ekkor még nem tud repülni, de már akkora, hogy a gyűrűsor biztonságosan felhelyezhető a lábára. A mocsarakban költő madarak ebben az időszakban nyílt terepen vannak, így bár komoly tempót diktálnak, meg lehet őket fogni. Később újból visszatérnek a mocsárba, mielőtt a vonulás előtt gyülekezni kezdenek. Ez a munka július, augusztus hónapokban zajlik Finnországban, az így megjelölt darvakkal akár már idén ősszel is találkozhatunk Hortobágyon.

Konyhás István/TerepSzemle Stúdió

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]
  • Rabok legyünk, vagy szabadok?

  • Ha a rab gólyát kérdezzük, akkor rab akar maradni. Mi úgy gondoljuk, hogy nem ő tudja jobban. Mi akarjuk jobban tudni, [...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Meglepetésvendég a zsezse

  • Téli madáretetők és kora tavaszi erdei séták meglepetésvendége lehet az idei évben hazánkban az aprócska vándormadár, a[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]