Levél Bogyóhoz

 
 
 

Drága Bogyó!

Pici korom óta imádom a madarakat. A ragadozók közül az egerészölyvek és a sasok állnak a szívemhez a legközelebb.

Azóta figyeltem a sorsodat, amióta először bekerültél a madárkórházba. Emberi gonoszság, felelőtlenség miatt. Éhes voltál, örültél, hogy találtál ennivalót. Azt nem tudhattad, veszélyes méreg van benne. Szerencsére időben megtaláltak, jó helyre kerültél. A Hortobágyi madárkórházba. Itt mindent megtettek azért, hogy meggyógyulj, szabadon élhess. Hosszú idő után ez is eljött. Szabadon szárnyalhattál. Sajnos nem tartott sokáig. A madárkórházban sok dolgot megtanultál, de egy dologra nem lehetett megtanítani. Arra, hogy ne egyél a kitett mérgezett csalétekből. Pár nap után te ismét ilyenből ettél. És ugyan megtanultad, félni kell az embertől, de közben az is megmaradt benned, az embertől segítséget is lehet kérni. Amikor érezted, baj van, egy tanyán szálltál le. Itt találtak meg, innen kerültél vissza a madárkórházba.  Aznap, amikor a korábbi gondozód, Tóth Jani elment oda, ahonnan nincs visszatérés.

Ismét kezdődött a harc az életedért, azért, hogy újra szabad lehess. Komoly esély volt rá, de a sors közbeszólt. A gyógyulás ideje alatt egymásba szerettetek Lucával, a műlábas rétisassal. A sasok egy életre választanak párt, így maradtál, mert Lucát a lába miatt nem lehetett elengedni.   Gyönyörű pár voltatok. Sokan bíztunk benne, lesznek fiókáitok, de ez nem következett be.

Telt az idő és eljött a nap, amikor Luca átment a Szivárványhídon. Attól kezdve megváltoztál. Nem az a Bogyó voltál, aki korábban. Időnként próbáltad erősnek mutatni magad, de látszott, ez már nem az a madár, aki sok évig voltál.

Fokozatosan romlott az állapotod.

Amikor májusban meglátogattalak, már egy külön-a látogatóktól elzárt-röpdében voltál. Doktorunk odavitt hozzád. A látvány nagyon szíven ütött. Az egykor daliás, életerős Bogyó csak árnyéka volt önmagának.  Azt mondják, a remény hal meg utoljára. Én is bíztam benne, összeszeded magad, javulni fog az állapotod.

Júniusban ismét mentem a madárkórházba. Benéztem a műtő melletti kórterem ablakán, egy sast láttam feküdni. Az eszemmel tudtam, te vagy,de a szívem tiltakozott ellene. Kérdeztem, ki fekszik a kórteremben. Az a válasz jött, amitől féltem. Bogyó.  Később bementem a kórterembe. Egy darabig csak álltam, néztelek. Feküdtél, nem reagáltál. Elkezdtem beszélni hozzád. Felemelted a fejed, rám néztél. Azt a nézést soha nem felejtem el. Volt benne segítségkérés, de búcsúzás is.

Ettől a naptól kezdve félve néztem meg az üzeneteimet, a madárkórház oldalát. Gyakran érdeklődtem, mi van veled. Jött a válasz: változatlan az állapotod, de étvágyad van. Ez tartotta bennem a reményt.

És eljött a nap, amikor megtudtam, egy műtéttel lehet javítani az állapotodon. Október 29-én volt a műtét. Utána doktorunk azt írta, jól viselted. Teltek az órák, úgy nézett ki, javulsz.

31-én hétfőn egész nap rossz érzésem volt, aminek nem tudtam az okát. Próbáltam nyugtatni magam, nem miattad van, de nem igazán sikerült. 1-én, kedden éppen rá akartam nézni a kórház oldalára, amikor jött egy üzenet: doktorunk kirakott egy mécsest. Akkor még abban bíztam, csak a Halottak napja miatt. Megnéztem, a kommentek közt ott volt: Adler (sas).

Azonnal telefonáltam. Azt a választ kaptam, amitől hetek óta rettegtem. Átmentél a Szivárványhídon, újra együtt vagy Lucával. Senkinek nem kívánom, azt érezze, amit én éreztem akkor.

Azóta több mint egy hónap telt el, de a fájdalom nem enyhül. Sokan tanácsolják, búcsúzzak el Tőled, engedjelek el. Erre én csak Tolnai András gyönyörű dalának szavaival-szerző Tilinger Attila- tudok válaszolni:

„ Soha nem búcsúzom el, mindig velem leszel,

Amit itt hagytál, az elkísér egy hosszú életen.”

Drága Bogyó, nem tudom, mennyi időm van még ezen a bolygón. Abban viszont biztos vagyok, ha átmegyek én is a Szivárványhídon, ott lesztek Lucával és nem tudok majd betelni a világ legszebb rétisas párjának a látványával

Sámuel Zsuzsanna

madármentő önkéntes,akinek a szívében Bogyó örökké élni fog

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]