Leila- Küzdelem egy kabasólyomért

Május 23.-án Balmazújváros határában földművelési munkálatok közben találtak rá erre a kabasólyomra (Falco subbuteo). Egy villanyvezeték közelében ült, közel érve hozzá nem repült el. Azonnal értesítettek minket, és kollégánk a helyszínre sietett.

A megtalálás körülményeiből következtethető-, illetve az alapos vizsgálat során megállapítható volt, hogy áramütést szenvedett. Mint ahogy az áramütéses esetek nagy többségében, itt is égési sérülések voltak láthatóak ez egyik szárnyon és az ellenkező oldali lábon. Jelen esetben a kisülő

Kezelés előtt, gyógyulófélben

Kezelés előtt, gyógyulófélben

áram a bal szárnyvéget és a jobb lábon a középső ujját és csüdjét érintette.

Kezelés előtt, gyógyulófélben

Kezelés előtt, gyógyulófélben

Áramütéses esetekben az égési sérülésen kívül, más folyamatok is megfigyelhetőek. A hajszálerekben a vér megalvadhat, elzáródásokat okozhat. Mindez az első napokban nem látszik, nem produkál tüneteket. Az érintett végtag vérellátása viszont nem megfelelő, így kezelés nélkül az áramütést követő hetekben elhalásnak indul.

Az elhalás mágneses és lézeres terápiával megelőzhető, illetve terjedése megállítható, fékezhető. Mint az ehhez hasonló esetekben, Leila is azonnal megkapta az első kezelést: Az érintett végtagokat két-két percre két mágnes közé helyeztük úgy, hogy a mágnesek északi pólusa egymással szembe legyen, és taszítsák egymást. A két mágnes egy mágneses mezőt képez, mely a vérben levő hemoglobinra hatva élénkíti vérkeringést, és az érszűkületeket átjárhatóvá teszi. Ezt követően egy akupunktúrás lézer segítségével igyekeztünk az égési sérülések regenerációját elősegíteni. A kezelést antibiotikum tartalmú kenőcsökkel és masszírozással zártuk, majd az érintett részeket bekötöttük, hogy ne csipkedhesse ki magának a sebeket. A kezeléseket minden nap szükséges ismételni, legalább két héten keresztül. Leila kötéseit ma már csak 2-3 naponta cseréljük.

Kezelés után

Kezelés után

Mágneses kezelés

Mágneses kezelés

 A kezelések sikere sajnos nem volt maradéktalan. Középső lábujja menthetetlen volt, elhalás után leszáradt. A csüdjén az égés során egy ín elhalt, ezért lábujjait csak részlegesen fogja tudni mozgatni.  Sebe azonban szépen gyógyul. Mi örülünk, hogy eddig sikerült eljutni. Az első hetekben nagy volt az esély rá, hogy a csüdön lévő seb súlyossága miatt egész lábát elveszti. A szárnyán lévő sérülés miatt, legfontosabb evezőtollai voltak veszélyben, azonban itt a seb meglepően szépen gyógyult. Ma már egy pici heg emlékeztet csak minket az akkori ijedtségre.

Összefoglalva Leila idén még repülni fog és a lábai is megmaradnak. A szabadon sajnos már nem élhet, és vadászni aligha tudna mozgathatatlanná vált lábujjaival. Viszont megígérhetjük, hogy vigyázni fogunk Rá!

További fotók:

 

 

Leila májusban és most – 2013.08.09

Egy kis örömhír itt a mérgezéses történetek között. Mint már írtunk Róla Nektek, májusban egy áramütött kabasólyom került hozzánk, elég rossz állapotban. Nos, mára elmondhatjuk Leilánk lába és szárnya stabilizálódott. Fél lábát ugyan nem mozgatja, de rajta a seb és a szárnya meggyógyult. A kórtermében, mert azért még bent tartjuk megfigyelésre, már röpköd néhány métert. Szóval újra tanul élni, repülni, szerencsére töretlen lelkesedéssel.  Mindenki, aki a gyógyításban támogat minket húzza ki magát, együtt Őt is megmentettük!

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]
  • Rabok legyünk, vagy szabadok?

  • Ha a rab gólyát kérdezzük, akkor rab akar maradni. Mi úgy gondoljuk, hogy nem ő tudja jobban. Mi akarjuk jobban tudni, [...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Meglepetésvendég a zsezse

  • Téli madáretetők és kora tavaszi erdei séták meglepetésvendége lehet az idei évben hazánkban az aprócska vándormadár, a[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]