Klímadarak
A madarakról sokat is tudunk, meg keveset is. Régóta foglalkoztatja az emberiséget az a tudás, aminek birtokában vannak, mi pedig nem: a repülés. Talán azért is, mert olyasfajta szabadságot ad nekik, amiből mi is szeretnénk részesülni. Szárnyra kelni, máshol lenni, amikor valahol már nem jó, vagy csak úgy vitorlázni. Sokat tudunk a testükről, a tollaik, csontjaik szerkezetéről, a párválasztásukról, fészeképítésről, fiókagondozásról, de például kevesebbet a tájékozódásuk mikéntjéről, a viselkedésükről, a vonulásuk apróbb részleteiről. Az biztos, hogy fantasztikus túlélők, gondoljunk csak bele, egy apró füstifecske milyen hatalmas távolságot képes leküzdeni, hogyan találnak élelmet télen a cinegék, hogyan töretik fel velünk a diót a városlakó varjak, vagy akár hogyan képes regenerálódni a súlyos mérgezésből egy rétisas, de eleve: több millió éves fajokról van szó. A tengerparti madarak más kihívásokkal is szembesülnek. Egyre többször hallani, hogy a tengerben lévő műanyag mikro-szemcsék milyen pusztító hatásúak, hogy a kormoránok a fiókáikat műanyaggal is etetik, mert hogyan is tudnának különbséget tenni a természetes és mesterséges tápláléknak tűnő dolgok között. Aki azt hiszi, mindez tőlünk távol zajlik, nagyon téved, egy több országra kiterjedő kutatás emberi szervezetben is kimutatta a műanyag mikro-szemcséket, bár egyelőre nem tudni, hogyan kerültek bele pontosan. Aki ezt a lapot kézben tartja, valószínűleg szívszorítónak érzi mindezt. Én is így érzek, de talán éppen ez a környezet- és természetvédelem egyik legnagyobb kudarca, nem tudja elérni azokat az embereket, akikben nincsen fogékonyság és kellő felelősségtudat a természet és annak más teremtményei iránt. Ez a felismerés indította el annak idején azt a folyamatot, hogy a nagy világszervezetek nagykövetei híres emberek, színészek, zenészek legyenek, olyan személyiségek, akik képesek hatni nagyobb tömegekre is, inspirálnak bennünket, példaképeinkké válhatnak. A környezetvédelem számos területén próbálják hallatni a hangjukat. Nemrégiben bejárta az internetet többek között az a kép is, amelyen Harrison Ford beszél egy pulpituson, alatta egy tőle származó idézet: „Stop giving force people do not believe in science!” Ne adjunk hatalmat olyan embereknek, akik nem hisznek a tudományban. Ez főleg a klímaszkeptikus politikusokra vonatkozik, akik akár szintén tudományos kutatásokra hivatkozva tagadják a globális klímaváltozás meglétét, nem képesek nagy, átfogó rendszerben gondolkodni, csak egy olyanban, amelyben ellenőrzött folyamatként irányíthatják elsősorban a gazdasági eseményeket.
Pedig a gazdaságnak része a mezőgazdaság is, amelyre hatással van a tudomány (mezőgazdasági alapanyagok és gépek fejlesztése), befolyásolják az emberi tényezők (felkészült és elérhető munkaerő), de az időjárás is. Az esővíz mennyisége, vagy a vízkészletek nagysága. És a talaj minőségi változása. És a kártevők jelenléte. És a rovarok, főleg a beporzást végzők jelenléte. Egy friss kutatás szerint a kemikáliamentes gazdálkodáshoz mindössze arra lenne szükség, hogy a nagy monokultúrás gazdaságokban minden negyedik sorba virágos, mondjuk fűszernövényeket ültessenek, ami vonzza a beporzást végző méheket. Ahol így tettek, mindenhol nőtt a terméshozam, eredményesebb lett a gazdaság. Több éve a gyakorlatban is tesztelték, 4 különböző klímájú vidéken, és mindenhol működött. Nagyjából erről szól a hazai agrár-környezetgazdálkodási program is, ami szerencsére támogatott program, és aktív. Ezzel a szintén sokat emlegetett biológiai sokféleség fenntartásához járulnak hozzá a gazdálkodók, hiszen a növényfajok fenntartása mellett több állatfaj fenntartásához is hozzájárulnak: ahol több a rovar, több a madár, de teljesebb az ökoszisztéma, az a nagy rendszer, amiben a növények és rovarok is „csak” két apró tényezőként szerepelnek. „A biológiai sokféleség drasztikus csökkenésének pusztító következményei lehetnek az emberiségre – figyelmeztet jelentésében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Az egyiptomi Sarm es-Sejkben zajlott ENSZ Biodiverzitási Konferencián kiadott dokumentum szerint az éghajlati változások talán később is viszszafordíthatók, ám ha a fajok kipusztulnak, onnan már nincs visszaút.” – olvasható a Greenfo egy novemberi cikkében. Azt is olvastam, hogy a dinoszauruszok kora óta nem tapasztalt mértékű a fajok pusztulása. Szóval van mitől tartanunk, és van mire figyelnünk. Azon gondolkodva, vajon mit tehetünk mi, e lap készítői, a Madárkórház dolgozói, akik a bajba jutott madarakon próbálnak segíteni, arra jutottam, a tudásunkkal talán segíthetünk. Mert azt tudjuk csak megvédeni, amit szeretünk, és csak azt szerethetjük, amit ismerünk, amit nem ismerünk, nem létezik számunkra. Minden egyes itt kezelt madár esete bővíti ezeket az ismereteket, aminek az átadásával nem fukarkodunk. Ennek szellemében folytatjuk a munkát jövőre is. Bízunk benne, az önök további támogatásával.
Veres Hajnalka
