Hattyúmentés

 
 
 

A kanizsai Csónakázó-tónál kirándulóktól kaptam több bejelentést is egy hattyúról akinek a csőre horgászdamil és horog „béklyóba” került. A horog az alsó csőrkáva bőrrészébe fúródott, a damil pedig mint a kötözött sonka kötöző anyaga többszörösen áthurkolta az alsó csőrt a nyelvet teljesen mozgásképtelenné téve. A táplálkozása így szinte teljesen lehetetlenné vált. A halálos” béklyótól” meg kellett szabadítani. Ismerősömmel sikerült a részben befagyott tó szélére illetve a partra csalogatni a három fiatal és az egy szülő hattyút. Majd egy kerítés közelébe ” szorítottuk” a sérült madarat és egy gyors mozdulattal elfogtuk. A horgot sikerült kivennem a damilt eltávolítanom sőt a közeli horgászoktól kaptam fertőtlenítőt is amivel fertőtlenítettem a sebet. A többi madár az ” eseményektől” kb.3 m re várakozott. Majd a madarat visszaengedtük a családjához. Teljesen hihetetlennek tűnt hogy a hattyút amelyik 30 perccel elötte még kb 50 m magasan felettünk repült sikerül befogni. Neki jól kezdődött az Új Év! Sikeres madármentést kívánok és Boldog Új Évet minden madármentőnek és madárbarátnak!

 Benedek Tamás

önkéntes madármentő

Nagykanizsa

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Mberek és mberek

  • Lelkes, sport, kultúra, természet és madárbarát emberek kis csapata fejébe vette, hogy életre hív egy jótékonysági esem[...]
  • Indul a fiókaszezon

  • Így, május első napjaiban azt lehet mondani, hogy ha még ugyan nem is dübörög, de már rendesen elkezdődött a kis fiókák[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Mberek és mberek

  • Lelkes, sport, kultúra, természet és madárbarát emberek kis csapata fejébe vette, hogy életre hív egy jótékonysági esem[...]
  • Indul a fiókaszezon

  • Így, május első napjaiban azt lehet mondani, hogy ha még ugyan nem is dübörög, de már rendesen elkezdődött a kis fiókák[...]
  • Gólyu

  • Ne haragudj, hogy nem tudtalak meggyógyítani. Pedig megígértem. Azt mondtam: Gólyu, ne halj meg, meggyógyítalak, és meg[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]