Gólyamentés a Class FM-mel – 2014.07.25

„…A műtét sikeressége miatt valószínűleg majd újra két lábra fog tudni állni…”

Többszörös együttműködéssel került a rádióból ismert gólya Hortobágyra.

A megtaláló korán reggel találta Bogdányban a sérült lábú gólyát, bedobozolta és bevitte a munkahelyére. Körbe telefonálta Tolnát_Baranyát.. teljesen eredmény nélkül, ekkor a Class FM Morning Showjától kért segítséget. Ott a műsorvezető hölgy rákeresett az interneten, és megtalálta a Mályi Madármentők oldalát, és tárcsázta Lehoczky Krisztiánt. Krisztián egyből hívta Márton Andrást, ki két falunyira él a helyszíntől, valamint megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik a témát illetően. Felkereste a megtaláltót, majd hívta a DINP illetékes természetőreit, akik egyből el is indultak a megadott címre. Terv szerint a budapesti Állatkertbe lett volna szállítva a sérült madár, mint területileg illetékes helyre. Míg a Nemzeti Parkosok odaértek, a köztes időben több rádióhallgató minket is értesített a fejleményekről. Dr Déri János, ekkor felkereste az ügyben érintetteket, mondva, hogy nem csak fogadni, de műteni is tudnánk a gólyát., valamint szállítását is tudnánk vállalni tekintve, hogy önkéntesük, Dóra aznap érkezett volna önkéntesmunkára, édesanyja Rita Paulheim fuvarozásában.

„Felhívtam Cseszlay Zsombort (Önkéntes M.A.), mert nem leltem Rita telefonszámát, utána hívtam Ritát.., mondtam, megy hozzá a gólya, viszik az NP-sek, lesz még egy fuvarozni valója. Menet közben a NP-sek felszedték a gólyát, ami elve abban a kartondobozban volt, amiben odaért Hortobágyra, és már mentek is Ritához, akinek az elérhetőségeit időközben továbbítottam nekik. Gólyát átadták, és Ritáék (Dórával) vitték is Hortobágyra, ahol pár órával később már orvoskézben volt, el lett látva.”

Márton András

 Önkéntesünk tollából:

Július 22-én reggel  épen futni indultam, mikor a lépcsőnkön lefele haladva meghallottam a Class FM reggeli adását, miszerint egy törött lábú gólyát találtak Dunabogdányban. Mire leértem anyukám irodájába ahonnan szólt a rádió, már csörgött a telefonom „Madárkórház”  névjegyzék szerint. Felvettem, de már tudtam, hogy ebből nem lesz reggeli futás. Cseszlai Zsombor, régi jó barátom keresett a vonal túloldalán, ugyanezen gólya érdekében.

A TV2 Tények adásából:

IMG_6564Édesanyámmal el is indultunk,de menet közben kaptunk még egy hívást a Duna-Ipoly nemzeti parktól,  hogy ők el tudják hozni a sebesült madarat  hozzánk, és  így is történt. A gólyát utasításaink szerint egy nagy méretű kartondobozban szállították de mikor megláttam, hogy bal lábán a csüdnél teljesen ki van csavarodva,egyértelművé vált, azonnali beavatkozást igényel. Mivel úgy is a héten szerettem volna visszajönni önkénteskedni a Madárkórházba, gyorsan összepakoltam, és egyből indultunk is.IMG_6457

Mire odaértünk a Doktor úr már felkészült a műtétre. Azonnal levette az ideiglenes kötést lábáról, és megkezdte a műtéti terület sterilizálását. Szerencsére a gólya nem szenvedett nyílt törést,csak az egyik csontjának végéből törött le egy kis darab. Az elmozdult  részt, egy csavarral stabilizálta, valamint ezzel merőlegesen  pár fém pálcával is biztosította. Ezután, lábának műtött részére kapott egy fedőkötést, és antibiotikumot  mellcsontja mellé. A beavatkozás után betettük őt egy kórterembe, ahol a többi felépülőben lévő gólyával lehet. A műtét sikeressége miatt valószínűleg majd újra két lábra fog tudni állni.

Sebők Dóra

A Madárkórház Alapítvány Önkéntese

 

 

Fotógaléria:

 

 

A műtét:

 

 

 

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Hattyúk a jég fogságában

  • Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt je[...]
  • Tájkép csata után

  • Megrázó képsorok láthatók a közösségi média oldalain darvak tömegeinek pusztulásáról. Mint a mohácsi csatatér. Koráb[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Néma tavasz

  • A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pén[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]