Felgyógyult, szabad lett a szárnytörött parlagi sas

 
 
 

IMG_2772Ritka vendég a Madárkórházban

 

A parlagi sas ritka vendég nemcsak a Madárkórházban, hanem Hortobágyon is, ahol inkább rétisassal találkozhatunk. Bár a parlagi sas az Alföld, a füves síkvidék madara, a szikes pusztánál jobban kedveli a művelt mezőgazdasági területekkel tarkított legelőket, hegyaljai területeket, ahol tradicionális tápláléka, az ürge mellett több mezei nyúl is előfordul. Vonuló madár, főleg fiatalon sokat kóborol, így vetődik el néha Hortobágyra is. A mérgezések mellett legnagyobb veszélyt számukra az áramütés és a légvezetéknek ütközés jelenti.

 

 

Február végén Nádudvar határában találtak rá egy tábla közepén erre a parlagi sasra.

Közúttól távol, viszont egy nagyfeszültségű vezeték közelében vergődött, mert nem tudott repülni. Volt oka rá, mert eltörött a szárnya. A megtaláló egy terepjáró zárt platóján hozta be a hortobágyi Madárkórházba a mindkét lábán gyűrűvel jelölt fiatal madarat. Mint a gyűrűk alapján kiderült, a Bükki Nemzeti Parkban, Besenyőtelek körzetében ismert fészekből repült ki, 2016-ban.

 

Amikor hozzánk érkezett, a a madárinfluenzás időszak kellős közepén, más mentőhelyen, állatkertben nem is fogadták volna, ahol nincs karanténozási lehetőség. Ez azért nagyon fontos, hogy ne hurcoljunk be a kórházba a többi madár számára veszélyes, fertőző kórokozót, mely kimutatása esetén a vonatkozó jogszabályok szerint az adott helyrajzi számon és a szomszédos telkeken is minden madarat le kell ölni, ha érintkeztek a beteggel közvetlenül vagy közvetve, ha nem. Mi kezdettől fogva, évek óta fel voltunk rá készülve és december óta minden beérkező beteget egy külön, erre a célra berendezett, és fekete-fehér öltözővel, műtővel, kórtermekkel, külön gondozókkal, külön bejárattal működtetett másik madárkórházban helyeztünk el. Ide került a sas is, ahol levettük a vér- és tamponmintákat, és az elkülönítés ideje alatt ezekből laborvizsgálattal kizártuk a madárinfluenza és baromfipestis kürokozójának jelenlétét. Mivel itt akkor külön röntgen nem volt, dr. Soós István lóspecialista kollégámat kértük meg, hogy digitális mobil röntgen készülékével felvételeket készítsen a sasról. Mint már tapintással is kiderült, a röntgen felvételen is láthattuk, hogy a sas jobb szárnyának az orsócsontja tört, és a törvégek nem távolodtak el lényegesen egymástól, mert a másik ép alkarcsont, nem engedte elmozdulni. Ezért rögzítőkötéssel elég volt ellátni a szárnyat. A sas le volt gyengülve, vérfogyott, kiszáradt volt, ezért infúziót, antibiotikumot, vitaminokat kapott folyamatosan. Két hét elteltével újabb laborvizsgálat után, amikor a véreredményekben nem volt kóros eltérés, és kórokozók jelenlétét is kizártuk, átkerült a karanténból a kórház festett kórtermébe, ahol egy rétisas társágával kívántuk lekötni a figyelmét, mert a társaság sok esetben jót tesz a zárt térbe került vadmadaraknak. De végül a biztonság kedvéért nem hagytuk őket sokáig kettesben. Önállóan táplálkozottIMG_3731, de a rögzítő kötés még egy hónapig rajta volt. Ismételt röntgenvizsgálattal ellenőriztük a csontok összeforrását, és a kötés levétele után átkerült a „túlélő” röpdébe, ahol mér más fajokkal, gólyákkal, ölyvekkel, rétihéjákkal és egy daruval gyakorolhatta a konkurencia harcot  megfelelő helyért, táplálékért, mint a természetben. Itt a villanyoszlopra szállásról való leszoktatás, és a légvezetékek elkerülése céljából villanypásztorral szerelt igazi villanyoszlopokon tanulhatta meg mindezt, hogy szabadon engedés után ne kerüljön hasonló helyzetbe. Először még bizonytalanul, óvatosan használta gyógyult szárnyát, de egy hónap alatt kellően megerősödött. Annyira mehetnékje volt már, hogy nem is lehetett visszatartani, nem is akartuk, mert folyton a röpde hálójába csipmaszkodva lógott. Egy utolsó vizsgálat után a Madárparkban a nagyröpde előtt engedtük szabadon. Széllel szemben, erős és egyenletes szárnycsapásokkal szállt el, majd szélirányba fordulva pár száz méter után termiket keresett és felkörözött, ahogyan egy sasnak kell. Azután magasan elvitette magát a széllel a szabadság felé.
Köszönjük mindenkinek, akik segítettek ebben!
Dr. Déri János
igazgató

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]
  • Rabok legyünk, vagy szabadok?

  • Ha a rab gólyát kérdezzük, akkor rab akar maradni. Mi úgy gondoljuk, hogy nem ő tudja jobban. Mi akarjuk jobban tudni, [...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]
  • Meglepetésvendég a zsezse

  • Téli madáretetők és kora tavaszi erdei séták meglepetésvendége lehet az idei évben hazánkban az aprócska vándormadár, a[...]
  • Elrepült

  • Februárban történt, de így, hogy márciust írunk, valahogy már könnyebb beszélni róla. Arra gondoltam, ezzel kezdem, de [...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]