Elmarad a Karácsony?
Elég sok portálon olvasni a napokban olyan szalagcímeket, hogy „idén elmarad a Karácsony.” Már mitől maradna el? Az nem marad el, csak nem mehet senki máshová… Mint ahogy Húsvétkor sem lehetett/kellett menni sehová. Mégsem maradt el. A Karácsony is megmarad. Sőt, talán most találunk rá igazán a mondanivalójára. „A fényt is a sötétben a legkönnyebb megtalálni.” Ha odafigyelünk, lehet, hogy pont a lényegét kapjuk vissza annak, amit elveszni hiszünk.
Egy kis kitérő történet: Katolikus gimnáziumba jártam. Ott történt egyszer, hogy Karácsony előtt a tanulószobán páran összeverődtünk, és valamilyen – már nem tudom pontosan milyen – témazáró dolgozat december 22.-ei megíratása miatt húztuk egymást egyre feljebb tanulás helyett. Ilyesmi mondatok hangoztak el: „Van szívük a szeretet ünnepe előtt két nappal minket ezzel terhelni? Hogy készüljünk így a Karácsonyra?!!?” Mi nem vettük észre, de ekkor már a teremben volt az igazgató. Szigorú, keménykezű ember volt. – Sajnos pár éve már nincs köztünk. Isten nyugosztalja, mindig emlékezni fogunk rá. – Elkapta a beszélgetést, és igen erőteljes hangon közbeszólt: „Mit prédikáltok itt szeretetről, karácsonyról mi? Nincs itt plusz szeretet! A Karácsony nem a szeretet ünnepe! Honnan veszitek ezt? A Karácsonykor Krisztus, a Teremtő fiának születéséről emlékszünk meg, nem a szeretetről. Szeretni minden nap kell, szeretet minden nap van. Nem kell külön megünnepelni! Régen rossz, ha egyszer szerettek egy évben! Ha jól tudom, ti biológia fakultációsok vagytok… Foglalkozzatok inkább Isten teremtményeivel felszínes demagógiák helyett! Témazárók pedig lesznek nyugodjatok meg!”
Keményen, akkor még illúzió rombolóan hatottak szavai, de sok év után visszaemlékezve rengeteg volt benne az igazság. A „Karácsony” sokkan jobban ott lehet bennünk inkább a hétköznapokban, mint adott dátumokon. Amikor madarat gyógyítunk, vagy csak kinézünk az ablakon a madáretetőre, benne sok kis csipegető teremtményre. Sokkal jobban, mint mikor lázasan kergetjük a bejglit a boltokban, pedig lehet, nem is szeretjük, de az az elvárás, hogy legyen, és átvigyük a rokonoknak, akik szintén nem szeretik. Némi ellenérzéssel, szorongással megköszönik, majd összeszorított foggal megkóstolják, és közben alig várják távozásunkat, hogy „eltehessék végre valahová”. Persze örülnek ilyenkor nekünk, de lehet a hétköznapokban jobban szoktak örülni. Mert akkor nem visszük a bejglit, és spontán módon, őszintén átadhatják magukat a találkozásnak… Elnézést kérek mindenkitől, aki szereti a bejglit, én is szeretem. Egy példa volt, behelyettesíthető bármire a kötelező zoknin át a díszdobozos parfümkészletre, vagy bármire, amire amit egy ilyen látogatáskor kényszeresen hajtunk, mert Karácsony van.
Ez a dátum az, ami minden évben sokakat megőrjít. Ilyenkor a felszínes szokásoknak, a „kötelező köröknek”, giccsekhez való ragaszkodásnak hála elindul egy görcsös rohanás, ami teljességgel elveszi az Ünnep eredeti mikéntjét. Idén, ha a jelen helyzetet megpróbáljuk pozitív gondolkodással kezelni, kaphatunk egy kis esélyt arra, hogy mindezen elgondolkodjunk, és elmélyedjünk egy kicsit magunkban. Rájöjjünk, mi is a legfontosabb számunkra, szeretteink számára, megtervezzük, mivel is „lepjük meg” a hozzánk közel állókat nem (csak) most, hanem az elkövetkező egész évben. És itt ne ajándékokra gondoljunk, hanem hozzáállásra, figyelemre.
A nagy rohanások helyett mi most is, madarakat ápolunk, meg még röpdét is építünk. Ahogy máskor is, valamint minden Karácsonykor. Így a mostani helyzet számunkra nem is olyan idegen. Nekünk minden Karácsony „madaras”. Máskor sincs esély nagy rokonlátogatásokra, mert páciens ilyenkor is érkezik. És általában az állapota sürgősségi beavatkozást igényel. És hát ő is egy teremtmény, őt is el kell látni a Teremtő fiának születése napján, már csak az Ő tisztelete miatt is. A Karácsonyi vacsora várhat, vagy akár el is maradhat. Mit ér az akkor, ha miatta cserben hagyunk egy teremtményt? Ilyenkor az Ünnep még plusz erőt is adhat. Az 5 éves lányom úgy tartja, akárhányszor jót cselekszik, akkor egy csodaszép pillangó száll fel mellőle az égbe a Jóistenhez, hogy elmesélje neki hogy ő milyen jót tett. Szemei ilyenkor ragyognak a boldogságtól. Nos, neki van igaza. Egy Ünnepet sokkal inkább így lehet megélni, jócselekedetekkel, belső boldogsággal.
Kívánunk minden kedves olvasónak áldott, meghitt, bensőséges, rohanásmentes Karácsonyt! Vigyázzunk egymásra, rokonainkra, és ha lehet, idén hanyagoljuk a „bejglit”, had szóljon ez az Ünnep arról, amiről valójában szólt!
Déri Balázs
