A sasok mérgezése folytatódik… – sajnos

 
 
 

Délelőtt újabb sast hoztak hozzánk, a hortobágyi Madárkórházba, mérgezéses tünetekkel. Egy gyönyörű, idős tojó parlagi sasról van szó. Vecs – Detk – Kápolna – Visznek négyzetben találták egy napraforgótáblában, aratás közben. Az aratógép előtt ugrált, felszállni nem tudott. Megjegyezném, a magas napraforgóból egy egészséges sas sem tud felszállni, ő azonban össze is esett, majd hagyta magát megfogni. Ez utóbbi már jót nem jelent… Vizsgálat közben bágyadt volt, erőtlen. Kondíciója vitalitásához képest jó, lába koszos, egyensúlyérzete bizonytalan volt. Csőréből büdös, vegyszer szag áramlott. Leggyakrabban patkánymérgek esetében tapasztaltunk hasonlót. Szállítás során hányt is, mely eredményét, székletével együtt laborvizsgálathoz csomagoltuk.

Kapott atropint és infúziót, illetve szódabikarbónát szondán keresztül. A kezelésre meglepően jól reagált, délutánra szinte már teljesen rendbe is jött. Egyensúlya visszatért, élénk, figyel környezetére, és reagál is az eseményekre. Használj a behelyezett ülőkéjét, és még repdes is. Egyszóval túl van a nehezén. Szeretnénk mielőbb szabadon engedni. Addig azonban még teljesen helyre kell jönnie, és meg kell bizonyosodjunk róla, hogy készen áll az újbóli szabad életre.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Lájkolj a madarakért!

  • Most Rajtad a sor! Egy like-al 7,5 milliót nyerhetsz kedvenc szárnyasaidnak! Nagylelkű felajánlás részesei lehetünk [...]
  • Daruvonulás - 2023

  • A hortobágyi puszta csodával felérő őszi látványossága a Daruvonulás. Október elejétől november közepéig itt pihenn[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Klíma, tó, szemét...

  • 2022 nyara kivételesen száraz volt. Hosszú forró hetek teltek el eső nélkül és a közeli horgásztó vízszintje egyre csak[...]
  • Sasengedés

  • A sas a madármentés csúcsa. Nagy, szép, és ritka. Elengedése kiváltság, különleges, ritka, megtisztelő lehetőség. Nem m[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]