A madárpusztulásról

Olvasónk levele:

Tisztelt doktor úr!

Nagyon kedves kollégája a debreceni állatkórházban ajánlotta, hogy Önt is tájékoztassam a minisztériumnak küldött levelemről. Remélem, hogy bejelentésem segitheti az Önök áldozatos munkáját.

Tisztelettel
K. A.

Tanácsot szeretnék kérni, hogy madárpusztulás ügyben hol lehet bejelentést tenni. Az interneten a nagy terjedelmű ismertetők a nemzeti parkokról, természetvédelmi területekről ilyen adatokat nem tartalmaznak, a ritkán megadott telefonok nem válaszolnak. Gárdonyban a

legutóbbi szúnyogirtást követően feltűnően elhallgattak a madarak. Kertünkben megjelent néhány nagyon legyengült fekete rigó, keresték az ember közellétét. Ma a fényképen látható haldokló példányt találtuk a kertben, kapcsolatot senkivel sem tudtunk létesiteni. Nem szeretnénk, ha a mára teljesen kipusztult fecskéket a különösen kedvelt rigó állomány követné.

Tájékoztatásukat előre köszönöm

K. A.

Állatorvos válaszol:

Tisztelt K. A. Úr!

Köszönöm megkeresését, mint ezzel is foglalkozó, országos hatáskörű, de állami háttér nélkül, önkéntesek munkájával működő madármentő civil szervezet, a Madárkórház Alapítvány képviseletében reagálok levelére. A hivatalos erre a helyi nemzeti park (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) és a zöldhatóság (Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség) kellene, hogy legyen. Éppen tegnap válaszoltam egy pestszentlőrinci hasonló bejelentésre, de akkor az egy egyedi esetnek tűnt, ami a kánikulával is magyarázható, de a szúnyogirtással való kapcsolata szinte kizárt. Így, hogy másutt is hasonló és a feketerigókat érintő probléma merült fel, mindenképen laborvizsgálatot igényel. Tehát az elpusztult rigókat még frissen össze kéne gyűjteni, és minél több példányt hűtőtáskában a budapesti Tábornok utcai (Népstadion metró megállóval szemben) Országos Állategészségügyi Intézetbe (NÉBIH ÉTBI Diagnosztikai Igazgatóság) leadni, ahol ilyenkor is van mintaátvétel. A megrendelő legyen a Madárkórház Alapítvány, melyet majd szerdán átküldök nekik, de a megtalálás helyét, az átadó nevét, címét írják rá a leadáskor kitöltendő lapra, és e-mailben küldjék meg nekem is. Az élő betegeket is hűvös, csendes helyre kéne vinni, és etetésükről, tartásukról gondoskodni. Vizet tálkában, ennivalót giliszta, lisztkukac formájában, ha kell a szájukba tömve lehet biztosítani. Gyógykezelésükre állatorvosi közreműködés szükséges. Ez Gárdony közelében a dinnyési madármentő telepen, a “Madárvártán” is lehetséges, vagy inkább az erre hivatalosan kijelölt Fővárosi Állat-és Növénykert elkülönítőjében.

Pár hete hasonló jelenség volt a Dunakanyarban és Budapest dunaparti részein etetőre járó zöldikékre korlátozódóan, szintén szúnyogirtáshoz kapcsolódva. Akkor Trichomonas és egy retrovírus fertőzöttség gyanúja merült fel, melyet szintén az Országos Állategészségügyi Intézet vizsgált. A permetezőszerre irányuló toxikológiai vizsgálat akkor nem történt. A szúnyorirtó szer piretroid hatóanyagú, mely elvileg a rigókra ártalmatlan, de sose lehet tudni… Ha másért nem, a szúnyog- és más rovarevő madarak táplálékbázisának csökkentése révén kedvezőtlen a madarak számára. A rigók viszont nem kizárólag rovarevők, a zöldikék meg egyáltalán nem. Kéne az ott használt szer pontos neve is!

Levelét és jelen válaszomat másolatban megküldöm a pestszentlőrinci bejelentőnek és a DINPIG részére, és ha hozzájárul, egy e témával foglalkozó a facebook-os listára is. Ez utóbbihoz kérem beleegyező válaszát.

Tisztelettel:

Dr. Déri János

Olvasói válasz:

Kedves Doktor Úr!

Gyors és részletes válasza újabb bizonyitéka annak, hogy áldozatos tevékenységével joggal vivta ki a társadalom jobbik felének nagyrabecsülését. Azért fogalmazok igy, mert az embereknek az állatok irányában mutatott viselkedése nagyban tükrözi embertársaik felé kialakult magatartását és ebben még tekintélyes lemaradásunk észlelhető. A négylábúakkal kapcsolatban még fellelhető némi – a kelleténél sokkal szerényebb – segitőkészség, de a madarak védtelen áldozatai az emberi közönynek, pedig hasznos tevékenységük mellett meghatározó szerepet játszanak környezetünk harmonikusan esztétikus kialakitásában. Csodálatosan jó példákkal találkoztam különböző országokban, amik közül a természetet szivből szerető és védő polgárok szervezetei Angliában és az USA-ban különösen nagy hatást tettek rám. Ereklyeként őrzöm azt a CD-t, amit egy BNV kiállitáson szereztem be Alapitványuktól és a madárhangokat ismertető boritón is az Ön neve szerepel.
Jómagam évtizedek óta az esztendő felét a Velencei tó mellett töltöm és madárkedvelő amatőrként megkülönböztetett aggodalommal kisérem az emberi nemtörődömség sajnálatos következményeit a madár populáció alakulásában. (Parányi kertünkben 27 féle, részben itt fészkelő madarat különböztettem meg, de azonositásuk meglehetős nehézségeket okozott, bár szinvonalas szakkönyvekhez fordultam, viszont az apró részletek időnként megoldhatatlan problémát okoznak a magamfajta járatlannak.) Néhány éve bizonyitottan szúnyogirtás következménye volt egy jelentős madárpusztulás, akkor a kezdeti szemérmetlen tagadás után bebizonyosodott, hogy illegálisan használt szer okozta a tömeges elhullást. Az önkormányzatok jelentős része sajnálatosképpen amatőr ingatlan ügynökségként működik. Ez a jelenség a Velencei tó mentén vészesen csökkentette az élőhelyek számát, egyre több nyaraló, lakóház épül egyenesen a vizre, vitatható épitési engedélyek alapján.  Sukorótól Gárdonyig, Velence községgel az élen,  lassanként összefüggő betonpart alakul ki és csak az ingatlanpiaci válságnak köszönhető, hogy nem sikerült külföldi beruházók martalékául juttatni a tóra telepitett lakótelep megvalósitásának hátborzongató tervét, aminek hatásait (közművesités, közlekedés, légszennyezés) aligha kell különösebben ecsetelni.
Leplezetlen irigységgel szemlélem a máshol még felhőkben rajzó tündéri fecskéket, itt az emberi gonoszság még a vasúti állomáson is leverte fészkeiket, amik pedig azelőtt szinte a vasút természetes tartozékainak számitottak. Az ökológiai egyensúlyt megbonthatják az eddig tájidegennek minősült fajok (hattyú, szarka) megjelenése is. Ami az idei évet illeti, a zöldikék mellett lassanként eltűntek az eddig nagyon gyakori poszáta félék is. A ma elhalálozott kis rigót megőriztem, kérdem véleményét, mivel csak szerdán tudom felvinni az ajánlott intézetbe, ha addig mélyhűtőbe helyezem, használható lesz-e még érdemi vizsgálatra? Egyébként a rövidlátó önkormányzati szemléletre jellemző, hogy a tó természetes, vendégvonzó tulajdonságait nem használják ki a turizmus élénkitésére, pedig a világon nem sok ilyen ornitológiai paradicsom található. A Tisza-tó követendő példa lehetne, ahol védelem mellett pl. ladikos expediciókkal mutatják be és szerettetik meg természeti adottságaikat a jól megválasztott helyi vezetők. Természetesen levelezésünk teljesen nyilvános és boldog leszek, ha példamutató tevékenységét bármi módon támogathatom, népszerűsithetem.

Őszinte tisztelettel

K. A.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Fecskekatasztrófa

  • Szeptember közepén egy hétévente megrendezésre kerülő nemzetközi rétisas konferencián vettem részt, Horvátországban vol[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]