Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Ha valaki azt hallja: seregély, az esetek többségében azonnal egy kártékony, rikácsoló madárra gondol amit tűzzel-vassal kellene irtani. Pedig nagyot téved. Való igaz a seregély elsősorban az őszi vonulása alkalmával komoly pusztításokat képes véghezvinni a szőlőben, illetve kora tavasszal a gyümölcsösben van minimális kártétele, de az egész évi ügyködése bizony több hasznot hajt mint ami kárt okoz. Igaz, ezt a gazdáknak akik csak az okozott kárt látják nehéz lenne megmagyarázni. A mai világban az az élőlény ami a hasznot csökkenti és a kiadásokat növeli az pusztítandó ellenség. Pedig az elfogyasztott gyümölcs a táplálékának mindössze 5-6 százalékát teszi ki. Az összes többi rovar és apró gerinctelenek (hernyók, hangyák és csigák). A rigó több gyümölcsöt eszik mint a seregély (csak persze a rigó ősszel nem vonul több ezer fős csapatokban és nem szállja meg a szőlőt). Megfigyelések alapján csak ott van mérhető kártétele a szőlősökben, ahol a közelben jelentősebb méretű nádas található (a vonuló csapatok ott pihennek meg), illetve az őszi vonulás útjába esik. Régen bezzeg tudták, hogy a károkozása ellenére is meg kell becsülni ezt a madarat.

A seregély (Sturnus vulgaris) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a seregélyfélék (Sturnidae) családjába tartozó faj. Testhossza mintegy 20 cm, fényes, fekete tollazata van, fémes ragyogással, melyet fehér pettyek tarkítanak az év bizonyos szakában. Lábai rózsaszínűek, csőre télen fekete, nyáron sárga színű. A fiatal példányoknak a felnőttekénél barnásabb színezetű a tollazata. Zajos madárfaj, különösen alvóhelyei közelében és más csoportos tevékenységek közben nem túl dallamos, ám változatos dalt hallat, nagyon sok hang utánzására képes, köztük az emberi beszédére is. Rendkívül intelligens.

A seregély zajos madárfaj. Dala dallamos és mechanikus-hangzású zajokból tevődik össze, melyek rituális sorrendben követik egymást. A hím énekel a legtöbbet és énekük akár több mint egy percig is tarthat. Mindegyik ilyen ének négy daltípusból áll össze, melyek meghatározott sorrendben, szünet nélkül követik egymást. Az ének egy halk, finom hangzású fütyüléssel kezdődik, melyet az ének fő része követ számos változatos sorrendben, ami gyakran magába foglal olyan foszlányokat, amelyeket más állatfajoktól vett át, valamint olyanokat is, melyeket gyakran hallott emberi tevékenységek zajából vett át. A szerkezet és azon elemek egyszerű mivolta, melyeket átvett máshonnan sokkal fontosabb, mint a frekvencia, amelyen az ének megvalósul. Minden egyes ének számos alkalommal ismétlődik, mielőtt a madár rátérne egy másik énekre. Ezután a változatos rész után következik számos típusú csettegés, melyet az ének egyre jobban kiteljesedő végső, nagy frekvenciájú záróakkordja követ, melyet számos változatban megismétel a madár. Minden madárnak megvan a maga repertoárja, míg a legtehetségesebb egyedek akár 35 dalt is elő tudnak adni és 14 féle csettegést tudnak produkálni.

Nem akarsz lemaradni további videóinkról? Iratkozz fel youtube-csatornánkra!

A hímek folyamatosan énekelnek a költési időszak kezdetének közeledésével és amint párt találtak maguknak, akkor onnantól kezdve jóval kevesebb előadást tartanak. A tojó jelenlétében a hímek időnként a fészkükhöz szállnak és annak bejáratából énekelnek, azért, hogy így csábítsák közelebb a nőstényt. Minél idősebb egy seregély, annál szélesebb skálán mozog repertoárja. Azon egyedek, amelyek hosszabb ideje udvarolnak, azok jóval hamarabb találnak párt és nagyobb a szaporodási esélyük is. A nőstények jobban kedvelik azokat a hímeket, amelyeknek bonyolultabb éneke van, talán azért, mert ezáltal nagyobb tapasztalatot, vagy idősebb kort feltételeznek. A bonyolultabb énekek előadása a terület védelménél is e madarak hasznára válik és visszatartja a kevésbé tapasztalt példányokat a betolakodástól.

Mintegy tucatnyi alfaja létezik, melyek nyílt élőhelyeken fészkelnek szerte természetes elterjedési területén Európában és Nyugat-Ázsiában. Betelepítették Ausztráliába, Új-Zélandra, Kanadába, az Amerikai Egyesült Államokba, Mexikóba, Peruba, Argentínába, Brazíliába, Chilébe, Uruguayba, a Dél-afrikai Köztársaságba és a Falkland-, valamint a Fidzsi-szigetekre. E madárfaj állandó élőhelye Dél- és Nyugat-Európa és Délnyugat-Ázsia, míg az északkeleti, északi vidékeken élő populáció télen délre és nyugatra vándorol fészkelőhelyén, vagy távolabb, akár az Ibériai-félszigetig, vagy Észak-Afrikáig is eljut. Rendetlen fészkét természetes, vagy mesterséges üregekbe készíti, ahol a tojó négy-öt fényes halványkék tojást rak le. Ezután két héttel kikelnek a fiókák, melyek további három hétig maradnak a fészekben. Általában egy vagy két fészekaljat nevelnek fel évente. E madárfaj mindenevő: gerinctelen állatfajok széles skáláját fogyasztja, valamint magvakkal és gyümölcsökkel is táplálkozik. Számos ragadozó emlős és ragadozó madár vadászik a seregélyekre, valamint testén kívül és belül is több élősködő megtalálható.

Jellemzően nagy csapatokba verődik, gerinctelen állatok nagyfokú irtásával képes segíteni a gazdákat, ugyanakkor maga is kártevő lehet a földeken, mivel megdézsmálja a gyümölcsösöket és a gabonaféléket.

Hazánkban rendszeres fészkelő. Februártól novemberig tartozkódik itt, néha áttelel.Hossza 21,5 centiméter, szárnyai fesztávolsága 13 centiméter, tömege 74-90 gramm. A fülfedő tollak zöldek, a szeme barna, a csőre aranysárga, a lába vörösesbarna színű. Tavasszal a hím nászruhája fekete, zöldes és bíboros ércfényű színnel. (Lásd borítókép!)

Fészekalja általában 5-7 tojásból áll, melyen 12-13 napig kotlik. A fiókák jellegzetes vérszívója a Carnus hemapterus nevű ektoparazita légy.

A költési időszak tavasszal és nyáron van. A párzást követően a tojó naponta egy-egy tojást tojik néhány napon keresztül. Ha ez alatt az időszak alatt elvész egy tojás, akkor a tojó tojik helyette egy másikat. Általában négy, vagy öt tojásból áll egy fészekalj. A tojások tojásdad alakúak és halványkék színűek, alkalmanként fehérek és általában fényes felületűek.

A tojások színe feltehetően ahhoz alkalmazkodott, hogy rosszabb fényviszonyok között nehezebben lehessen azokat észrevenni. A tojások mérete 26,5–34,5 mm hosszú és 20,0–22,5 mm széles a legnagyobb átmérőnél mérve. A tojások keltetése tizenhárom napot vesz igénybe és a legutoljára lerakott tojásból mintegy 24 órával később kel ki a fióka, mint a legelsőből. A kotlásból mindkét szülő kiveszi a részét, de a tojó több időt tölt el a tojásokat melengetve, mint a hím és a hímek éjszakára a közös alvófákra visszarepülnek, ezért éjjelente kizárólag a nőstény kotlik a tojásokon. A fiókák csupaszon és vakon kelnek ki. Hét nap alatt enyhén pelyhessé válnak, amely a kilencedik napon válik láthatóvá. A szülők megtisztítjak a fészket az ürüléktől. Ezt azért teszik, mert az ürülék benedvesítené a fiókák pelyheit és kihűléssel fenyegetné a kicsinyeket, csökkentve túlélési esélyeiket. Mikortól a fiókák már képesek szabályozni valamelyest testhőmérsékletüket, mintegy hat nappal a kikelést követően, a szülők abbahagyják a tisztogatást. A fiókák három hétig maradnak a fészekben, ahol mindkét szülő eteti őket. A szárnyaikat próbálgató fiatalokat, melyek még nem képesek repülni, további két hétig táplálják szüleik. Egy pár akár három fészekaljat is felnevelhet egyetlen költési szezon leforgása alatt, miközben ugyanazt a fészket használják fel ismételten, amit újra és újra kibélelnek minden újabb fészekalj számára. Általában két fészekaljat nevelnek fel évente, ám a 48. szélességi körtől északra csak egyetlen fészekaljat nevelnek fel. Két hónapon belül a fiókák megtollasodnak és elérik első alap tollazatukat. Felnőtt tollazatukat a következő egy év során nyerik el. Akárcsak a verébfélék közé tartozó többi madárfaj esetében, a seregélyek is tisztán tartják a fészkeiket és eltávolítják a fészekből a fiókák úgy nevezett fekáliás zsákját is.

Hallgassa meg következő heti madárdalunkat is! Megjelenése: mához egy hétre!

Ha tettszett, ossza meg másokkal is!