A bajban érkezett segítség

 
 
 

Mint ahogy télen, most is a bajban mutatkozik meg, hogy mindig van kire számítani.

Decemberben a rekord mennyiségű, átteleltetés céljából befogadott gólya elhelyezését kellett megoldani. Páratlan, közösségi összefogásnak köszönhetően ez sikerült is. Épp karácsonyra a „semmiből lett” egy új röpde.

A tárolóröpde vasvázának anyagát, egy 50 m-es fóliasátor vázát a Rózsa Péter balmazújvárosi biogazdálkodó Virágoskút Kft-je adományozta, további anyagot a balmazújvárosi Szendi Vasudvar bocsátott folyamatosan az építkezés során rendelkezésre, Tar Lajos balmazújvárosi és Barna István tiszaörvényi hegesztők mellett Takács Levente hajdúböszörményi hegesztő és Kárpáti Zoltán várpalotai és debreceni segítőink markológéppel dolgoztak. Ahogy híre ment az építkezésnek a csapathoz csatlakozott további 30 önkéntes az ország minden szegletéből.

A hétvégén azonban újabb nehézségek értek minket. Miközben rekordszámú beteg érkezett kórházunkba szombaton, szám szerint 96, egy vihar is lecsapott Hortobágyra. Szürkegémünk kifutóját a szél 30cm-el odébb tette, új gólyaröpdénk hálóját pedig szinte teljesen leszakította. Átmeneti megoldásként valamennyire megfoltoztuk, de a hosszú távú megoldást csak a háló cseréje jelentheti.

Véletlenek vagy vannak, vagy nincsenek, minden esetre a sors úgy ítélte, hogy épp időben küld egy segítő kezet:

Nemrégiben keresett fel minket a Samsung képviselete, valamint Daubner Anna divattervező, hogy egy közös akció keretében segítenék az alapítvány munkáját. A Samsung 1.000.000 forintot ajánlott fel kórházunknak, Daubner Anna pedig legújabb kollekciójából befolyó bevétel egy részét. Épp időben, hisz épp most kell számolnunk nemvárt kiadással. A támogatásukkal röpdénket az eddiginél sokkal jobb minőségű, erősebb, tartósabb hálóval láthatjuk el. Ez úton is hálásan köszönjük gólyáink nevében.

Anna kollekciója már koncepcióját tekintve is az állatok, köztük a madarak védelmére kívánja felhívni a figyelmet. A könnyed, nyárias öltözeteken a művész rajzai lesznek láthatók olyan védett fajokról, mint a vidra, a zöld acsa vagy éppen az apácalúd. Az alkotó célja, hogy a különleges motívumokkal felhívja a figyelmet az ökológiai sokszínűség és a Magyarországon előforduló természeti értékek védelmére. A hazai fajok védelméhez a ruhák megvásárlásával a divatrajongók is hozzájárulhatnak, a kollekciót megálmodó márkák pedig a Madárkórház Alapítvány támogatásával segítik a jó ügyet.

A kollekció darabjairól a Glamour oldalán olvashattok többet.

Az Anna Daubner és a Samsung közös ruhakollekciót készített, a divattervező a Galaxy S21 Ultra 5G okostelefonon tervezte meg a ruhadarabokat, amelyeket a hazai védett állatfajok és a magyar fauna megóvása inspirált. A Magyarországon előforduló természeti értékek védelméhez a ruhák megvásárlásával a divatrajongók is hozzájárulhatnak.

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Hattyúk a jég fogságában

  • Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt je[...]
  • Tájkép csata után

  • Megrázó képsorok láthatók a közösségi média oldalain darvak tömegeinek pusztulásáról. Mint a mohácsi csatatér. Koráb[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Néma tavasz

  • A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pén[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]