Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Igen, sajnos most van a szezonja ennek is. Minden évben hírt kell adjunk a szándékos mérgezésekről, mert sajnos nem szoknak le róla az emberek. Rossz hírek ezek, de ha nem tesszük közzé, ha nem szerepel a médiában is, ha nem botránkoznak meg rajta a jóérzésű emberek, és nem emelnek szót, ha látják, ha tudják, ha hagyják, akkor soha nem lesz vége. Mert a rendőrségi nyomozás, és az igazságszolgáltatás e nélkül itt is ugyan olyan eredménytelen, mint a lelőtt madarak esetében.

Egy előző cikkünkben egy mérgezett rétisas életéért való küzdelemnek már-már kedvező kimenetelű helyzetképét mutattuk be, de sajnos rosszul végződött. A sas hányását nem tudtuk megállítani, és az idegméreg hatása visszafordíthatatlanul mélyítette el a folyamatos görcsös állapotot, mely minden kezelésnek ellenállt. Három évtized állatorvosi és madármentési, kórházi tapasztalat során napi szinten több intenzív ellátást igénylő, balesetes és mérgezéses betegek életéért harcolva, sajnos túl sok beteg elvesztésén edződött lélekkel is mélyen megrendített az éjszakába nyúló küzdelem ellenére, irtózatos szenvedések között vergődő és fájdalmasan kiáltozó sas halála. Sajnos több mérgezett madarat és köztük sasokat is veszítettünk el, de ilyet még nem láttam.

Ezt kellett volna látnia a mérgezőknek… Valószínűleg bele sem gondolnak, hogy az általuk kártékonynak ítélt róka, kutya, vagy varjú részére kihelyezett méreg nemcsak a célállatokat, hanem mindent visz és a sast is megöli, de így… Ha a sasba eljut a méreg a táplálékláncon át, az emberbe is ugyanúgy eljuthat. Volt rá példa, ezzel kapcsolatos előadásaimon fel szoktam olvasni egy humán esetismertetést három végstádiumú karbofurán mérgezett ember hasonló tüneteiről. Ha tudták volna, lehet, hogy nem csinálják? Ha tudták, ha nem, nincs mentség erre, börtönt érdemelnek.

Pár napja került be egy ugyan ilyen tüneteket mutató egerészölyv. Először enyhébb görcsökkel csak az ujjait szorította, és a pupilla pulzáló mozgása utalt karbofurán mérgezésre. Az ilyenkor hatékony Atropin injekció szinte percek alatt visszafordítja a folyamatot, és a sok évtizedes tapasztalat szerint pár nap kezelés után akár el is engedhető a beteg. Nem úgy történt. Az ellenszer adagjának növelése, és semmilyen más gyógyszeres kezelés sem akadályozta meg az egész testre kiterjedő görcsös állapotot, fejét hátra hajtva, farkát meredeken felcsapva, harmonika szerű szárnytartással vergődött rohamokban, minden kezelés ellenére, amíg el nem csendesedett. Pontosan úgy, mint a sasnál.

Azonnal hívtam a helyi természetvédelmi őrt, valamint az MME és a HNP mérgezéses esetekkel foglalkozó szakembereit az eljárásrend szerint, és kimentünk a megtalálás helyszínére. Mert ahol egy van, ott több is van. A méreg nem válogat. De sem a természetvédelmi őr, sem mi nem találtunk semmit. A járhatatlan, bokros-nádas-erdős, teljesen fedett ártéri területen drónnal sem lehetett volna többet látni. Erre való a méreg kereső kutya, mely másnap a helyszínen további két ölyvet talált, és még folytatják a keresést.

A méreg valami új, Atropin reizisztens karbofurán kombináció lehet, melyet vizsgál már a labor. Ha kimutatják a mérget, meglesz a terápiás protokoll is, de mérgezők mindig egy lépéssel előttünk járnak..
Lapzártakor hívott Lehoczky Krisztián a Mályi Természetvédelmi Egyesület elnöke, hogy Miskolcon több vetési varjú tetemet találtak rövid időn belül egymás közelében, mely mérgezésre utal. A rendőrség már helyszínel. Kérdezte, hogy mit tegyen a három még élő, súlyos állapotban lévő mérgezettel? A telefonos diagnózis mindig bizonytalan, de az elmondott tünetek alapján, görcsök, és idegrendszeri tünetek hiányában a szerves foszforsavészter és karbamát tartalmú rovarirtószer mérgezés nem tűnt valószínűnek. A zöldes habos hányás a metaldehid hatóanyagú csigaméreg mérgezést nem zárja ki, de arra inkább narancssárga elszíneződés utal. Széntabletta, infúzió és vitamin, amit ilyenkor ajánlani lehet, mint később kiderült, ez is elég volt, mert meg is maradt mindhárom beteg.

Hogy kinek árthattak már megint a vetési varjak, melyekre mos rájár a rúd, azt az előző, légpuskás cikkben leírtam. Hogy mit lehet tenni ellene, azt is, ugyan ezt, minta mérgezésnél.

A zavarónak, kártékonynak ítélt, vagy gondolt, vagy valamiért valakinek nem szimpatikus állatok riasztása, bizonyos helyektől való indokolt távoltartása nem önbíráskodással, hanem a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakembereinek segítségével legálisan is megoldható. Így pl. városokban a nem kívánatos helyekre fészkelő varjú kolónia a fészkelési időn kívül engedéllyel visszavágott koronájú fákra már nem fészkel, és alternatív fészkelőhely kialakításával elköltöztethető. Ugyanúgy, ahogy az ablakpárkányban, redőnytokban lévő denevérek is, a téli álom idején és a szaporodási időszakon kívül szintén engedéllyel telepíthetők át a közelben elhelyezett denevérodúba, a fecskefészket is ha épület felújítás miatt szükséges, a szaporodási időszakon kívül, előzetes természetvédelmi hatósági engedéllyel lehet leverni és műfészekkel pótolni vagy eredeti helyén vagy ahhoz közel műfészek tartó állványokon.

Egyedül a gólyával nem lehet semmit sem csinálni, az ott fészkel, ahol akar. Ha átteszik a fészkét, visszaépíti. De nem is kell, mert a kocsival arrébb lehet parkolni, hogy ne piszkítsa össze, a kelepelését pedig fel kéne venni a hungarikumok közé, mert lassan más országokban alig hallható. .
A galambok nem védettek, de az állatvédelmi törvény rájuk is vonatkozik. Ahol városokban az épületeket, tereket, üzletek bejáratát ürülékükkel szennyezik, távoltartásuk, gyérítésük szintén nem mérgezéssel, sem légpuskás lövöldözéssel, vagy sebeket ejtő szögek elhelyezésével, hanem padlásokra való beszoktatás után kíméletes befogással és több száz km-re való áttelepítéssel oldható meg, mely külön szakterület. Ebben magunk is járatosak vagyunk.

A tenyésztett sportgalambok védelme a ragadozóktól szintén nem a méreg és a puska, hanem a galambok zártan tartása, és irányított röptetése, melyre szintén van protokoll. Ebben is van járatos szakemberünk, aki szívesen meggyőzi erről a megátalkodott galambászokat. Mind a galambászok, mind a vadászok szerint túlszaporodott, a természetvédők szerint a terület eltartó képességének megfelelő számú ragadozók számának szabályozása élvefogó csapdázással lehetséges. De a csapdázásnak is vannak veszélyei. Erről szól a következő cikkünk.

Dr. Déri János