Fiatal vízityúk

Szabadon engedtük fiatal vízityúkunkat. Legyengült állapotban érkezett hozzánk Elepről még júliusban. Mára megerősödött, felkészült a hosszú útra. Társai szép számmal gyülekeznek Hortobágyon, a Kilenclyukú híd lábánál.

IMGA0036A vízityúk hazánk gyakori fészkelő madara, egyben természetvédelmi oltalmat is élvez. A guvatfélék családjába tartozik, mely az egyik legidősebb madárcsalád, kialakulásuk nemsokkal a dinoszauruszok után történt.IMGA0035 Nevéhez hűen kötődik a vizes élőhelyekhez, a mocsári növényzetben tölti ideje legnagyobb részét, fészket is itt épít. Vonuló madár, októberben költözik el hazánkból. Igen rossz repülő, ritkán látni a levegőben, délre költözése során leginkább éjszaka repül, ezzel elkerülve, hogy a különböző ragadozómadarak könnyű prédájává váljon. Költéshez április környékén lát, majd megfelelő időjárás esetén még további 1-2 alkalommal az év során. Fészkét igen jól megépíti, különböző növényi részekből hordja össze, jellemzően gyékénylevélből. Fészekalja akár 10 tojás fölötti is lehet. Jellemzően igen szoros családi kötelék alakul ki a fiókát és szüleik között, mely jóval tovább tart az önállósodásnál. Augusztusra az adott élőhely vízityúkállománya laza csoportokban táplálkozik a többnyire a nyílt víz és a parti növényzet határán. Élelmük javát különböző vízirovarok alkotják, alkalmanként kisebb kétéltűeket, halakat és növényi részeket is fogyasztanak.

IMGA0037Nyár végén jellemzően a fiatal, tudatlan, gyenge röpképességgel és táplálékkereső képességgel rendelkező vízityúkokból rendszeresen kerülnek be a Madárkórházba. Huzamosabb életben tartásukhoz szükséges a megfelelő, stilizált vízközeli környezet kialakítása, valamint a megszokott táplálékuknak a biztosítása. Szeptember végéig sikeresen el lehet engedni a már meggyógyult, jó kondícióval rendelkező madarakat, mivel elég idejük van visszailleszkedni a vonulásra készülődő fajtársaik közé. Kizárólag vizközelben nyerjék vissza szabadságukat, lehetőleg olyan területen, ahol megtalálható a vízityúk, lévén igen rossz repülők, kis valószínűséggel tudnának egymásra találni, esetleg megkeresni egy mocsarat, tavat, vagy csatornát.

Kiss Balázs

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Vörösnyakú lúd

  • Mikulásmadarat hozott a Mikulás. El is engedte a Madárpark vizén. Pár perc után elrepült. A vörösnyakú lúd (Branta r[...]
  • A Karacsun vándora

  • Nem Karácsonykor, és nem kerecsent, hanem Mikuláskor és vándorsólymot röptettünk. A két nemes ragadozó hasonlóan előkel[...]
  • Csúcsszezon csúcsán

  • Amit ezen a címen minden évben leírtunk, most is szó szerint igaz: Csak akkor írogatok, ha nagyon kell. Mert nem érü[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • A madarak viselkedése az etetőn

  • A címet olvasva megkérdezhetnék: - Miért, tényleg viselkednek? Igen, de legalábbis különböző magatartásúak. A madáretet[...]
  • Tél a Madárkórházban

  • Minden évben esett azért hó, de 10 éve tényleg nem volt ennyi. A madarak, ha kapnak enni, inni, jól bírják, a gólyák is[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]