Vetési varjúfióka

Tisztelt Dr. Déri János!
Tavaly írtam Önnek Londonból, egy törött lábú galamb esetében, akit sikeresen meggyogyitottunk az Ön tanácsai alapján, és szépen el tudott repülni pár hét után.Most ismét a segítségét kérném.

A kollégáim a raktárban találtak a raklapok alatt egy kiscinkét. Már tollas, és picit tud repülni is, nem szeretném ha bármi baja esne,  felnevelném, hogy sikeresen elrepülhessen ő is.

Gyerek korom óta nevelgetek madarakat, nekem és szerencsére a páromnak sem esik nehezére, de cinkével még nem volt dolgom.
Előre is köszönöm a segítségét!

További szép napot!

Tisztelettel
 M. I. E
Állatorvos válasza:
Kedves E.!
A cinege rovarevő, amit megfelelő mennyiségben nehéz biztosítani, de legjobban lisztkukaccal, vagy ha nincs, hússal helyettesítheti. Ez lehet nedves macskakonzerv, vagy nyers, só és fűszer nélküli csirkehús. Ebből ollóval kukacnyi darabaokat kell levágni, akkorát, ami a sájában elfér. Ezt vízbe mártva és porrá tört tojáshéjba panírozva csipesszel lehet a szájába adni. Annyit, amennyi elfogad, amíg tátja a száját, vagy ki nem rázza a csőréből. Kalitkában tarthatja, de naponta több órát hagyja szabadon repülni egy zárt helyiségben. A kalitkát nappalra ki lehet akasztani egy fára a kertben, úgy, hogy macska ne érje el. Legyen benne étel és ivóvíz. A vad cinegék, valószínűleg odaszállnak a kalitkára és kommunikálnak vele. Ha etetik és magától is eszik és zárt térben jól repül, ki lehet nyitni a kalitka ajtaját, de maradjon nyitva és legyen benn táplálék, hogy visszamehessen, ha akar. Éjszakára be kell vinni a kalitkával együtt. Pár nap után elvadul.
Üdvözlettel:
Dr. Déri János
Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Gólya élet

  • Tavaly ilyenkor megírtam, hogy mi a tennivaló a fészkelni nem tudó gólyákkal. A Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai írá[...]
  • A fekete gólya körei

  • A 2000-ben végzett felmérések alapján a fekete gólya (Ciconia nigra) magyarországi állománya az elmúlt évtizedben emelk[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Gólya élet

  • Tavaly ilyenkor megírtam, hogy mi a tennivaló a fészkelni nem tudó gólyákkal. A Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai írá[...]
  • A fekete gólya körei

  • A 2000-ben végzett felmérések alapján a fekete gólya (Ciconia nigra) magyarországi állománya az elmúlt évtizedben emelk[...]
  • Ritka, mint a fekete gólya

  • A fehér gólyát szinte minden magyar ember ismeri a mesékből és az életből is, hiszen a lakott területek madara. Nem[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]