Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Azt nem tudom, mennyire elterjedt az adventi koszorú készítése Magyarországon, (186 esztendeje készítették el az elsőt, amit legalábbis az adventi koszorú elődjének tekinthetünk), de talán ez egy olyan – viszonylag modern kori – hagyomány, ami sok családban él. Nálunk is készítünk minden évben, olykor többet is, ajándékba, és mivel a kisebb gyerekek számára ez olyan, mint egy kézműves foglalkozás, ki-ki szereti a maga ízlése szerint formálni. Ennek szellemében az idei koszorúnk nagyon kevés díszt kapott, az alkotója, a nagyobbik gyermek ugyanis egy rénszarvast szeretett volna megjeleníteni. 10 éves, és az eszével tudja már, hogy sem a Mikulás, sem a Jézuska nem olyan, mint amilyennek korábban gondolta, de a mesék és a varázslat annyira hozzátartozik még ebben a korban a gyermeki lélekhez, hogy a Mikulás rénszarvasa a fénylő piros orrával része kell, hogy legyen a gondolatainknak. A koszorúról eszembe jutott J. K. Rowling Karácsonyi malacából a gurigaangyal, ami WC-papír gurigából készült, és évekig díszítette a történetben a karácsonyfát. Az én koszorúm olyan unalmasan ízlésesen szokványos koszorú lett volna, amiben a színharmónia és a mértékletesség a meghatározó, de amióta anya vagyok, a gyerekek pedig öntudatra ébredtek, gyakran lemondok erről a luxusról. Szóval gyertyát gyújtottunk a rénszarvason, amiről a kisebbiknek rögtön egy tudományos videó készítése jutott eszébe. Az égés folyamata nagyon izgatja, így hát azt is készítettünk, természetesen mikroszkóppal is bemutatva, milyen a gyufásdoboz dörzsfelülete és a gyufafej, mert hát ugye tudományosan is meg kell mutatni. Azt viszont nem állhattam meg, hogy ha már egy kicsit merengek, na jó, bambulok a gyertyafénynél, ne próbáljam meg őket is erre rávenni, mert hát mégiscsak az egyik legnagyobb ünnepünk közeleg. Ilyenkor elő kell, hogy kerüljenek az adventi, karácsonyi szokások, köztük az is, hogy ilyenkor az ember hogyan szokott egy kicsit magával is számot vetni. Például úgy, hogy végigpörgeti magában, megvalósultak-e azok a tervei, amiket egy évvel korábban elképzelt, hova jutott. Addig, amíg az embergyermeknek nem alakul ki az idő fogalma, ez egy nagyon nehéz kérdés. Sőt. Értelmezhetetlen. Aztán életkoronként nagyon sokat változik, hogyan is állunk az idő tényezőjéhez. Nagy átlagban azért felnőtt korunkban eljutunk valahogy idáig, hogy év vége felé, amikor – annak ellenére, hogy a természetben lelassul az idő, az ember benne mégis mindig rohan, – összegezni próbálunk, méricskélni, statisztikát készíteni. Visszaemlékezni, jó döntéseket hoztunk-e. Ha nem, és azt hisszük, nem volt más választásunk, akkor ez valóban így volt-e. A madármentésnek abban a fázisában, amelyikben mi találkozunk a madarakkal, a kórházban, ez egy viszonylag egyszerű történet. Megetettük-e a madarakat, kicseréltük-e a vizüket, megkapták-e azt az orvosi kezelést, amire szükségük volt? A morális kérdések mindig egy korábbi fázisban súlyosabbak, olyankor, amikor önök találkoznak velük. Amikor észrevettem, hogy egy madár megsérült, segítettem-e neki? Amikor megterveztem a teraszomra az üvegezést, belegondoltam-e, hogy biztonságos legyen ez a madaraknak? És ehhez hasonlók. A tapasztalatunk az, hogy bármennyire is elfajzottnak tűnik a világ, bármennyire is lelketlennek, nagyon sokszor bebizonyosodik, hogy nem az. És ezt éppen önök, a mi olvasóink és támogatóink bizonyítják be. Mert az előbb leírt kérdéseket önök nagy valószínűséggel felteszik maguknak, és igennel válaszolnak rá. Kiderül ez abból, hogy behozzák a sérült madarakat, akkor is, ha az önök kertjében kapta el egy macska, és akkor is, ha séta közben találtak rá. Abból, hogy évek óta mellettünk állnak, ellátogatnak hozzánk, madarakat mentenek, támogatóinkká váltak, részünkre juttatják el az adójuk 1%-át a munkánk segítésére, és ezzel részesei annak a nagy mentőhálózatnak, amely mára szinte az egész ország területét lefedi. Nem tudjuk, lesz-e hozadéka, de reméljük. Nézem az asztalon a rénszarvast, az egyik gyertya már rövidebb. Közben az ablakban zajonganak a verebek az etetőn. Nálunk sok van. A gyerekek iskolában, én a számítógépnél. Írom a szerkesztői jegyzetem, ahogy nagyjából 20 éve kisebb kihagyásokkal majdnem minden hónapban. Kollégáim etetnek, itatnak, takarítanak. Mint minden nap. Önök? Önök is készítik a számvetést? Ne felejtsenek el tőlünk beleírni a lajstromba egy nagy köszönetet! Boldog Karácsonyt!

Veres Hajnalka