2020 madara: az erdei fülesbagoly

 
 
 

Leggyakoribb hazai bagolyfajunk. Közepes méretű, tollfülei hosszúak. A múlt század első felében a varjak vadászata során sok fészekaljat kilőttek, mivel gyakran foglalja el az elhagyott varjúfészkeket költésre. A telet sokszor a településekre húzódva, általában örökzöldeken vészelik át. Egy-egy fenyőn nem ritkán több tucat egyed is nappalozik, majd sötétedéskor vadászatra indulnak. Gyakran ütik el éjjel az autók. Hazai állománya stabil, de a varjútelepek növelésével növelhető az erdei fülesbagoly állomány is. Előszeretettel foglalják el költőhelyül a varjak fészkeit. Szarkák, vetési és dolmányos varjak fészkeit költ, de ragadozó madarak gallyfészkében is előfordul, hogy megtelepszik, kivételesen pedig a talajon is költhet. Hazánkban általánosan elterjedt, de a magasan fekvő, zárt erdőket elkerüli. Évente egyszer költ, viszonylag korán, már márciusban teljes a fészekalja. Egy átlagos fészekalj 5-6 tojásból áll. A hím csak a táplálékszerzésben segíti a tojót a költésben.

A fiókák még jóval röpképességük előtt elhagyják a fészket, és a közeli fákon üldögélnek. Ebben az időszakban a fiókákra számos ragadozó jelent veszélyt (róka, nyest, héja és egerészölyv). A Madárkórházba is ebből a bagolyból kerül be legtöbb. Általában télen legyengülve, elütve, de sok fióka is kézre kerül amik közül szinte mindet szabadon tudjuk engedni.

Konyhás István

Támogatásával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!
Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Rendelkező Nyilatkozat a személyi jövedelemadó 1+1%-áról:

rendelkező nyilatkozat 1+1%-ról

Bankszámlaszám: HU50 59900029-10001868-00000000, Takarékbank

Támogasd erőfeszítéseinket online, bankkártya segítségével!

Friss híreink

  • Hattyúk a jég fogságában

  • Hosszú, hideg hétvégén vagyunk túl. A tartós hideg hatására állóvizeink felszíne javarészt befagyott, újabb veszélyt je[...]
  • Tájkép csata után

  • Megrázó képsorok láthatók a közösségi média oldalain darvak tömegeinek pusztulásáról. Mint a mohácsi csatatér. Koráb[...]

A Pusztadoktor Magazinból

  • Néma tavasz

  • A téli madáretetés egy olyan tevékenység, amit akkor is szívesen végeznek nagyon sokan, ha jól meg kell gondolni, a pén[...]

Betegeink

  • Egy jelkép új élete

  • Az emberi tevékenységek következtében nagyon sok madár sérül vagy betegszik meg. Baleset, orvvadászat, mérgezés: mind-m[...]
  • Pajzsos cankó a műtőasztalon

  • Az elepi halastavak környékén került kézre ez a törékeny, csodálatos partfutó madár. Jobb szárnya szilánkosan tört. Műt[...]