Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány

Vadászok a múltkor lelőttek egy jeladós fokozottan védett keselyűt. A legritkábbat, a barátkeselyűt, melyet Bulgáriában jeladóval láttak el, mely hazánkba csak száz évente párszor téved. Tévedett. Itt lőtték le Szabolcsban, a jeladót a Tiszába dobták. Most meg lelőtték Borsodban a svájci jeladós farkast, szintén fokozottan védett volt, egész Európa figyelte, a jeladót a Hernádba dobták. A vadász szabolcsi. Az ilyenből egy is sok, kettő túl sok. Mindkettő jeladós volt, ezért derült ki. Hány lehetett, ami nem jeladós? Ilyenek a vadászok? Vagy csak a szabolcsiak? Vagy csak az a kettő? Az európai közvélemény szerint a magyar vadászok ilyenek. Szerintem nem. De vannak köztük ilyenek, mások is, sajnos. Azért mondom ezt, mert minden évben kerül be a hortobágyi Madárkórházba sörétezett védett ölyv, rétihéja, vetési varjú, olykor fokozottan védett madár is, konkrétan kerecsensólyom, parlagi sas, nagykócsag, fehér gólya is. Ezt nem lehet megmagyarázni. Ott van a sörét a röntgenen, és benne a madárban, a törött szárny mellett. Nem pattan meg az egész sörétraj, nem kap gellert, nem repül bele a lövésbe egy sas, vagy gólya, ha másra céloztak, mert erre szoktak hivatkozni. A lövés leadása előtt ugye meg kell győződni róla, hogy mire lőnek, és a háttérben nem veszélyeztetnek-e valamit. A gólyát és a sast nem lehet összetéveszteni semmilyen más vadászható vadfajjal. A csapdával kettévágott parlagi sas, levágott lábú túzok, lábtörött rétihéják, egerészölyvek, melyeket olyan csapdával együtt hoznak be, amit földben ásva, madarak elől rejtve szabadna csak használni. És ott vannak a mérgezések vadászterületen. Dolmányos varjak, rókák mellett védett vetési varjak, sirályok, rétihéják, ölyvek, sasok. Százszámra, ezerszámra, évtizedeken keresztül. Karbofuránnal mérgezve, melyet 2008 óta nem szabad használni, mégis van. Nem pocokirtó, nem patkányméreg, nem véletlen, nem hanyagság, csalétekbe rejtve, a hullák sokszor eldugva. Ezt sem a vadászok csinálták. Valaki más. Persze.

És amikor vannak olyan vadászok, akik megsajnálják a magatehetetlen sakálkölyköket, melyeket kotorékozás közben találnak, és azok elpusztítása helyett nekünk adják, hogy neveljük fel, de úgy, hogy soha ne kerüljenek vissza a természetbe, ott ne okozzanak kárt, de vadasparkban viszonylag természetes életet élhessenek, akkor beléjük áll az egész vadásztársadalom, és belénk, hogy 10 kicsi sakál megmentésével nemcsak hülyék vagyunk, hanem vadgazdálkodási kártételre buzdítjuk a követőinket az űbercuki sakálkölykök 1 %-ot is hirdető megosztásaival. Ők is a vadászok. (Az egykoron jeles szaklap bulvár természetű írása a témáról ITT olvasható.)

Amikor a jóérzésű, felelősen gondolkodó társaik igyekeznek helyrebillenteni a renomét, a többiek rátesznek még egy lapáttal. De azok is vadászok, akik védelmükre kelnek, mert megértik, hogy a vadászati hatóság által előírt szőrmés kártevő gyérítést nemcsak azok megölésével, hanem a területről való kiemelésével is teljesíteni lehet úgy, hogy a vadasparkok, állatkertek egyébként hiánypótló igényét ilyen módon ki lehessen elégíteni. Mert nehéz tenyészteni, életben tartani, és a faj bemutatáshoz, viselkedésének jobb megismeréséhez, tudományos vizsgálatokhoz szükség van vadasparki egyedekre. Többek között azért, mert a rókák veszettség elleni csalétekben bevált vakcinázása a dogma szerint a sakálnál nem működik, mert nem rágja meg, hanem egészben nyeli le a csalétket, és a kapszulában lévő vakcina nem érvényesül. Például ennek vizsgálatára is lehetőség nyílik a 10 sakálkölyök életben tartásával.

A kölykök tényleg űbercukik. Pár naposan érkeztek, már egy hete itt vannak, de még nem nyílt ki a szemük. Nem maradnak a nyakunkon, és nem kerülnek vissza a természetbe, mert egy órán belül mindegyik elkelt. Három már Ausztriában van egy vadasparkban, kettő a hortobágyi Vadasparkban, ötöt még mi etetünk. Éjjel-nappal 3-4 óránként. Esznek és alszanak. Kecsketejet és prémium kutyatápszert (Royal Canin tejpótlót). Ha éhesek, nyifognak. Cumiból kapják a tejet, testmelegen. Ha jóllaktak, meg kell őket pisiltetni és kakiltatni a fenekük törölgetésével, mint a nyuszikat és őzikéket. Dolgozóink estére hazaviszik, és velük alszanak. Mielőtt kinyílik a szemük, fontos, hogy oda kerüljenek, aki majd tartja őket, így szelídebbek lesznek, és jobban kötődnek az emberhez, így jobban elviselik a vadasparki körülményeket, de nem lesznek soha kutyák. Amíg itt vannak, látványetetésük nyilvános és érdekes színfoltja a Madárpark életének. Legyen részük benne! (És az 1%-ról se feledkezzenek el!)

Dr. Déri János