A hét madárdala: Kuvik – 2014.07.21

 
 
 

Népies nevén: halálmadár. A hiedelem szerint amely ház környékén éjjel kuvik hangját hallani, ott hamarosan elhuny valamely házbeli. A babona annyiban igaz, hogy régen azokban a házakban világítottak éjjel, ahol súlyos beteg mellett virrasztottak. A fény odavonzotta az éjjeli rovarokat, amik pedig a kuvikokat…

A kuvik (Athene noctua) a madarak osztályának bagolyalakúak (Strigiformes) rendjéhez, a bagolyfélék (Strigidae) családjához tartozó faj. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1988-ban „Az év madarává” választotta.

Pallas Athéné ókori görög istennő tiszteletére kapta nevét a nem. A bagoly volt Athéné szent madara. A valódi baglyok közül pedig a kuvik kötődik legszorosabban az emberi lakóhelyekhez.

A népnyelv halálmadárnak is nevezi. Ha valahol megszólal, Európában, de még Ausztráliában is több nép hozza összefüggésbe egy ember halálával.

Európában, Ázsiában és Afrika északi részén honos. Az Egyesült Királyságban eredetileg nem volt őshonos faj, a 19. század során telepítették be, de mára jól meghonosodott, a természetes fauna részévé vált. Ezenkívül betelepítették Új-Zélandra is.

A sivatagoktól, az északi tűlevelű övezetig előfordul, de megtalálható a mezőgazdasági területeken is.

Testhossza 21-23 centiméter, szárnyfesztávolsága 54-58 centiméter, testtömege 140-220 gramm.

Hangja itt hallható:

A rovarokat az alkonyati órákban kapja el, besötétedés után kisemlősökre és madarakra vadászik.

A költési időszak tavasszal van. Csupasz üregekben költ. Egy fészekalj 3-5 tojásból áll, melyen a tojó kotlik 24-25 napig, miközben a hím eteti. A fiókák kirepülési ideje 30-35 nap.

Magyarországon rendszeresen fészkel, állandó, nem vonuló állományú faj. Különlegessége, hogy mikor az ember halálos beteg volt, az ablakba szállt. Innen ered másik neve: halálmadár.

Forrás: Wikipédia

 És még egy cuki felvétel:

Hallgassa meg következő heti madárdalunkat is! Megjelenése: mához egy hétre, azaz 2014.07.28.-án!
Ha tettszett, ossza meg másokkal is!

Adója 1%-ával Ön is hozzájárulhat, hogy még több madár kerülhessen vissza egészségesen a természetbe!

Madárkórház Alapítvány, adószám: 18557899-1-09

Bankszámlaszám: TKSZ 59900029-10001868

Get Adobe Flash player

Friss híreink

  • Mérföldkő a madárvédelemben

  • Együttműködési megállapodást kötött az E.ON és a Madárkórház Alapítvány Október elejétől az E.ON Hungária és a Madárk[...]
  • A rejtélyes ölyv

  • Megosztás Genetikai vizsgálatok Héra, a hibrid ölyv leszármazásának meghatározására A Hortobágyi Madárkórházban lassan[...]